2009 tavasz
Daróczi Ágnes
Daróczi Ágnes Berettyóújfaluban, 1954. november 18-án született. Kisebbségkutató, újságíró. Az ELTE magyar-népművelés szakán 1978-ban végzett. Dolgozott a Népművelési Intézetben, a Magyar Televízióban. A roma folklórmozgalom elindítója, fejlesztője, a hagyományőrző cigány folklór együttesek találkozóit szervezte. A Patrin Magazin alapítója és felelős szerkesztője (1992-1998). 1971 óta versmondó, egyetemi éveiben a Monszun, majd a Romano Glaszo és a Kalyi Jag együttesek tagjaként lép fel versekkel és cigány népköltészettel. 1971-ben, az Országos Diáknapokon (Sárospatak) első helyezett, az 1972-es Ki Mit Tud? negyedik helyezettje. A Magyar Televízió Vers mindenkinek című sorozatában is mondott verset. Előadóként közreműködött Bari Károly A Nap és a Hold története című meselemezén (Hungaroton, 1989), valamint Palya Bea Álom, álom, kitalálom című lemezén (Gryllus, 2004). Szerkesztője a Historia romani — Roma történelem című oktatófilmnek (Romédia Alapítvány, 2005), a Pharrajimos — romák sorsa a holocaust idején című kötetnek (L’Harmattan Kiadó, Bp., 2005), és a Vrana mámi mesél című népismereti kötetnek.„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
SPN Könyvek 8. Berka Attila:
Hosszúkávé külön hideg tejjel, 2010
Rendelje meg: spn@spanyolnatha.hu
Daróczi Ágnes
Ajánlás Kocsis Csaba képeihez
„arcotokat hordom, arcomat hordjátok”
Bari Károly
Kocsis Csaba tud valamit a cigányokról. Valami nagyon fontosat. Tudja, hogy hasonlóak vagyunk, olyanok, mint mindenki más. Vagyis EMBEREK. Akiknek öröme és bánata, jókedve vagy éppen gondja van. Vagyis ebben is hasonlítunk. Portrésorozatában gyerekeket és öregeket, fiatalokat és idősebbeket látunk. Mindannyian csupán önmagunkhoz akarunk hasonlítani. És éppen ezért hasonlítunk mindenki máshoz. Ez is olyan emberi bennünk.
Kocsis Csaba igyekezett megtalálni a hangulatot vagy környezetet, ami alanyaira jellemző. A hangszeres muzsikusok, a közösségi házban üldögélő kisebbségi vezető, a nagykendőjében melegedő mámi, a kalapjában összetéveszthetetlen tekintélyes férfi, a sportoló és az óriáskígyót bámuló gyerekek Kocsis kamerája előtt mégis mások. Nem a szokványos szociofotó az, amit kapunk, hanem a pillanatot a mulandóságból kiragadó vállalható énkép.
Kocsis tud bennünket szépnek és igaznak látni!
Látja a lelkünket, a hasonítani akarásunkat.
Ahogyan nem akarunk „cigányok” — összemosott, bárkivel felcserélhető massza lenni, csupán egyedi, megmásíthatatlan emberi lények. Akiknek arca, akarásai és szenvedései vannak…
Milyen jó lenne, ha ebben az előítéletes világban megtanulnának bennünket ilyennek látni…
Hasonlónak és szépnek…




