Önbeavatás

Egy zuhanás
előrevetült árnyán
följebb
s még lejjebb - -

- - - följutni oda
ahol a Mindigre
vár a Soha



Nárcisz öregkora

mióta ezt a tragikus maszkot
viselem
nem tetszem se magamnak
se nekem

hej! paparazzó!
fényképezd le inkább
(hisz kinn karicsál már)
a fenekem!


Fátum

kisiklani a VÉLETLEN kezéből
uralni minden percet
                                 voltaképp
EZT akartam EZ lett volna szép

aztán
          jöttek
                    a VÉLHETETLENEK
és leigázták minden percemet



Harlekin-dalok III.

amióta a lét anyagba zárt
nézem körül e vén hanyag bazárt

kifényesedett nadrág-ülepet
kifúrt és leharapott füleket

árust ki érti jól a csíziót
cicavíziós cirkumcísiót

nézem szép szavakon a veretet
bunkofonos verőembereket

mióta létem hús-anyagba zárt
rühellem ezt az óriás bazárt

s mert nem árulnak benne semmi írt
kedvem varangyos és pofám blazírt



Harlekin-dalok IX.

apám jó Harlekin
úgy (cirka) hatvan éve
egy bébi erejéig
szolídan félrelépe
s nem sajdult bele sem
a mája sem a lépe

apám nincs már
s talán nem vagyok én se
DE hol van Ő
test vagy-e még testvérke…?!


Mondom az álombeli szörnynek

Pont úgy beszélsz
Mintha sors réka volnál
— mondom az álombeli szörnynek
akiről rögtön kiderül hogy mi vagyunk

levonva róla a takarót
kettőnk összefont fiatal teste vonaglik
kettőnk egymásba-olvadt fiatal arca néz föl
— vérből van
és virágból van
és Fényből