itt kezdődik a polémia,
fajtájára nézve a mienk,
erkölcseit tekintve: ugyan már…!

1. snitt
„Hős az egy szál se, kalap szőr az egész,
Hát cseszdcseszdcsezd meg, Prufrock, ha még te is lelépsz.”
…

Na, most mi lesz? a jegyek eladva,
Jó negyven millával esünk majd a latba.
Ez így nem maradhat. Jól felfogott érdem,
A kedves Fogyasztót kárpótlani fogjuk.
Szüzenek hát nektek, helikonos lányok,
Azonnal címzetes segítséget várok.
Ki viszi levelem hamarabb, drágábban?
Gyorsan, úgy remailem, lóbyte-halálában.
EzEzez néhány percet vehet majd igénybe.
Addig toposztaljunk meg valamit végre.
(Tünemény van a vonalban:)
Párnaredők közt
feslett vászon
életeddel egy kovászon
ha mint csipke, úgy peregsz le,
gondolhatsz, ha nem alvásra,
bármi másra, mint a szexre?
(Köszönjük, Tünemény)
és most zene. Rád gondol a szív,
amíg a két karom átfonja vágyaid(!),
szemem tükrében élsz, o-ó,
szemem tükrében élsz. (szó-ló)

2. snitt
„So, so, so” (Hamlet)
…

Ösztön és jellem. tessék, ez morális.
AzAzaz én a singuláris. a te a duális.
Ismertem egy lányt, abesszin volt a szeme.
Az illata izgató. Ma van két gyermeke.
És egy anyáé a tekintete.
Hát vetkezz, múzsám, csak rajt ne fogjanak.
Ragadd meg gatyád, és dobd el! Ne vedd
szívedreszivedre, ami a számon.
Nem tudom már, mi a szerelem.
De majd kitalálom.
Ki hiszi hát, hogy a szerelmet
papíron át lehet venni?
csak papírhajóvá gyártott
ígéretetígéretetigéretet lehet feledni.
Hogyan tudnál bárki mást szeretni,
azazAz öleléssel mindig
akár a kőszén és arany:
egy ütemre jár a szív
a te (birtok),az én (alany),
a halál (accusativ).

3. snitt

„Orjások birkóznak és eltapossák
A nép vetését s életét. — No, menjünk!” (Madách)

New Yorkba tegnap           beszökött az ősz;
lombrázó szeptember színe-java.
Nem emel, hajh,             palotát a Kán,
ez nem a kora nyár. Ez nem az ikrek hava.
Aggódó okoskodással ekképp János nádorfi szólt.
Kérem, őrizzék         meg nyugalmukat.
Pedig ígéretesígéretesigéretes         baritonja volt.
Kérem, őrizzék         meg nyugalmukat.
Láttad az ingét,       hogy meggyullad, letépi.
Kérem, őrizzék         meg nyugalmukat.
Temetni jöttek,        nem pedig dicsérni.
Kérem, őrizzék         meg nyugalmukat.
Néz a fiú…             nem látja többé
Elméje bódult,         szeme vak:
Kérem, őrizzék         meg nyugalmukat.
Kérem, őrizzék         meg nyugalmukat.
Kérem, őrizzék         meg…
Kérem…

4. snitt (Katonanóta)

Tudod, a nanót, a nanót…!

                   ad notam: Anti bátyám emlékére…

még nyolc se voltál, amikor elszállt a négyes reaktor,
                   gyesre akkor, gyesre akkor…


*Köszönjük a szerző szüleinek és Bánfalvi Ágnesnek, hogy a szerző hagyatékából a Spanyolnátha rendelkezésére bocsátották az írásokat, töredékeket.

Mit csinálsz?
Éppen a körforgalmat tanulmányozom.
Az meg micsoda?
A körforgalom? Csudára érdekes dolog! Képzeld el, hogy a bemenők mind egy irányban haladnak tovább — bár különböző irányból érkeztek! Mintha egy láthatatlan mechanizmus venné rá őket. Nincs csomópont, nincs ütközés. A körforgalom kiküszöböli.
Na és mi lehet ez a láthatatlan mechanizmus?
Hát, ezt nem tudom. Nem látom. Egy körforgalom — hogy is mondjam — mintha egy gombostűfej egy ezermilliomod részét képzelnéd el. Ezen a nanospektroszkópon is alig látszik. Az egyik ismerősöm hívta fel rá a figyelmet, hogy a galaxisok energiája milyen állandó periódusváltozást mutat, s ez alighanem egy százmilliószor kisebb, úgynevezett körforgalom okán van így. Ezek az apró, szennyeződést kibocsátó részecskék különösen mozognak itt. De hogy mi veszi rá őket? A tudomány mai állása szerint nem lehet megmondani.

Prolongosz

Párnaredők közt
feslett vászon
életeddel egy kovászon
ha mint csipke
úgy peregsz le,
gondolsz-e ha nem alvásra
bármi másra
mint a szexre?

Tinódi Sebestyén eladja gyermekkorát

Nahát, nahát, ifjú mester,
A 

Megismer-e még, Gyula?
Épp a napokban emlegettem.
Volt, volt idő, mikor tegeződtünk.
Időnként váratlanul föltűnt,
Szürke zakóban, nyakkendő nélkül.
Aztán a pestiekhez pártolt.
Így volt? Sajnálom: kár volt.

Hallottam ezt-azt ön felől, de hát
Annyi mindenfélét hallani —
A nap alatt nincs semmisem.
 Megmérgezték a Tiszát;
S az kirontott vad őrjöngésiben.
De szép szóval jó csak vallani.

Nem is örül, hogy Szegeden
(ha ugyan nem is egyetem)
egy líceum viseli nevét? Nem
fura,
Gyula?

Annát?
Egyik délután, villamoson.
Nos, ontotta a kérdéseket.
Divatról, parfümériáról,
Színházról, szépírásról,
De Önről szó nem esett.

Valami csönd gyúlt a szívünkben, Gyula.
Mint a virrasztóké. A pillanatok, az évek
Jönnek-mennek, elvonulnak
Ön uralkodik, én élek,
És virrasztunk akkor is, ha már nem.
Örökkön, örökké.
Ámen.