Fekete ház
Akit Szegedre vet jó sorsa, nemigen kerülheti el a város szívében látható vonzó szépségű épületet.  Korabeli nevén a Mayer-ház a Somogyi u. 13 szám alatt található, ma a Móra Ferenc Múzeum történeti osztálya és kiállításai találhatók benne. Különleges ékessége a városképnek ez a romantikus neogót stílusú épület. Gerster Károly tervei alapján épült 1856-1857 között. Nevét sötétre festett falairól kapta. Mayer Ferdinánd vaskereskedő és családja lakta egykor. A nevezetes nagyvárosi polgárházban hajdan élénk társadalmi élet folyt. A nagyárvizet követően itt volt a Királyi Biztosság székhelye. A nyugati gótika jól ismert stílusjegyei kivételes együttesben jelennek meg az épületen. A zárt sarokerkély, a vakárkádos, lépcsős oromfal, az ablakok mérműves mellvédjei, a sokszögű bástyák, a szamárhátíves díszítményekkel ékes kapuzat együttese egészen egyéni építészeti tolmácsolásban jelenik meg az épületen. Igazi középvárosi épület, bárhol ékessége lehetne egy európai városnak. Szerencsére Szegeden épült föl.

Kiss Dávid-ház
Szegeden a kiegyezés utáni gazdasági fellendülésnek köszönhetően jelentékeny középületek és nagyszabású bérpaloták épültek. Ezek között a Benkő Károly és Kolbenheyer Ferenc tervezte, 1872-ben felépült Kis Dávid-ház talán a legnagyobb és a legszebb. Szeged és különösen a Széchenyi tér a korabeli időkre jellemző eklektika stílusjegyeit mintaszerűen képviselő bérpaloták és középületek révén nyerte el nagyvárosias arculatát. A 19. század kedvelt építészeti irányzata ezen az épületen a reneszánsz stílusjegyeket jó ízléssel és mértéktartóan éleszti föl. A négy utcára nyitott, vízszintes párkányokkal, falpillérekkel, ablakokkal, homlokzati díszítményekkel gazdagon ékített épület nyugodt arányaival méltó lett arra a szerepre, hogy az ekkoriban itt kialakuló városközpont meghatározó eleme legyen. A háromszintes palota a reneszánsz várkastélyok monumentalitását idézi, mégsem akar másnak látszani, mint bérpalotának. Hatalmas méreteit nyugodt arányokba szelídítik a középrizalitok és a negyedik szintbe nyúló sarokrizalitok. Felépültének köszönheti létét a Széchenyi térből leválasztott Klauzál tér. Méltó ékessége mindkettőnek. Földszintjén az elegáns terekkel megépített bolthelyiségek megépülésekor és napjainkban is az üzleti életet és a pénzvilágot szolgálják. Kis Dávid, a tehetős szegedi kereskedő volt a nagypolgári életstílust és tehetősséget híven képviselő bérpalota építtetője. Igényességét dicsérik az emeleteken kialakított 4-7 szobás, a nagypolgári életstílusnak megfelelő bérlakások. Ezekhez elegáns, gazdagon díszített, festett lépcsőházak, illetve mívesen díszített vaskorláttal díszített függőfolyosók vezetnek. Ritka ékessége a háznak a lépcsőházak mennyezetét díszítő, a korra ugyancsak jellemző, allegorikus jeleneteket ábrázoló seccok.

Városháza  
A Víz után újjáépülő, megszépülő palotás városnak rangjához illő városház is dukált. Az első városház is ugyanitt állhatott, 1698-ban említik először. A második 1799–1805 között emeltetett, tervezője és építője Vedres István és Schwörtz János volt. A kor hangulatának megfelelő klasszicizáló, kissé alföldies barokkot képviselő széképületet alkottak, akkor még egy emelettel alacsonyabbat. A szegedi Városháza költők által is megénekelt, híresen szép küllemét 1883-ban Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei nyomán nyerte el. Ekkor készült a szomszédos bérházba átjárást biztosító „sóhajok hídja” is, mint közismert, Ferenc József császár látogatása indokolta megépítését.
Minden részletében kivételes igényességgel kivitelezett, szép épület. A város legjelentősebb épületéhez méltóan mind a négy utcára díszes, reprezentatív homlokzattal tekint. A korabeli építőművészet reprezentánsa. Nem véletlenül, mert olyan mesterremekek díszítik kívül és belül, amelyek a szegedi iparosok, a fővárosi, sőt a bécsi kézműves mesterek kézügyességét és jó ízlését dicsérik, a bejáratokat díszítő szobroktól, faragványoktól a mívesen faragott bútorzatoktól az üvegablakokig és a tetőt fedő mázas cserepekig. A hármas, kocsibejárós kapuzatú kapualjból márványkorlátos lépcsők vezetnek a főlépcsőházba és onnan a drapériákkal, mennyezetfestménnyel ékített pompás díszterembe. 1990 után visszakerültek ide az uralkodó párt és a nemzet nagyjait — Kossuthot, Széchenyit, Deákot — ábrázoló festmények.
     Vajda Zsigmond látszat-architektúrával övezett allegorikus mennyezetfestménye 1889-ben készült el. Szinte foglalatát adja mindannak az emelkedettségnek és derűlátásnak, amit az akkori városatyák érezhettek a Víz utáni újjáépítés eredményeit látva. Középen lelkes kis angyalok emelik a mennyek birodalmába a város címerét, a festményen ábrázolt négy allegorikus alak azokat az eszményeket jeleníti meg, amelyeket a városatyák vezérlő eszméiknek vallottak. A kévével ábrázolt menyecske a mezőgazdaság megszemélyesítője, lábánál paprikafüzér hever. A harsonás, pálmaágas, szárnyas nőalak a kultúra allegóriája, lábánál szoborfej látszik. A kardot, mérleget tartó az igazságot szimbolizálja, papírtekercs hever mellette, a negyedik allegória pedig a kelmét tartó, fogaskerékkel ábrázolt polgárlány az ipar és a kereskedelem megtestesítője. A mennyezetkép az idei városnapra, május 21-ére újult meg Szabó Tamás és társai restaurátori munkájának köszönhetően.

Azt hiszem, egyoldalú lenne, és erős elfogultságon alapulna a palotákat szemrevételező városi séta, ha csak a 19-20. század fordulójának épületei esnének utunkba. Szólnom illik hát a város szobrainak legszebbjeiről, a Széchenyi tér díszeiről. A város legfőbb ékessége ez a nagyszerű tér, amely az évszázados fák, szépen gondozott füves térségek harmonikus láncolatából kiemelkedő fenséges megjelenésű historikus szoboremlékek révén nyerte el egyedülálló arculatát. A kor legkiemelkedőbb alkotói négyesfogatának művei ezek: a 2008. április 16-án 150 éve született Zala Györgyé (Deák-szobor), Fadrusz Jánosé, aki az árvíz után a város újjáépítését irányító kormánybiztos, Tisza Lajos emlékművének főalakját alkotta meg, tőle jobbra Vásárhelyi Pál emlékművén a főalak ugyan nem ilyen nagy nevű szobrászok alkotása (koprodukcióban készült, Szécsi Antal és ifj. Mátrai Lajos műveként), viszont az emlékmű egésze a mellékalakokkal kiegészülve igazi szobrászi remeklések: Pásztor János alkotásai. Végül Zala nagy vetélytársának, Stróbl Alajos vésője nyomán készült a legnagyobb magyarnak, Széchenyi Istvánnak impozáns szobra következik a sorban.  

Tisza Lajos szobra
Az Árvíz utáni újjáépítés királyi biztosa, Tisza Lajos (1832–1898) kora legjobb műszaki és városrendezési elveit valósította meg, így születhetett meg a modern Szeged. 1879. június 12-én érkezett a városba és 1883-ig vezette az itteni királyi biztosságot. A szegediek oly nagyra értékelték munkásságát, hogy megkapta a díszpolgárságot, a királytól pedig a Szeged grófja címet. Még életében elnevezték róla a kiskörutat (1880), és a Széchenyi tér első szobra (1904) az ő tiszteletére emeltetett. Fadrusz nagyvonalúan mintázott, minden cifra külsőségtől mentesen ábrázolta Tisza Lajos alakját. A folyó befejezetlen rakodópartjának felső szegélykövén áll és onnan szemléli az alant folyó munkát. Az emlékművel, a mellékalakokkal előadott cselekmény önmagát magyarázza: életszerű helyzetben a tiszai védmű építését ábrázolja, amiben persze benne rejlik az újjáépítés hősies erőfeszítése, s Tisza Lajos személyében a nagy tetteket végrehajtó királyi biztos iránti tisztelet is.

Vásárhelyi Pál szobra
A tér leglátványosabb emlékműve.  A reformkor legjelentősebb vízmérnöke volt Vásárhelyi Pál (1795–1846), a Tisza-szabályozás megtervezője. A Széchenyi tér ékessége a neobarokk szobrászat példaértékű remeke. Ebben Szécsi Antalnak és tanítványának, ifjú Mátrai Lajosnak, Vásárhelyi alakja megformálóinak volt szerepe, de szobrászilag az igazi értéket az akkor még pályakezdőnek számító Pásztor János mintázta mellékalakok jelentik. Elöl a búzakévén ülő, kisgyermekét térdén nyugtató menyecske a Tisza-szabályozás által megteremtett jólét és a családi boldogság szimbóluma. A talicskája mellett pihenő öreg kubikos a ladikkal és az építés kellékeivel a vállalkozás névtelen hőseire emlékeztet. A mellékalakok mívesen mintázott zsánerképekként önállóan is megállnák helyüket.

Deák Ferenc szobra
Zala ezt az emlékművét is a rá jellemző historizmus, neobarokk lobogó pátoszával alkotta meg. Deák sziklaszirtre hasonlító aszimmetrikus talapzaton áll, mögötte valaha erős törzsű tölgyfa, tövig metszett, de újrasarjadó hajtásokkal, ágai közt a magyar címer. Bal lábával kilép, tartása szónokias, karjait óvón-védelmezőn emeli, testével szinte befödi a „nemzet testét” jelképező fatörzset. A teátrális allegóriákkal  körülvett, alacsony alkata ellenére monumentális hatású alak így hitelesen közvetíti a deáki életmű lényegét, a polgári Magyarország születésének korántsem problémátlan körülményeit. A századvégen és századfordulón városainkat, köztereinket ellepő, beszédesen ágáló hőseinek egyike Deák szobra is. Ybl Ervin találó megfogalmazását kölcsönözve: „Valóságos körmondat mindegyik emlékmű, melyből a plasztikai gondolat elsikkad.”

Ki gondolná ma már, hogy a korszak lelkesült szellemi légkörében a korabeli kritika meglehetősen gunyorosnak, kiábrándítónak találta Zala ma már erősen konzervatívnak mondható emlékműformáló ízlését. Mi tagadás, akkoriban még nem volt jellemző a hazai köztereken a nemzeti büszkeségtől dagadó szobrok látványa, újdonságnak ható kortárs művek voltak ezek, amelyeket az elmúlt évtizedek lassan évszázaddá nemesedő jótékony ízlésváltozásai érleltek meghatározó jelentőségű köztéri emlékművekké. Vajon így lesz-e a Klebelsberg-szoborral is? És Szent István és Gizella emlékmű-párosa milyen utóéletre számíthat?

Széchenyi István szobra
Strobl Alajos szépmívű márványszobra 1913 óta áll a téren. A teret jóval a szobor elhelyezése előtt, 1860-ban, rögtön Széchenyi halála után nevezték el a legnagyobb magyarról. Amikor Széchenyi  1833-ban  Szegeden járt, aligha gondolta, hogy egykor az ország egyik legszebb terén lesz szobra, s „márványba öltözve néz rajta végig” alig nyolcvan év múlva. Egy időben készült a szobor Deák emlékművével, mindkettő kivitelezése évekig húzódott. Az első világháború kitörésének napjaiban tervezték felavatásukat, de az események ezt örökre elnapolták. Széchenyi egész alakos szobra tiszteletet parancsoló nyugalmával, póztalanságával és az emlékművet kiegészítő kellékek mértéktartó alkalmazásával különbözik a tér neobarokk emlékműveinek teátrálisabb, epikusabb megformálásától. Széchenyit díszmagyarban ábrázolja a szobor, süvegét kezében tartja, lábával kissé kilép, köpenye hátulról takarja alakját, elölről érvényesülni engedi délceg tartását. Könnyed ünnepélyességgel, leíró részletességgel megoldott szobor. A talapzaton — amely rakodópart részlete — kikötőbója látható, rátekeredő hajókötéllel. Elöl mészkőből faragott pálmaág hever lábainál, a talapzat homlokfalán pedig dombormű a Lánchíd képével.