(1)

Szóval mihez kezdesz az őrangyallal? Aki reggel, miközben te kényelmesen kávédat szürcsölöd, lezuhan az égből, erkélyedre toccsan, és végleg elterül? Nem ütött agyon. És aztán?

De sokkal izgalmasabb, hogy mit kezd ő veled. Ki itt ülsz a világban, kényelmesen, és nem tudod mivégre. Ezek a játékszabályok, ezek. Ez a tea, ez a holtpont. A legégetőbb kérdéseket mindenki felteszi magának. Versében él a költő, költőjében a nemzet. Európa csendes. Újra csendes. Halk. Halk, mint a kamrában már gyűlő szavak. A szavak tobzódnak halkan. Csend.
Jó, akinek ördöge van, könnyű.

(2)
Franz jóban van az őrző és védő angyalokkal, a virágokkal, szavakkal, szóközökkel, a belső és külső neszekkel, tud valamit Jónásról, a csendről, Szokráteszről, Savonaroláról, de a mai vagányokról is egyet s mást. S arról a hideg, vizes teremről, ártatlan nagy tükreivel, ott legbelül. Érzékenyen reagál a világ abszurd történéseire, magabiztosan egyensúlyoz a kötélen, pedig az nincs is kikötve. Kedvesen fanyar hangja valami mély illúziótlanságról árulkodik, de az eredendő emberi sebzettség be is gyógyul a versek olvasása közben, megalszik, mint árnyékban a tej, estére a rucahápogás. Tétova ódák arról, hogy az élet furcsa, és felfoghatatlan, és szép, és szomorkás, és édes. És arról, hogy egyszer majd meghalunk.

(3)
De előtte mihez kezdünk?
És utána, mihez kezdenek velünk?
Mert ezek a határok nagyon is összemosódnak Hodjak költészetében. Az egyik percben még Platón barlangjában szorongsz, a másikban már Regensburg és Drezda tágas terein, vagy a Duna-delta egy csendes, világvégi halászfalujában, vagy a papírlapon, amit egy bogár szel át, vagyis a versben, ami fölött Nagymama szelleme, meg Jakschi, a bolond. Bolhapiacon turkálsz, az alexandriai könyvtárban, ködben tapogatózol, angyalesőben baktatsz célod felé, amit nem is ismersz. Minden változik, minden rozsdázik, múlik, elenyész, valami mindig hiányzik, de bármit is teszel, objektív törvényeket követsz, levegőt veszel, nem elveket, eszel, igazolványod van, halandó vagy, saját akaratod ellenére is, itt vagy, az okok nem kérdeznek utánad. Önkéntelenül is Villon jut eszembe, tűnt idők asszonyai, lovagjai, szerelmei, elveszett ifjúságom, s hogy a hős Nagy Károly hova lett.

És Marcus Aurelius, akinek elmélkedéseit a vécén ülve olvasom: „Hippokratész, miután sok betegséget meggyógyított, végül maga is betegségbe esett, és meghalt. A kaldeusok sok ember halálát megjósolták, aztán őket is elérte végzetük. Nagy Sándor, Pompeius, Caesar, akik gyakran egész városokat elsöpörtek a föld színéről, és csatáikon sok-sok ezer lovast és gyalogost elpusztítottak, egyszer csak maguk is távoztak az életből. Hérakleitosz, aki a végső világégésről annyi tudományos tételt állított fel, marhatrágyába burkolt testtel vízibetegségben halt meg. Démokritoszt elpusztították a férgek. Szókratészt másfajta férgek ölték meg. Mit akarok mindezzel? Beszálltál, áthajóztál, megérkeztél: szállj ki! Ha másik életre kötsz ki, ott is bizonyosan vannak istenek, ha pedig teljes érzéketlenségre, legalább nem lesz sem fájdalmad, sem élvezeted, s nem szolgálsz egy olyan edénynek, amely annál hitványabb, minél magasabb rendű a szolgálója. Mert ez az értelem és a te géniuszod, az pedig csak föld és rothadás” [Elmélkedések, Harmadik könyv, 3.]

(4)
Villon a mennybe érkezik.

(5)
Itt kedélyesség, nyugalom, derű, a folytonos változás állandósága. Mindigugyanaz.

(6)
Számmisztika. Szómágia.
A görögök szerint a hat tökéletes szám. Annyi, mint a nálánál kisebb osztóinak összege: 6=1+2+3. Nem gyakori ez, még a számok között sem, a következő a 28, a rákövetkező már háromjegyű. De Villonnak már ez is sok. Elhagyja az eget. Vagyishogy elköltözik. Megszökik. Felszívódik. Átugrik a palánkon. Odamegy. Idejön. Visszatér. Ráhangolódik. Rátalál. Megjön az ihlete. Rátalálnak. Felakasztják. Leszakad. Átáll.

(7)
Sokan jártak nála vendégségben. Én is voltam kétszer, Franznál. Vagy ő volt minálunk, ki tudja. Van az ittlétnek egy olyan abszurditása, amit csak szépsége és otthonossága múl felül. Ezt a német a szavak szintjén még tudja. Dasein. Dichtung und Wahrheit. Nagyon ott van. Itt. Az erdélyi német érti is.

(8)
A szerző nem halott. Az olvasói élnek.

(9)
Franz Hodjak a háború végén, 1944-ben születik Nagyszebenben, a német kultúra egyik fellegvárában, fiatalon segédmunkás, egyetemi tanulmányai után lektor a soknemzetiségű Kolozsvárott. Írni a hatvanas évek második felében kezd, a sztálinizmus és a szocialista realizmus őrülete után, a diktatúra és a személyi kultusz még nagyobb, ember- és alkotásellenes őrülete előtt, azokban az években, amik a tényleges szabadság, nyitottság, szellemi pezsgés, méltóság, értelmes munka és nagy mozgásterek igézetével kecsegtetnek egy ideig. Először játékból ír, megtisztítandó a nyelvet a kliséktől, az irodalmat a provincializmustól, később elhivatottságból, egyre inkább befelé fordulva, kiábrándulva, mentve a menthetőt, értékteremtőn, és értékőrzőn. 1970-től 1992-es németországi kitelepüléséig (az utolsók között hagyja el Erdélyt) a három nyelven publikáló Dacia Kiadó német lektora, ahol a sors fintoraként első tevékenysége éppen saját első, a kiadók decentralizálása miatt még kallódó és kiadatlan kéziratának elbírálása. Az évek alatt jellegzetes versvilágot teremt, pontos, szigorú cezúrákkal, senkivel össze nem téveszthető hangon. Németországban már kitelepedése előtt is felfigyeltek rá, azóta is rendszeresen részesül díjakban, kitüntetésekben, alkotói ösztöndíjakban. A legkiválóbb kortárs német lírikusok és elbeszélők (monodrámákat, regényeket, elbeszéléseket is ír) között tartják számon, számos nyelvre fordították már. Ő maga is fordít, többnyire románból. Jelenleg Usingenben él, magyar feleségével, Frankfurt mellett. Néha kávézik. Néha rágyújt.

(10)
Jó. Most már ezt is tudjuk. És hogy a költő nem akar senkit bölcsen áltatni. Visszavonul, szemlélődik. Erkélyen ül. Figyel. Ha elfárad, beáll a sorba. Platón, Szokratész, Van Gogh, Villon, Bruckner, Savonarola, Danton, Ovidius, Brâncuşi, Kafka, Jónás, Herkules, Trakl, Celan, Max Frisch, Jeszenyin, Motzan, Prométeusz, Klee, Tzara, Ionescu, Caligula, Kandinszkij, Liszt, Odüsszeusz, Brecht, Neruda, Hölderlin, Charon.

És népet gyűjtesz magad köré szüntelen
Hogy Napkelettől Napnyugatig tiszta áldozatot mutasson be Néked.

(11)
De addig a vers becserkészése.
Amikor egyedül vagy. Szemben a papírral, az emlékeiddel, a hangokkal, zörejekkel, ízekkel, csókokkal, vereségekkel, a volt és a még barátokkal, szerelmekkel, lehetőségekkel, mulasztásokkal, a menetoszlop többi tagjával, a városok forgatagában, ismeretlenek között, a falvak kuruttyos, csaholó csendjében, bávatagon, árván.
Egyedül vagy?

(12)
Az idill örök. A sóvárgás, a menetelés örök. A szentség, a változás örök. Ha kinyújtod a kezed, belül vagy a világ auráján. Minden történés vers. Minden nem-történés vers. Minden vers elégia.

(13)
Balkonvers, bogaras vers, galambos vers, szeptemberi vers, 21. 39-es vers, 11. 32-es vers, 20. 27-es vers, 8. 37-es vers, telefon nélküli vers, capriccio.

(14)
Jó. De mi van az angyalokkal?
És mi legyen velünk?

Eredő bűnük a fehér.
Eredő bűnünk a fehér.

És mindig a feketébe trafálunk.