Te se tudhatod, hogy melyik történetben vagy benne, hiszen tudod, nincs új a nap alatt, mítoszok vagyunk és legendák, az ókortól mostanáig, a kérdés csak az, mennyire tudjuk újra gondolni őket, újragondolni magunkat. A részletekre, az apró nüanszokra kell ügyelni, mert hiába van például egy Magnumod, közelről kilövöd az ipse hátát, aztán nem bírod eltüntetni a nyomokat. érted, amit mondok?
A sörözőben már vágták a füstöt és S. nem akarta elhinni, habár tudta, hogy így van, hogy tényleg minden ismétlődik, de hát azért mégsem, közhely morogta, klisé ez is, úgy mint a válság, és bizonyos dolgokat meglátsz, mások meg bökhetik a szemed, akkor sem... A Magnum, nos a Magnum meg tényleg egy hülyeség...
Mi közhely, figyelj, most is csajok vannak meg pasik, mint kétezer éve, most is a csajokért megy a harc, csak autón járunk, nem lovon, egyet mondj, mi változott?
Holocaust.
Csak technika öregem, egyszerűen csak technika. Tömeggyilkosság, geocídium volt régen is.
Micsoda baromság, gondolta S., itt kéne hagyni ezt a hülyét, de a másik már újabb sört rendelt, én nem kérek, S. tiltakozott, még ezt az egyet megisszuk, aztán megyünk is.
S. ismerte ezeket a még egyet megiszunk kezdetű történeteket, általában a tizedik sör táján jön el az utolsó még ezt megisszuk, bár akkora már az ember többnyire semmit sem tud fölfogni a világból a keserű italon kívül, mely egyre nyúlósabban és ragadósabban csurog le a torkán...
Na meg az internet.
Mi van az internettel?
Az internet. Az új.
S. mérges lett. Az internet a technika, nem a holocaust, bazmeg.  Tévedés. Az internettel nemcsak kitágul a világ, hanem előre nem látott lehetőségek tárházát kínálja föl neked. Arról nem is beszélve...
Milyen kár, hogy már nem él. Inkább ő élne, mint ez itt. S. teljesen elúszott az alkonyi ködben. A cigerattafüst még ingerelte egy kicsit, aztán már az sem. Ha ott vagyok, talán még ma is élne...Hülyeség, tudta, hogy hülyeség, már nem változtathat semmit. De ha mégis. Eljátszott a gondolattal.
Tíz év múlva nem fogod tudni velem sörözöl - e, vagy a holografikus képemmel.
Már most se tudom. Le kéne önteni. Fölemelni a sört és a fejére önteni az egészet. Mint abban a filmben, mikor a kis ványadt belekötött a nagy kövérbe. Karatézzunk — mondta a kis ványadt. Igyunk inkább egy sört - mondta a nagy kövér. Karatézzunk! Nem mersz, mert gyáva vagy. A nagy kövér olyan gyorsan ütött, hogy senki sem vette észre. Csak a harmonikaszerűen összecsukló testet látták, meg, hogy a kövér a fejére önti a sört. Ugye mondtam, hogy inkább igyunk egyet, mosolygott a kövér.
Így kéne. Leütni és leönteni. És aztán mosolyogva körbefordulni a népnek: Velem kezd ki? Bokszvilágbajnok voltam két évvel ezelőtt...
S. - nek nemrég halt meg a felsége. Nem volt miért hazasietnie, ezt a másik is tudta, aki viszont válófélben volt, de otthon lakott, ezért húzta az időt, és ezért akart újabb és újabb söröket rendelni. S. viszont még meg akart írni egy recenziót, a könyvet se olvasta még el teljesen, és megígérte a fiának, hogy átveszi vele a másnapi leckét. Újpesten laktak, a Lőrinc utcában, közvetlenül az iskola mellett, ahová S is járt gyerekkorában. Az új nevet nem tudta még teljesen megszokni, a Lőrinc helyett még sokszor Komjáthot mondott, mint sokan azon a környéken.
Mennem kell.
Még egy utolsót...
Tanulnom kell a gyerekkel.
Odakünn megszűnt a jó idő, az októberi nyár egy pillanat alatt kiszökött a városból. S. leintett egy taxit, megkérdezte, mennyiért vinné el Újpestre. Mennyit szán rá, kérdezte a sofőr. Négy rongyot, mondta S. A taxis vidám fickó volt, nem vette észre S. nyomott hangulatát, ömlöttek belőle a történetek.
Kérdeztem tőle, van - e okosság az autóban? Miért kéne, mondta ő. Mert itt bugacsova van, mondtam én.
A taxis a saját combját csapkodta, annyira tetszett neki a saját története.
Az enyémet is ellopták kapcsolt S, mentem ki reggel, és azt hittem én emlékszem rosszul, és máshová álltam.
Azt hitte berúgott, mi — kedélyeskedett a taxis.  Kimegy, autó meg nyema.
Még S. is felderült egy kissé, hajlamos volt egy pillanatra elfelejteni az asszonyt, akit nő létére ütött agyon a guta, és ő nem volt otthon, csak több órás késéssel érkezett. Addigra Ágnes agyát teljesen elöntötte az a bizonyos köd, amit már semmilyen varázsszóval nem lehetett kipiszkálni belőle. A fiára sem gondolt ebben a felhőtlen pillanatban, a fiúra, akit ugyan nagyon szeretett, de velejéig fel tudta bosszantani őt azzal, hogy egész nap csak ült a könyv fölött, és nem tanult semmit, és neki kell vele azt a kis leckét összecsapni, amit Dávid egy jó óra alatt kivégzett volna, ha odafigyel. Fizetett, s mielőtt kilépett volna az utcára, egy pillanatra beleszagolt a levegőbe. Gyerekkorából maradt meg ez a szokása, mikor télen olyan borzasztóan jó hó illatú volt a levegő, nyáron meg átjárta a Duna kissé poshadós szaga, ami gyakran összekeveredett a Bőrgyár rothadó bűzével. A büdös otthonias volt, hazai, megérkeztem, érezte S. mikor a belvárosból Újpestre ért.
A sarkon még megállt a kirakat előtt, bámulta a cipőket, de közben Rigó András járt az agyában. Rigónak már tizenhárom könyve jelent meg, gondolta, mostanában már minden évben egy. Kicsit bosszankodott, mert idősebb volt Rigó Andrásnál, és azt gondolta sokkal jobbakat tudna írni, mint ő.
De nem írsz, csak ülsz otthon, és nem írsz. És azonnal ki lehet rángatni mindenhová, kocsmába, barátokhoz, sőt még a nőkhöz is, és akkor aztán elfelejtesz csapot - papot, írást, kötelességet egyaránt.
Nem így van. Ágnes már egy éve meghalt, de ő még mindig vitatkozik vele. Nem így van. Rengeteg cikkem megjelent. Rengeteg.
A Rigónak meg tizenhárom könyve jelent meg. Ki olvassa a te nyamvadt cikkeidet? Na, álljon meg a menet. Te ezt öt éve mondtad, de nem a cikkeimre, hanem a novelláimra, amik megjelentek az irodalmi lapokban.
A Rigónak akkor is igaza van. Folyik a harc, de te nem veszel részt benne. Túlságosan kényelmes vagy. Mindig is az voltál.
De most aztán elég. S megrázta a fejét. A halottal való beszélgetések nem voltak kevésbé idegesítőek, mint az élővel, annakidején. A különbség csak annyi, hogy ezeket abba lehet hagyni, anélkül, hogy a másik megsértődne, hogy rávágja az ajtót. S. ellépett a kirakat mellől, az utca távolabbi része szokatlanul sötét volt és kihalt.
Pedig milyen világos tud lenni a Templom utcában! A sok lámpa egészen be szokott világítani ide. Már a kapunál járt, mikor észre vette, hogy követik. A lépések egyre gyorsabbak voltak, s bár S. egy pillanat alatt kilépett a felöltőjéből, mégis érezte a hideg pengét, ahogy elcsúszik az oldala mellett, és megkarcolja a bőrét. Még a zizegést is hallotta, ahogy az öreg kapu fából készült ajtajában megállt a kés, és közben látta a megvillanó szemeket. Hirtelen a kés elé lépett, hogy a másik ne tudja kihúzni a fából. Valaki felgyújtotta a lépcsőházban a villanyt, és S látta, hogy a támadó körülbelül egy magas lehetett vele, de sokkal izmosabb.
Pénzt akarok, hörögte az idegen, és benyúlt a zakója alá.
Vasbot, gondolta S. Mint a Piszkos Fredben. Kirántani, és aztán suhi. Milyen jó lenne, ha csak álmodnék. Álmodnám az egészet itt ezzel a tökfejű rablóval, meg a Rigó tizenhárom kötetével együtt. Ági halálát is csak álmodnám, álmodtam a negyvennégy évemet, a hideget, az esőt, a pocsolyás teleket. Emlékszem egyszer gyerekkoromban egy óriásról álmodtam, aki engem álmodott. Én az óriás álma voltam csak, s tudtam, ha az óriás meghal, én is vele halok.
A fény megcsillant a stukkeren, be kéne dugni a csövét, mint a Tom és Jerry-ben, és akkor szép lassan fölpúposodna, aztán fölrobbanna, és kitörné a Tom rabló összes fogát. A fogak persze újra nőnének… Mi a francot akar ez tőlem Újpesten, egy ilyen szegény környéken, hát elment ennek az esze, miért nem megy a Váci utcába, vagy föl Budára, ott élnek a gazdagok, most boldog lenne azzal a három darab ezressel, ami a bukszámban lapul, Dávid meg nem lesz kész a leckével emiatt a hülye miatt, szerencsére a lépcsőházból a lépések egyre közelednek, igaz valami más is közeledik... Recenzió. Recenziót kell írni.
Még eszébe jutott az az egyperces, mikor valaki a saját halálhírét olvassa a holnapi újságban. Meg kellett volna mondanom a Rigónak, hová tettem a nekrológom. A saját nekrológomat.
Mikor lecsúszott a földre, pálmákat látott, és csak azt sajnálta, hogy Dávid nincs vele. Milyen jó itt, gondolta, aztán Ágnes jött vele szemben egy ligetben. Ugye megmondtam, hogy nem írsz eleget, intett szomorúan mosolyogva. Én mindig megmondtam.
S. gyakran esett abba a hibába, hogy sajnálta magát. Szinte látta az újságcikket, amiben megírták: "S. - nek, lapunk külső munkatársának  a Magnum kitépte a hátát. A véres ruha - és húscafatok pont a házmester lábai elé repültek. Maga is kaphat egyet, ha nem húz el innen, vicsorogta a rabló. A házmester később pontos személyleírást adott róla, aminek alapján felismerték és elfogták."
Még én is megírhatnám, gondolta S., sokkal jobb, mint a nekrológ.
Hirtelen két rendőr tűnt fel a sarkon, a feltáruló kapun pedig most bőven áradt a fény, s hunyorgó szemmel, álmosan  megjelent a házmester.
A francba, morogta a rabló, és elsüllyesztette a stukkerét.
Már nem akar kirabolni, érdeklődött S., de a támadó már ott sem volt.
Mi történt? — kérdezte a házmester. Kiabálást hallottam.
Semmiség. Csak két ürge Kalasnyikovval. Kézigránátjuk volt, és csúnyán fenyegetőztek, hogy felgyújtják a házat. És egy rövidlátó házmester emlegettek, akinek még meggyűlik velük a baja.
A házmester mérgesen intett, skribler, morogta, és becsapta maga mögött az ajtót. S. ahogy felment a lépcsőn, tovább játszott.
"— Mindig sejtettem, hogy így végzi —, mondta még a házmester. — S. rendetlen ember volt, gyakran elfelejtette a kapupénzt. 
Azt viszont a házmester nem mondta el lapunknak, hogy ő szólt a Rigó András nevű rablónak, hogy támadja meg S. - t. R. András ugyanis már régóta keserítette a környék lakóinak az életét az állandó, és ügyetlen támadásaival. R. András nem volt tehetséges rabló, pisztolyt is nemrégen vásárolt csak. Ráadásul egyedül dolgozott, vagyis nem védte meg senki maffiája; és a házmester korábbi tippjeiért nem akart jattolni. 
— Ez az S. gyanús alak volt, akárhányszor rácsöngettem, mindig firkált valamit, biztosan jelentést. Gyanús és barátságtalan. Az ilyenért nem kár — nyilatkozta még a házmester, aki két legyet akart ütni egy csapásra, egyrészt rács mögé juttatni Rigó András rablót, másrészt eltettetni láb alól S. - t, lapunk kiváló munkatársát."
Megcsinálta - e a gyerek a leckét?
"A házmester, aki szintén előzetes letartóztatásban van, a rendőrség szerint az ukrán maffiával tartott kapcsolatot."
Jóval később, mikor már a fia aludt, ő pedig végzett a recenzióval, elővette a felsége arcképét, és megígérte neki, hogy nem fog ilyen sok sört inni, mint ma este. Közben bekapcsolta a tévét, a képernyő villódzott egy kicsit, aztán a riporter beszámolt a Lőrinc utcai támadásról, amikor S. - t, a szabadúszó újságírót egy Magnummal agyonlőtték. Kiszakadt a háta, mondta a riporter.
S. kikapcsolta a készüléket. Álmában átsuhant rajta egy gondolat, hogy semmi sincs úgy, mint régen, és minden megváltozott. Én például, gondolta, nem fogom sajnáltatni magam, és jó könyveket fogok írni.  Az álomban ez könnyűnek és megvalósíthatónak látszott, és S. mosolygott álmában.