— Kiviszem a gyereket! — mondta a férfi a fiatalasszonynak, aki ott állt a mosóteknő mellett. Fölvette az ágyról az ölébe a kis beteget. Takaróba bugyolálta a forró testet, az ajtóból még visszanézett. Az asszony lógó kezekkel állt a gőzölgő víz fölött, a tűzhelyen emelgette a fazék a födőt, a petróleumlámpa fénye bujdokolt a párázatban.
     A férfi nagy léptekkel, de óvatosan áthaladt az udvaron. Ott sötétlett szembe vele a boltozatos, téglával kirakott kapubejáró. Beállt a takarásába: itt jó lesz. Nincs szél, sötét van és csend. A gyermek aludt – jó, hogy nem köhög. Mit szólnának a háziak?
     Figyelte a gyermeket; úgy látta, hogy javult az állapota. Biztosan a több oxigén miatt.
     — Imruska!
     Suttogva szólt a kicsihez, mert aludt, s nem akarta felébreszteni.
     — Imrus! Kisfiam!
     A gyerek felnyitotta szemét, de nem válaszolt. Kis kezével a torkához nyúlt, nyeldekelni kezdett.
     — Maradj csendben! Nem kell beszélned, csak ints a szemeddel! Jobb itt?
     A gyermek igen-t pillogott, majd lehunyta a szemét. A torokgyík. Talán most fordul meg! Adja Isten!
     A férfi elkezdett a kapubejáróban járkálni. Nyolc lépés a kapuig, nyolc lépés az udvarig. A téglapadozaton megcsikordult a bakancs vasa. Megint az udvarnál volt. Fölnézett az égre, erősen borult, de egy csillag még pislákolt.
     Hétfőn még kint játszott az árokban a meghalt szomszéd fiú öccsével — hógolyóztak, hóembert építettek, hemperegtek. Látta őket, mikor behozta a hámokat a fuvaros kocsijáról. De akkor még a bátyja, Misi is ott volt. Vagy nem?
     Megint fordult az udvarnál. Megállt, elkezdett szállingózni a hó.
     Miért nem vigyázott rá a bátyja? Nem jutott neki eszébe az osztálytársa? Pedig kint voltak az egész osztállyal a temetésén! Már polgárista! Tudhatta volna! És én is! Miért is nem szóltam rájuk! Ha meghal a gyerek, akkor ki a hibás?
     Rozikám! Kisjányom! Senki se nézné ki belőle, hogy három fiú és két lány édesanyja! Vigyázni kell rá! A halasi főorvos mondta: — Árpás úr! A maga felesége gyenge asszony! A sok szülés megviselte. Ha azt akarja, hogy nagymama lehessen, akkor kímélnie kell!
     Csak munkám legyen! Nem jön be senki hozzá, mióta Imrus beteg. Félnek a fertőzéstől. A kamrából meg fogy a szalonna, kolbász.
     Feleségére gondolt, majd a nagyfiúra. Nem Misi a hibás. Nem szabad megtudnia — sosem fogom elmondani neki. De az asszonynak se.
     Milyen csendesen hullik a hó, semmi szél nincsen. Kimegyek egy kicsit az udvarra. Az a kis hó nem számít, a levegő jó. Imrus alszik, erőt gyűjt.
     A ház hátsó szárnya sötét volt, csak a konyhából világított az ablak. A férfi az ablak alá ment. Be nem látott a párás üvegen, de a fény megnyugtató volt. A család bent van. A gyerekek alszanak, Rozika mos. Nemsokára én is bemegyek. Lefektetem; mi is alszunk egyet. Ránk fér. Ez a betegség sokat kivett belőlük.
     Ránézett a gyerek arcára. A hópelyhek összekapaszkodtak a szürkülő szemhéjon. Istenem!
     Keresztet vetett, és elkezdte mondani a Miatyánkot.