Police de Sűretére, Párizs
Donatien Alphonse
nyomozótiszt kezébe

Tárgy: Jelentés a szövegattentátorról

Az Ön által nagyra becsült és magasra értékelt konspiratív tevékenységem során került kezembe az alábbi feljegyzéstöredék. Feltételezhető, hogy az írás szerzője, S. Mathuskha jr. szövegattentátor, B. Artók és P. Árizs meghitt légyottnak álcázott, szubverzív célzatú találkozóján a feljegyzésben ismertetett módszerrel kívánja elvonni a jelenlévők figyelmét nemtelen szervezkedésükről:

„… miután kivárom a protokoll-martalócok monológjai által keltett köztunyaság oldódását a tanácstalan, mézsűrű csendben, majd méltóságteljesen, hanyag eleganciával lépek az emelvényre, szeretetteljes mozdulattal elsimítom a szószék olvasólapján a kéziratot, bársonyos baritonra hangolt torokkal, visszafogott hangon, hogy a közönségnek észrevétlenül bár, de erőfeszítésébe kerüljön szavaim tartalmi értelmezése, szavalni kezdem A prasnyaság dicsérete című remekem, egyre halkabban, egészen addig, amíg dübörögni nem kezd a csend a hallgatóság fülében, az üllő, a kalapács és a kengyel egy pillanatra megdermed, a dobhártya irányából nem érkezik rezgés, a csigában tágulni kezd az űr, és a hallócsontocskák immár visszafelé hullámoztatják az eritrociták kartáncának dobhártyán koppanó ütemét, a  művelt közönség pedig aléltan, bágyadtan kornyadozó fejjel, belülről figyeli vérárama hosszan visszhangzó zubogásának finom remegését, rejtett ritmusát, az átkötések ál-alliterációit, a szavak permete renyhe nyugalomba hengergeti a nyúltvelőben lappangó atavisztikus reflexeket, és révületbe ringatja a jelenlévőket, akár a leölésére váró sertéseket a stresszoldó zuhany cseppjei, amelyek szivárványos zuhogása zene lesz a jelenlévők fülének, s e zene, amelynek összhangzata ugyan nem tárul fel kottaszerű tárgyiasságában, ám eufóniája zsigerhullámzást gerjeszt a publikumban, amelynek figyelme lassan, langyosan kocsonyásodik, akár a formáját kereső vaníliáspuding az ólomkristálykehelyben, amit egy óvatlan pillanatban lesodor a szobalány könyöke az asztal sarkáról, s a műkőpadlón roppant robajjal tér meg ősformájához, bombaként szabadul meg a tűz által rákényszerített alakjától, miközben az egyre magasabb rezgésszám felé sikoltó glisszandója sorra roncsolja a luxusporcelán kristályszerkezetét a halványkék máz alatt, a hallgatóság már semmi egyébre nem figyel, tudata csupán a sikamlós anyag és a pengeéles cserepek káoszában bóklászik, hogy újra összerakja, fölépítse az érzékek receptoraihoz vezető idegpályák hálóját …” Ez tehát az aljas szövegattentátor nemtelen terve, amivel leplezni kívánja a gyanús találkozó résztvevőinek módfelett gyanús ügyködését.

Nyomozó úr, a hó végi elszámolásánál kérem jelentésem valóságeffektusainak számát figyelembe venni!

Mortitia Schaegbecourt,
agent provocateur