Nem megy a lázadás, hiába, nem megy.
P. Árizs, te, persze, menj ki bátran.
B. Artók vagyok, egészen árván,
pucéran fekszem a szobámban.

B. Artók vagyok, lefosztva rólam
lehetőségek ruhája-gönce,
egészen régi dallamokkal
próbálkozom, hogy magam össze-.

P. Árizs vagyok, külhonban másképp,
egész máshogyan nő az égre,
egész máshogy repül a páva,
tolla az ágyam terítője.

P. Árizs vagyok, ha jössz, talán még
megmenthetjük a nőt, nevét.
Én nem játszom hőst olyan gyakran,
ahogyan, mondják, illenék,

de most a kedvem könnyű, kósza,
meg kéne fogni egy jogart,
kézre kapni és megpörgetni,
féljen, aki ma bűnt fogant,

P. Árizs vagyok, nem ismersz már meg?
Mi lett veled? Nem látsz elébb?
Bolond, aki ma nem lép színre,
B. Artók, B. Artók, hol a zenéd?!

Nőről beszélsz. Jó. Melisande-ról?
Bűnről beszélsz. Azt ismerem.
Egészen pontos adathalmaz
kockázza véresre fejem,

hová rejtsem? Mivel takarjam?
Meddig kell mondanom: elég?
Lassan buktam a súlytól földre,
mit nyújtsak, mondjad, még eléd?

Nem megy a lázadás, már nem megy.
De te, te azért menj ki bátran.
B. Artók vagyok, valaki megvert,
rám lőtt, vagy tényleg félhomály van.