Star poetica


jönnek az irdatlan éjek
sodródó galaktikák
ne fogadd el
vagy térj meg

égsátor alatta álom
hogy lehet megnevezni
merengsz egy kabáton
minden lehet-e semmi

jönnek az irdatlan éjek
tenyerek dobokra csapnak
már tudod az egészet
azt is darab vagy

őrült dervis
vérszínű égre pörget
óvod mákszemnyi hited
a csillagok megdögölnek

Fekete sál

mikor átmész a városon
nézed a szürke hónapot
nem jut eszedbe: volt nyarad
aztán a telet se vállalod

várod a jobb időket várod
hiszed jön majd ami szép
nem látod meg a hiány fog
eloltani alig ég

ma még álmodsz
forogsz őrült szelekkel
de megszaporodnak az árkok
kevesedik a holnap az egyszer

kushadnak öledben a vágyak
penészesedik az emlék
kötsz egy fekete hosszú sálat
fölnézel mintha ott se lennék