A piarista pedagógia eklekticizmusa és mozgékonysága természetesen nem azt jelentette, hogy mindenki a saját feje után ment. Az egységes elvi irányításról és az elveknek a gyakorlatba való átültetéséről a rendi vezetőség hivatás- és felelősségtudata gondoskodott. Kiváló rendtagokkal elkészíttette a piarista iskolák tanulmányi rendszerét, mely azután a magyar oktatásügy fejlődésében is éreztette hatását.
     Az 1848. évvel kezdődő korszakban egyetlen új piarista iskola sem nyílt, sőt az emberhiány és az anyagi alapok megfogyatkozása arra kényszerítette a rendet, hogy feladja breznóbányai (1857), korponai (1870) és besztercei (1878) intézeteit. Ugyanebben az időszakban hagyta el a rend Kalocsát (1860) és a budai rendházat, előbb a gimnáziumot, majd az elemi ,,Főtanodát'' is (1880). A sok akadály és nehézség ellenére mégis joggal nevezzük ezt az időszakot a nagy nekilendülés korának. Az iskolai élet átalakításában a helytállás, a nyolcosztályú gimnáziumok (ún. főgimnáziumok) fokozatos kiépítése úgy, hogy mindössze két ún. kisgimnáziuma maradt a rendnek (a kisszebeni és a podolini), valamint a tanárképzés nehéz problémájának megoldása ékes bizonyságai voltak, hogy milyen erők és erőfeszítések érvényesültek ennek az időszaknak a piarista életében.
     A második világháború után az általános iskola bevezetése a magyar piaristák számára az eredeti munkaterülethez való visszatérés örömét is jelentette. Újra kisgyermekek között gyakorolhatták a kalazanciusi hivatást. Sajnos nem sokáig: 1948 júniusában az egyházi iskolák államosítása véget vetett a reményteli megújulásnak. 1950-ben az állam betiltotta az összes szerzetesrend működését, a rendházakat el kellett hagyni, illetve egyes rendházakból már előzetesen deportálták a szerzeteseket. 1950 augusztusának végén létrejött egy megállapodás az állam és a püspöki kar között, amely szerint négy szerzet: a bencések, a ferencesek, a piaristák és a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek két-két gimnáziumot tarthatnak fenn. A piarista rend a budapesti és a kecskeméti iskolát kapta vissza, az utóbbit diákotthonnal. Minthogy a két rendházban csak korlátozott számú szerzetes maradhatott, a piaristák nagyobb része rendi kereten kívül vagy lelkipásztori, illetve civil munkakörben helyezkedett el, vagy éppen külföldre távozott. A kitelepültek egy része kezdte el Észak-Amerikában azt a munkát, amelynek eredményeként előbb az egyesült államokbeli viceprovincia, majd 1975-ben az amerikai rendtartomány jött létre. Ezekben a nehéz időkben Tomek Vince magyar piarista volt a rend generálisa, legfőbb elöljárója (1947-1967) és Sík Sándor a tartományfőnöke (1947-1963).
     A budapesti rendházból és iskolából 1953-ban önkényes rendelkezéssel kitelepítették a piaristákat, és a volt Sacré Coeur Intézetbe helyezték át őket a VII. kerületi Mikszáth Kálmán térre. A kecskeméti iskola felét sem adták vissza negyven éven keresztül. Négy évtizedig tehát a budapesti és a kecskeméti intézetre korlátozódott a piarista munka. Közben harmadára csökkent a rendtagok létszáma. A két iskola színvonala egyébként megfelelt az egyházi és az állami elvárásoknak.
     A rendszerváltozást követően 1990-ben újra kiszélesedett a piarista hivatás tere. Egykori épületeinkből ekkor egyelőre nem, vagy alig kaptunk vissza, bár valamennyit hivatalosan visszaigényeltük. 1990 őszén Vácott és Szegeden megnyílt a rendház. Vácott saját épületünk egy töredékében kezdődött el az élet, a noviciátus visszaköltözött Budapestről. Az újjászervezett gimnáziumban 1991 őszén indult meg a tanítás. Mára beindult egy kis kollégium, és a teljes épület rendelkezésünkre áll. Szegeden a felsővárosi minorita templom és kolostor jutott a korábbi épület helyett. Itt nyitottunk iskolát és diákotthont 1991-ben. Bár nem kaptuk vissza régi épületünket, de új rendházat és iskolát építhettünk, ahová 1999-ben költöztünk be. 2001-ben pedig az iskola mellé a spanyol piarista vértanúk tiszteletére templomot építettünk. 1992-ben megalapítottuk a Sík Sándor Egyetemi Szakkollégiumot. 1991-ben Göd községben az önkormányzat felkérésére szakmunkásképző iskolát nyitottunk, itt kollégium is működik. 1992 tavaszán Budapesten újjáépült a Duna-parti piarista kápolna, amelyet az Egyetemi Színpad használt évtizedekig, Sátoraljaújhelyen 1991-ben alapítottuk újra a rendházat, 1992 őszén pedig a régi piarista épületben diákotthont nyitottunk meg. 1992-ben Nagykanizsán is elkezdődött a piarista oktatás, 2003-ban pedig az iskola mellett hivatalosan is megtelepedett egy rendházi közösség. Mosonmagyaróváron 1994-ben nyílt meg az iskola, a rendház pedig 2001-ben. A korábban is meglévő gimnáziumok (Budapest, Kecskemét) hat évfolyamosra bővültek, Kecskeméten pedig az addig állami fenntartású általános iskolát is átvettük. 1995-ben Veszprémben átvettük a Padányi Bíró Márton egyházmegyei iskola és a Davidikum diákotthon vezetését. Budapesten 2002-ben az ELTE elköltözésével véglegesen visszakaptuk a Duna-parti rendházunkat, amelynek egyik felében a bencések, a ferencesek és a piaristák korábban önállóan működő teológiai főiskoláinak egyesüléséből (1999) létrejött Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola működik. 2003 nyarán ide költözött át a Mikszáth téri rendházból a provincia növendékháza és a tartományfőnökség.²
     A rendszerváltás után tehát sokkal szélesebb spektrumú lett a piarista nevelés. Egyetemi szakkollégium indítása Szegeden, szakmunkásképző kialakítása Gödön új, addig ismeretlen irányokat (is) szabott a piarista nevelésnek.
Szeged életében a rend évszázadok óta meghatározó tényező.
     Az iskolát a szegedi tanács hívta életre 1720-ban. A ház, amelyben megtelepedtek, az ún. „hatrongyos” (összesen hat ablaka volt), mindössze két helyiségből állt. 1731-ben ugyan kapnak egy kisebb házat a közel 300 diákjuk tanítására, de rendházuk továbbra is ugyanaz az omladozó épület maradt. 1813-ban költöztek a piarista atyák új rendházukba: az iskola a Szt. Demeter-templom egyik oldalán, míg a rendház a templom másik oldalán helyezkedett el. Mindez a város centrumában, hiszen az épületek az akkori főutca, az Alsó- és Felsővárost összekötő Oskola utca közvetlen szomszédságában álltak. Ebben az épületben élték át a diákok és tanárok a reformkort és a kiegyezést, ebben az épületben tanítottak, amikor a gimnázium a líceum rangjára emelkedett, vagyis a gimnáziumi éveket követően a diákoknak lehetőségük volt még két év filozófiai kurzust elvégezni, ami után a pesti egyetemen lehetőség nyílt a doktorátus megszerzésére. Ezt az épületet a nagy árvíz 1879-ben elsöpörte, majd a város a nyolcvanas években építette azt az impozáns palotát, amely az Aradi Vértanúk terén ma a Szegedi Egyetem  Természettudományi karának ad helyet. Ebben az épületben tanítottak az 1880-as évektől a piaristák, a két világháború között már közel ezer tanulót egyszerre. A kommunista hatalomátvétel következménye a gimnázium megszűnése, korábbi szegedi szerepének agyonhallgatása. Az újraindítás a rendszerváltásig váratott magára. A rendszerváltás idején Jelenits István volt a rend tartományfőnöke, aki az új igazgatóval, jelen sorok (akkor még alig 30 esztendős) szerzőjével egyetértett abban, hogy a régi épület visszakérése helyett új, a kor kívánalmainak megfelelő épületegyüttest kell építeni. Ma a rend tulajdonában és irányítása alatt áll az ország egyik legmodernebb gimnáziuma Szegeden, a Bálint Sándor utcában.
     1991-ben váratlanul, látszólag a semmiből szerveződött újjá a gimnázium. 17 év távlatából nyugodtan mondhatom: akik részei voltak ennek a hihetetlenül kreatív, barátságokat, kapcsolatokat formáló közös „építésnek”, életük talán legszebb éveit töltötték a gimnáziumban az együttgondolkodással, a rengeteg munkával. A gimnázium a nevelést hangsúlyozó, közvetlen, a tanároknak a diákok közti jelenlétére alapozó nevelőmunkájával értékközpontú irányt szabott a tantestület tevékenységének. Igazgatóságom hét éve alatt a nevelő- és oktatómunka formáinak és tartalmának állandó újragondolása teremthette meg a nevelés — nézetem szerint — hatékony formájának a „közösségben nevelődés- nevelés”-nek az alapjait.

 ² Borián Tibor SP: A Magyar Piarista Rendtartomány története (lásd: www.szepi.hu)