Kertvárosi naplemente


A tájakat most gondoljuk át.
A házat, benne a százéves lakást,
az ablakokat, rajtuk a függönyt,
nézzük végig aprólékosan, mérjük fel.

Mintha utoljára, akár kezdetlegesen,
mint szomszéd macskája fején a sebet,
figyeljük, ismerkedjünk vele.
A nappaliban a kanapét,
hány test csúszott rajta végig,
pontosítsuk, számoljuk a rezdüléseket.

Mintha végleg, egy kertvárosi naplementét,
a kempingszékeket.

Anyád száján a mosolyt, mikor még tényleg,
hajtogatott háromszögre szalvéta végegeket.
Apádat, ahogy összegyűri, rongyra, táskájában,
a feketében, a csekkeket, úgy nézd, ahogy tágra
nyílt szemmel tükörben tarkód hajlatában a gyűrődéseket.

Mintha mégse, akár utcasarkon tömötten álló,
rózsafaágakat, mintha nem, bokád alján apró,
friss, hegeket.

Gondoljuk most át a tájakat.
Vegyük sorba, szedjük szépen,
ahogy anyám szokta rendbe a dolgokat.
Tartósítsunk most mindent.

Mintha végleg egy kertvárosi naplementét,
a kempingszékeket.

Téged zárjanak a tájak, engem,
akár ablakokat a függöny, s ne nézzük
szomszéd macskája fején a sebet, most ne
a kanapét, a testeket,  hagyjuk másra a szájakat,
a csekkeket,  felejtsük a gyűrődéseket,
a friss hegeket.

Mintha végleg, ahogy anyád szokta,
akár rendbe szedni a dolgokat,
mintha most tényleg, felejtsük

a kertvárosi naplementét, benne téged,
együtt a kempingszékeket.

Szerepcsere (1)

Aznap este, emlékszem, átmentünk a Dunán.
Egy bejáratnál üldögéltünk, ahol a hegyeket
lefedte a nap.

Mint vakok, tapogatóztunk ott,
elkerülve a szerepcserét, hogy megmaradjunk
egyszerűnek csak nőnek, férfinak.
Ne házasítsuk feleslegesen a dolgokat.  

A várost onnan, két kézzel, akár
egy könyvet ki tudtuk nyitni,
az egyik oldalon Pest,
a másikon Buda,
a ragasztásnál meg a Duna látszik.
Így bontottunk részekre egészeket.

Át a kereszteződésen mintha téged,
ahogy szoknyád a szél begyűri mögéd,
mint cigisdobozon a fóliát kezem,
balra menni láttalak.
Mintha én meg jobbra.

A hidakat két oldalról építik.
Talán a legkegyetlenebb munka.

Emlékszem annál a bejáratnál,
ahol a hegyeket lefedte a nap,
ahol tapogatóztunk mint a vakok,
próbáltuk elkerülni a szerepcserét,
hogy te megmaradj nőnek, én meg férfinak,
hogy ne házasítsuk feleslegesen a dolgokat.

Legyen köztünk egy ragasztás,
folyjon köztünk a Duna.

Valaki elejtett egy söröskorsót,
csak a széle repedt meg,
a fóliát a kezembe gyűrtem,
és téged balra menni láttalak.

Szerepcsere (2)
-nak

Bezártál egy fürdőszobába,
ott minden fehér volt,
és éppen akkor cserélték a csempét.
Először levetkőztettél,
megmostad a hátam,
aztán megmutattad a melleid.

Elképzeltelek, ahogy gyereket szoptatsz,
és csókot adsz egy férfinak,
aki lehetnék én is.

Reggel piacra mennél,
vennél zöldséget, húsért állnál a sorban,
aztán meg várnál az ebéddel otthon.
Minden precíz lenne,
a gyereket nem hagynánk sírni.
Anyáddal csak ritkán találkoznánk,
a hétvégéket meg együtt töltenénk.

Elképzeltem, hogy ez lehetnék én is.
Lehetnék valaki más,
aki tükörbe néz veled,
aki egyszerűen csak megelégszik.
Ez lehetnék én is.

Emlékszem először levetkőztettél,
a melleiddel játszottam,
aztán meg otthagytál,
bezártál, ahogy elhasznált partvist a kamrába.

Csak a fényes káddal békültem ki.

Most az illatodat érzem,
és nem tudom elhinni,
hogy az ajtón hagytál egy cetlit:

A kulcs a lavór mögött.