2009 tavasz
Kaiser László
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
SPN Könyvek 8. Berka Attila:
Hosszúkávé külön hideg tejjel, 2010
Rendelje meg: spn@spanyolnatha.hu
Kaiser László
Bohóc a porondon
Krónikásének Szeged városáról
Ez volt az egyik múlt és lett szinte minden:
a gyermekkor után a legnagyobb kincsem,
ebből élek máig, rabolva szétosztom,
ezért lehetek még bohóc a porondon.
Bohóc a porondon: hadd mondjam, kit áldjak,
köszönöm életem jó Ratkó Annának,
hogy aztán lehessek elvált szülők fia:
szülőknek döntése és a kor fintora.
Gyermek a manézsban, körötte felnőttek,
iránytűk, mutatók sokfelé lendültek,
kavargott a por a kádári porondon:
otthonom megvolt és mégsem voltam otthon.
Nőtt a pesti gyerek, aztán került messze,
hetvenes években távoli Szegedre,
megnyílt a porond és rárobbant a srácra
Tisza-parti város megannyi csodája.
Mi volt hát a csoda? Persze a szabadság,
vagy amit annak hitt akkor az ifjúság:
érzékek bohóca ugrált ágyról ágyra,
nemigen gondolt ő Komócsin elvtársra.
Szegedi ízek és szegedi illatok:
vadult a bohóc és vadított porondot,
sértett és megsérült — azért tanult néha,
bár nem egy tanár volt vaskos bohóctréfa.
S volt bőven, ki adott azon a Juhászon,
nevüket azért én szét nem kiabálom,
talán csupán hármat: Békési, Nagy Pista
és Grezsa Ferenc is, ennyi most a lista.
Nem szóltam eddig a szegedi kocsmákról:
voltam nőitató s voltam fáradt vándor,
mesélni tudnának: Hági, Sárkány, Béke —
és hát a Jégkunyhó: sötét esték vége.
Barátok, szerelmek lettek garmadával,
tele volt a padlás hittel, csalódással,
s lépett túl mindenen Szegednek lakója:
bohócnak bohócság, ez volt, mi megóvta.
Dühöngő olvasás: betűhitben éltem,
könyvek falása volt az én szenvedélyem,
bohócok bohóca, ki a könyvtől várta,
hogy egyszerűbb legyen élte kuszasága.
Keresgélő évek: önbizalom, kétely,
mindent ide nekem: nappal is és éjjel!
Darabos világban vágyni az egészre,
bohóciskolának örök ábécéje.
Szétesett az ifjú, s összeállt a férfi,
megtanult Szegeden bohócbőrben élni:
vad újrakezdések, halálok, válások —
őrizte mindig a bohóc-boldogságot.
S megmaradt bohócnak, bárhova sodorta
sorsának gyönyöre s pokla a porondra,
szegedi esztendők beépültek mába:
szabadító béklyó immár bohócsága.
Mint az idő méze elperegtek évek,
tempus rohantával tolulnak emlékek,
tolulnak és tűnnek, s valóság az álom:
hű kísérőm immár örök bohócságom!
Pestnek városában íródott énekem,
kóborlások után ide visszatértem,
nézem a múltakat, nézem és azt kérem:
maradj velem mindig, szép szegediségem!