− A fenébe, megint nem „T” lett belőle.

   − Próbálkozz az írott „T” helyett a nyomtatottal − javasolja Péter − Mi lenne, ha tejszínhabban írnád ki? Sokkal egyszerűbb lenne…

Szilvia szikrázó szemekkel fordult a férfi felé, aki békésen ernyedt az ezerdolláros Fox Terry díványon és egy friss divatmagazint lapozgatott. Szilviának jelenleg az volt a legnagyobb problémája, hogy folyami rákfarkakból kirakjon a Ronald Hower tükörtálcára egy nyamvadt „T” betűt, mely férje keresztnevének kezdőbetűje. Konok elszántsággal nyúlkált az ehető ragasztóként használt citromos Marc & Gammon-féle dressingbe, és minden mozdulat után Cilpston-papírtörülközőt szakajtott, hogy sebesen megtörölgesse ujjait: láthatólag undorral töltötte el a rákok sikamlós tapintása.

Bárcsak a picsaságot is le tudnád törölni magadról, ilyen egyszerűen − gondoltam.

Rendkívül magas, rőt hajú, nyafka arcú, gyermeteg nő, hatalmas műkörmökkel, melyek csöppet sem könnyítik meg munkáját a rákfarkakkal.

Lázasan készülődünk a szülinapi zsúrra, amúgy sznobmódra. Szépek vagyunk és gazdagok, mint a filmekben, könyvet csak akkor veszünk a kezünkbe, ha Michelin-csillagos étteremkalauz, egzotikus szállodaprospektus vagy aukció-katalógus. Szeretünk minőségi és lehetőleg pokoli drága étkeket pusztítani, és ész nélkül költekezni. Ha megtetszik valami, töprengés nélkül megvesszük, és otthon majd berakjuk a többi lom közé, hogy később még ránézni is elfelejtsünk. Legyen az fémjelzett golfütő, potpuri, antik kerámia, óezüst gyertyatartó, original hamutartó egy veterán Jaguarba, nem számít.

Révedezésemből Szilvi affektáló nyafogása rázott fel. Tényleg azt hitte, hogy a szabálytalan alakú rákfarkak majd kiadnak neki bármit is egy olyan tálcán, melynek kicsiny felülete erre alkalmatlan. Felálltam és odamentem hozzá. Egy futó pillantást vetettem idegességtől kipirult arcára, majd megnéztem, mit sikerült összeszerencsétlenkednie a bárpulton. Egy ólomkristály Luoi Minarc márkájú jeges vödörben rákfarkak szomorkodtak. Szilvia rám nézett és azt mondta:

   − Jaj, Dávid, én olyan maszat vagyok.

Igen, valóban ezt a szót használta: maszat. Egy 35 éves nő, negyvenmilliárdos céges vagyont birtokló papával a háta mögött a maszat szóval jellemezte sutaságát. Szilvi apja a Coga Gallery tulajdonosa és alapítója. Tízéves működésük óta nem kevés fekete pénzt mostak tisztára és keresték majomra magukat.

Az élet túl rövid ahhoz, hogy csórókkal barátkozzunk − jött egyszer Szilviből az Operabál után, mialatt bekászálódott a böhöm Hammer limuzinba. Már nem tudom, mire mondta, és valószínűleg ő sem. Talán ez is bölcs apjának egyik aranyköpése volt, csakúgy, mint a Sose légy annyira szegény, hogy még ígérni se tudjál! szállóigévé érett dekadens kimérája.

Röviden és egyszerűen: Szilvi egy gazdag liba volt. Problémák és konfliktusok nélkül. Ha kirángatnánk megszokott életviteléből − a rendszeres pénzherdálások, pedigrés éttermek és fényűző partik világából − azonnal összeomlana. Rövid toporzékolás után a földre vetné magát, és elméjében visszautazna a gondtalan, puha, ibolyaszín gyermekkorba, magzati pózba görbedve, gügyögve. Azért végezné ilyen aljasan, mert megszűnne mindaz, ami összetartotta rajzfilmszerű énképét − ez olyan érzés lehet, amire azt a kifejezést használnám, hogy „kirántották a lába alól a talajt”. Ostoba pina.

Az a baj velünk, gazdag elitekkel, hogy nincsenek kötöttségeink, a szabályok falai képlékenyek, és a korlátaink is cukorból vannak.

Ernyedhetünk, aggodalom nélkül.

Kiváló befektetési tanácsadóink úgy forgatják a pénzünket, hogy holnap is így élhessünk. Meg vannak fizetve.

Szilvi egy rózsaszín álomház plüssmacskája volt. A legrémesebb az, hogy egyetlen perc leforgása alatt ébredtem rá arra, hogy 10 éve a baráti társaságom állandó tagja. Ugyanazon klubba járunk, azonos helyeken herdálunk. Eddig hol voltam? Miért csak most veszem észre, hogy közös húslevesben ázunk, teljesen értelmetlenül?

Valószínűleg a felébredésem hideg kenőanyaga volt az első számú komponens a 40 perc múlva esedékes ámokfutásomhoz. Habár azt a rendőrautót nem kellett volna felgyújtani, akkor valahogy jó ötletnek tűnt… (de ne szaladjunk ennyire előre)

„A fegyelemben rend, a rendben boldogság.” − ahogy Len Lelevin, kedvenc filozófusom mondta a századelőn.

Ahogy ott állok Szilvia mellett, és nézem kivörösödött arcát, mely árnyalatot egy keresztnév kirakhatatlansága sminkelt oda, arra gondoltam, mit szólna, ha a fejére borítanám a Mercy's bonbonos dobozt, amiből alkalmasint csipegetett a bonyolult hadművelet közben.

Gábor lépett a konyhába, egy hatalmas, püspöklila szalaggal átkötött barna dobozt cipelve.

   − Bocs, hogy késtem. Nem tudott a kertész Xantril-féle kétkomponensű rovarölőt szerezni, ezért Bécsbe kellett telefonálnom. Holnap reggel ki is szállítják. Nálunk nem kapni, mert nagyon drága.
   − Oda se neki, dobd csak le magad − csipogta Szilvi.
   − Vettem az uradnak egy csoki szökőkutat. Amikor a velencei Hiltonban voltunk, láttam, hogy tetszik neki.
   − Az árgyélusát! Egek! Imádom a csokit − Szilvi fel-le ugrál, és közben tapsikol.

Gábor részvényekkel seftelt és hazugságból élt. Apja az egyik legnagyobb reklámügynökség tulajdonosa. Ami az életvitelét illeti, semmi különleges: egy brazil hacienda, egy jacht St. Tropez-ban, narancsültetvény Estoril mellett. Pocaknak nyoma sincs, napbarnított arcán megcsillan a konyhai neon, ám kobakjának pázsitjába már apró tisztást taposott a múló idő és a hivatali marakodás.

Gábor nyersbőr GToolk tucsnit visel, szórt márvány árnyalatú feltúcolt Martens zserbóinggel és platina berakásos Philip Genus karórát, mely ütésálló és 50 méterig bírja a vizet − egyébként egy új autó árába kerül.

Rezes ízt érzek a számban.

Ezek közt az emberek közt örök biztonságban vagyok…

Lassan összegyűlik az elit társaság. Berni és barátja, Frank érkezik. A nő Ametist Royal farmert visel, Pierre Garden blúzzal és kötött kasmír zsakettet. Saint Dubois Christan NO.1 parfüm érett füge illata lengi körbe, melyben árnyaltan érezni a pézsmát, a bergamotot, és a hamuvá omlott, jó minőségű szantálfát. Kezében méregdrága zergebőr Loui Walton táska, benne egy ázott vattacukorra emlékeztető mini uszkárral. A kutyát Pretty-nek hívják, aki ránézésre egy őzike és egy patkány nászából született. Frank kihajtott gallérú rózsaszín LaCroix inget visel, jádeköves amerikai nyakkendővel.

Berni a Miglo Chef halrudak nemzetközi reklámarca, Frank pedig kanadai bróker: vállalatokat vásárol, ad el és darabol. Fúzió és szegmentáció.

Frank szerint a „prolit” nem az anyagi helyzete teszi prolivá, hanem az életben betöltött szerepe. Előkelősködő szavaival: „innovációtól mentes élete egyetlen metaforával jellemezhető: kukac módjára fúrja előre magát a földbe, zabál és ürít. És abban a kis kukac járatban érlelt kukacfejébe több nem is fér. Nincs meg benne a kellő kohézió”.

Frank nagyképű, kellemetlen és ostoba figura. Passzol a nőjéhez. Megtalálták egymást.

És most néhány szó rólam. Nem, nem én vagyok a kivétel a sok pénzeszsák között: sikeres modellügynökséget vezetek, ezen kívül van hat ingatlanirodám, és főrészvényes vagyok a legnagyobb hazai kereskedelmi tévéállomásban. Mégis szigetnek érezem magam az Ernyedt-tenger közepén. Vagy fasírtnak a Bolond-hamburgerben.

Amint a konyhában sertepertélő Szilvi meglátta Bernit, felsikoltott, majd epileptikus mozdulatokkal odarohant hozzá és értelmetlen szavakat makogva a nyakába vetette magát. Teljes Nirvána…

Frank kihasználta az időszakos eufóriát és bazsalygó, agyvérzéses mosollyal Szilvi mögé settenkedett, majd finoman megmarkolta a lány csípőjét, mire az úgy sikkantott fel, mint egy tüzelő hulmánmajom, megperdült és tréfásan megfenyegette ujjával a merénylőt.

Frank egy doboz belga Glamour bonbont nyújt át neki, Berni pedig egy ritka zöldségfélékből összeállított virágcsokrot. Manapság ez a divat sznobéknál − ehető csokor.

Szilvi elmarkolta mindkét vendége kezét és maga után vonszolta őket a konyhába, miközben vonatcsühögést imitált.

Berni és Frank nem voltak „arisztokraták”, legalábbis a szó hagyományos értelmében. Ők inkább „Tűrhők” voltak.

A „Tűrhő” hivatalos definíciója a következő: „Tűrhőnek nevezzük azt a természetes személyt, aki teljesen meg van győződve arról, hogy rajta kívül mindenki alacsonyabb rangú, és abban is biztos, hogy körülötte forog a világ, és minden ember csak azért létezik, hogy őt szórakoztassa, kiszolgálja”.

Ahogy elnézem ezt a nevetséges komédiát, azon gondolkodom, hogy még impozáns és hiteles is lenne a kép, ha nem ismerném ezeket az embereket a velejükig.

Szilvi kedves lány volt, azon túl is, hogy rendszeresen szarkáskodik a Tescoban, nem mintha szüksége lenne a cuccra, csupán a hecc kedvéért. Egy kis marcipánszelet, egy kis rágógumi. Valami csekély izgalom neki is kell két unalmas fogadás és egy Rio-i körutazás között. Az erkölcsi akadályokra romantikus dickensi köd borult.

Berni minden férfival ágyba bújik, akit csak meglát, kortól és anyagi helyzettől függetlenül. Frank nem tud róla, de hát Frank nem tud semmiről se. Be van zárva a maga réveteg, olajos, egydimenziós világába. Azt lát, amit látni akar. Mivel idén tölti be a negyvenet, muszáj alkut kötnie a törékeny realitással. Ha továbbra is egy 23 éves nőt akar tologatni, elnézőnek kell lennie…

A dallamcsengő újra a Hárfa-indulót játssza. Megjött Miki is. Vigyorog, mint aki perecet nyert az állatkerti kvízben. Olcsó kínai márkautánzatokba öltözött, hátha elhisszük neki, hogy eredeti darabok. Ő volt a társaság egyetlen virtuálisan kitaszított, pénztelen tagja. Azért tartjuk őt, mert jelleméből fakadó spontán sutasága elszórakoztat minket: ha egy kicsit beiszik, és ha lehullik róla az ál-intellektuális maszk, feltűnik alatta az ostobaságban felcseperedett, a gazdagokat imitáló önképzésben kudarcot vallott, nevetséges csődtömeg nyers húsa. Beilleszkedése csak szerinte volt sikeres.

Az a típus, aki otthon lompos kardigánokat hord, ha nem látja senki.

Miklós térségi zsúrfiú volt, köztünk a legfiatalabb és legcsóróbb. Vékonyszálú melírozott haját szorosan a koponyájára fésülte, és a kerek képén folyamatosan serkenő pattanások ellen sminkkel védekezett. Miki abból a biztosítási pénzből él, amit azért kap, mert egyszer Bostonban a Village Melrose étterem előtt fellökte egy ehető ibolyákat szállító furgon. Felhorzsolta a könyökét, meg a jobb térdét, de ezen kívül komolyabb baja nem esett.

Most mindenkivel körbepuszilkodik (még ebből a távolságból is ökölcsapáként ér a belőle áradó női parfüm illata), csipog-cseveg, majd hanyagul elterül egy George G. Picarelli által tervezett arab ornamentikás pamlagon. Így ejtőzik egy úr.

Miki mellékkeresetként alkalmi zsúrfiú. Vénlányok kísérője, akik nem kérdeznek, csak nyáladznak és tejelnek. A mai parfümcsoda is, amit viselt, valamelyik vénasszony adománya lehet, és a hülyegyerek azt sem tudja, hogy női illat. Miklós kifejezetten irritáló alak. Nem sikerült eldönteni róla, hogy valóban meleg, vagy csak úgy csinál. Szalonmeleg, díszmeleg − már ha van ilyen.

Frank elindul felém, majd félúton meggondolja magát, megáll előttem és belekezd egy rövid monológba, ami a Mercedes CC legújabb típusa, és az Close Armany öltönykollekciójának színárnyalata körül forog, majd hanyagul leveti magát a Firestone bárpult melletti titánium bárszékre, pontosan az ötmillió forintos Ábrahám Péter szitanyomat alá.  Lábát keresztbe veti, mintha szándékosan akarná figyelmünkbe ajánlani a Larry House-tól származó tízezer dolláros krokodilbőr cipőjét.

Miklós egy stupid csesznye eleganciájával elegyedik fontoskodó eszmecserébe Frank-kel, aki elnéző felsőbbséggel hallgatja egy darabig, majd rágyújt egy vaníliás Chesterfiled-re.

Csirifiszkió pucold ki a cipőmet. Itt egy dollár!

Miki egy átitalozott éjszakán a RAI szálló klubtermében a következő kinyilatkozást tette: „olyan visszataszító az a sok pénz, de mit csináljunk, ha egyszer van?!”

Bölcs szavait szerintem csak én jegyeztem meg, annyira szét volt csúszva akkor az egész társaság.

   − A minap láttam a Car's dream's-ben egy eredeti, jádefazettás sebváltógombot…

Mikinek se autója, se pénze, csak a nagy szája.

   − …olyan izgatott lettem, mint ide Budavár!

Nem bírtam tovább: muszáj volt odaszólnom neki:

   − Miklósom, köpködve beszélsz…

   − …szerintem tökéletesen menne egy 47-es Old-B modellhez, kiváló választás egy…

   − …egy vastag téliszalámit gyömöszölnék a valagadba…

   − …ha egy bőrüléses Cabrio-ban mennénk egyszer a Limah Clubba…

   − …de előtte megkenném vastagon Erős Pistával, síkosító gyanánt…

   − …fehér szmokingot vennék fel, velúr cipővel és tehénfoltos cowboy kalappal…

   − …aztán kipattintanám azt a drogosan világító szemeidet…

   −… este is viselnék napszemüveget, a Colorful 120-at. Bombázó!…

   − …és fordítva tömném vissza a fejedbe: keresd meg a kis agyadat végre..

Olyan egyedül éreztem magam.

Tekintetem elidőzik a gránit telefonasztalkán álló lávalámpában hömpölygő olajon bukdácsoló vörös amőbák násztáncán.

A sarokban egy ódon szamovár borongott, ami sehogy sem passzolt a gondos Art Deco berendezéshez. Talán csak a szív tűrte meg ebben a környezetben, és örökölt darab lehet. A terem közepéről egy FireStone Hum99 típusú jénai ablakos, függesztett acélkandalló csüngött alá. Kellemes szellő kócolta az óriás, terrakotta cserepekben álló növények leveleit.

Az egész társaság az átriumban álló King Charlotte selyempárnás rattan garnitúrára telepedett.

Egy apró fóliadarabra lettem figyelmes, amely a pamlag lába alá szorult. Szilvia nem használta rendszeresen az átriumot, így gondosan fóliával tekerte be a használaton kívüli bútorokat, nehogy unalmukban megkopjanak, elporosodjanak, vagy tudom is én!

   − Láttátok az új Calvin Kiss musical-t? − csipogta Berni egy olívaolajban főtt répahasábot nyomva Pretty kutya ökölbeszorított arcába.
   − Csodás rendezés, kiváló alakítások − így Frank, mintha tényleg kompetens lenne ez ügyben.
   − Én az utóbbi időben áttértem a Klin Skin testápolóra − csatlakozott a témához Miki, Sugar-coctail pezsgőt szopogatva. Arra gondoltam, hogy mit szólna a zsúrfiú ahhoz, ha kikapnám a kecses S. Victoria készletből származó ólomkristály poharat és felerőltetném oda, ahova nem süt be a nap.
   − Én a Climber Clean's-féle luffa szivacsra esküszöm. Egy természetes bőrgyalu − csatlakozott hozzá Szilvia.
   − Hallottátok, hogy jelentős tőkeinjekcióra számít a cégünk? − így Frank.
   − Van alma a Waldorf salátában? − fordult Szilvia (aki az illatos baráti levelezését nevetségesen Silvy-ként dedikálja) Bernihez, és ebből a szögből úgy tűnt, mintha ahhoz a csúf korcshoz beszélne.

   − Hogyne lenne! − szörnyülködött teknőckeretes OctoGen Design szemüvege alatt − Sőt, az igazi Waldorf saláta sosem készült zellergumóból, ez egy magyar változat, de már itthon is kapható szárzeller és azzal az igazi! Az eredeti Waldorf saláta halványító zellerrel készül és majonézzel. Ha ez így nem zsenánt…
   − Mikor Marseille-ben jártunk tavaly októberben, vettem egy olyan szuper Tapek P. órát, amihez, pont megy a Lottery nyakkendőm, amit a főnöktől kaptam a Cuba INC.-vel kötött szerződés után. − ez Frank volt.
   − Szerinted Berni a Mónika vagy a Balázs show a tartalmasabb?
   − A Joshi Bharat. Abból még tanulni is lehet. Az a jó svádájú indiai olyan szuverén, mint egy patikus, esküszöm.
   − Kinyithatom az ablakot? Úgy megállt itt a levegő.
   − Szerintem a királykék méltóságteljesebb. A halványkék, az olyan faramuci…
   − Az orvos azt mondta, valamiért alacsony a spermaszámom,… biztos az a sok kávé

   − …olyan sprőd ez a Beluga…

   − …leöntöttem vele és nem jön ki a kordnadrágomból… 
   − …a dominikai Köztársaságban ilyenkor van a LaBamba Carnerval…
   − …Isteni pompás ez a pezsgő. Kingsburg?
   − …narancsos réce lesz a menü, márványsajt gombóccal, szarvasgombával… 
   − …nem láttátok még a Walter-féle ezüst boros serlegeimet! A Tibi hozta Frankfurtból…
   − …az ámbra elsősorban az illatszeripar kompetenciája. A nagy ámbráscetet sokáig vadászták az értékes ámbra miatt. Egy ámbráscet beleiben akár 400 kilogramm ámbra is lehet, melynek grammja akár a 20 dollárt is elérheti…
   − …leves nem lesz? A múlt héten fenomenális angol fácán szuplét ettem a Red Rose-ban… 
   − …nagy mennyiségben az ámbra átható, kellemetlen szagot áraszt, erős hígításban azonban meglehetősen jó szagú, távolról a pézsma illatára emlékeztet, ezért rendkívül keresett a kozmetikai iparban. Ugyancsak jó áron lehet értékesíteni az állat fejüregeit megtöltő spermacet olajat is…

Észre se vettem, hogy egy ideje csukott szemmel veszek részt a csevegésben. Azon kaptam magam, hogy Miklós áll előttem és egy ezüst Ronald Hower tálcát tol a képembe. Nem látom, mi van rajta, csak amikor lejjebb ereszti: rákfarkak. Rajta a „TIBOR” felirat. Akkor ezek szerint megérkezett az ünnepelt. Úgy látszik, aludtam egyet.
Tibor a sarokban állt és még a csirkejelmez dacára is jól láttam, hogy csaprészeg. Úgy gondolta, mulatságos, ha a saját meglepetés partijára csirkejelmezben állít be. Alig bírt megállni a lábán, félig a kókadt könnyező pálmába kapaszkodott, félig a teakfa szárnyas ajtó kilincsébe. Ha valaki most benyitna, Tiborunk bezuhanna a medencébe. A következő pillanatban Tibor felkacagott, majd meghajolt, mint egy angol komornyik és lehányta csirkelábát.

Szilvia papírtörülközőkkel szörnyülködött oda, majd bőszen nekiállt feltakarítani, amit férje kipakolt.

Tibor kérdőjellé görnyedve nézett fel ránk.
Ez volt az a pillanat, amikor valami elpattant bennem.
Egyetlen mozdulattal löktem át Miklóst az asztalon, aki estében lesodort róla mindent.
Mielőtt még letakaríthatta volna az asztalt, az előrelátó Frank komótosan leemelte saját félig telt söröskriglijét és az agonizáló Tibort mozizta.
Berni kutyája hangosan ugatni kezdett, mire én bő nyállal leköptem, az állat pedig nyüszögve dezertált anyja táskájának mélyére.

Átvágtam a szalonon, a hatalmas márványpadlós hallon, ki a májusi esőben ázó és illatozó parkba. Szilvia szépen karbantartott fagyalsövénye és a távolban barlangi boltívként összeboruló rózsabokrok egy biztonságos életet ígértek. Ahol rendet és fegyelmet csak a személyzet tartott.
Kavics, drágakő foglalatban.

Émelyítő börtön, geil cellatársak…

Az Audimat hátrahagyva szaladtam ki a birtokról.

A hófehér díszkavics suttogva kotyogott a cipőm alatt.

A mögöttem zsugorodó rezidencia szemrehányón bámult utánam. Az utcán, ismeretlen forrásból eredő, idétlen reklámszignál kanyargott. Azt hiszem, mirelit zöldséget vagy előfőzött rizst kínált…

Egyszer csak az 56-os villamoson találtam magam. A kocsi szinte üres volt, eltekintve egy magában motyogó öregasszonytól meg egy hajléktalanszerű, fiatal, fekete hajú lánytól, aki egyik kezével egy üveg olcsó borba kapaszkodott, a másikkal pedig egy gusztustalanul csillogó lakktáskába. Piros kord szoknyája alól kilátszott a bugyija.

A Moszkva téren leugrok a szerelvényről, és a metróba vetem magam. A Blaha Lujza téren szállok le és egyszemélyes futóversenyt tartok az Oktogon irányába. Útközben megpróbál megállítani egy hajléktalan, de nem értem mit mond.

Az a gyanúm, hogy nem XIX. századi francia irodalomról akar csevegni.

Hőzöngő fiatalok dacos arcú hordája felé rohanok. Az új generációs fiatalságból egy reprezentatív csokor: a lányok alacsonyak és véznák, a fiúk még véznábbak, üres arcukra pedig a kamasz-ideg fest némi életgyanús pírt. A jövő reménységei! A lányok hangja éles, sűrűn káromkodnak, mind dohányzik. A fiúk zsebre tett kézzel, púposan osonnak utánuk. Nyihogva röhögnek, látszólag ok nélkül. Úgy tűnik, nagyon szeretnék már levezetni a marokban edzett tiniszuronyok feszültségét a lányok lába között, és ezek a lányok nem is állnak ellen az ostromnak, mert ezek a lányok nem olyanok.
Hátrahagyom őket. Jobb oldalamon éppen zár a kebabos. A kellemes kis körszakállat viselő, pocakos, de igen deltás török egy hosszú vasrúddal csévéli be az üzlet járda fölé eső napernyőjét, ami lassan húzódik vissza az épület testébe.

Hagyományosan készült, roston sült, fűszeres birkahús részegítő illata csap meg.
Most tudatosodik bennem, hogy ma még alig ettem.
A Király utca sarkán két férfi verekszik. Amikor meglátják, hogy közeledem feléjük, megállnak és utat engednek. Annyira döbbentek, hogy egy pillanatra azt is elfelejtették, min kaptak össze. Mikor lehagyom őket, tovább folytatják a kakaskodást.

Egy újságosbódé előtt visz az utam. Egy kopasz férfi hangosan üvölt valamit a pult mögött álló vörös hajú öreg nőnek, aki tovább üvölt a járdán toporgó 8 év körüli, kócos kisfiúnak.

Az egyik háztetőre épített óriásplakáton Benke Laci bácsi integet felém egy autó nagyságú szalonnával.
Egy kirakat előtt állok: „Használt munkaruha akciósan!” − ha az a macskakő nem árválkodik előttem, mintha csak arra várna, hogy használjam, talán nem is küldöm be az üvegen keresztül. De megtörténik.

A járdára záporozó táblás üvegcserepeket a riasztó sikoltó muzsikája festi alá.
Valahonnan autóduda tülköl. Szinte azonnal válaszol rá egy másik.

Az éjszaka megtelik fényekkel és szagokkal.

Az idő képlékennyé válik, és a szeméttel, csikkekkel együtt lefolyik az Oktogon csatornanyílásain.

Vizelnem kell. Megállok az úttest mellett, lerántom a gatyám és az útra szóróm a pisát.

A járda mellett vészvillogóval parkoló Golfból egy vékony fickó − amolyan könyvelőfazon, aki tisztaságmániás és testápolóval rejszol − pattan elém.

   − Hé, mit művel, disznó? Nem szabad eztet! − üvölti, de látom, hogy minden bátorságát csak az elfojtásaira szedett Xanax-ból meríti.

Úgy mellbe taszítom, hogy a nyüzüge kis ürge átesik a kocsija motorházán és elnyúlik a kövön. Bepattanok a járműbe, tolatok, és kilövök az útra.

Rendőrautó szirénázik. Lehet, hogy engem keresnek. Ilyenkor tele a város zsarukkal, de sose ott, ahol valakit cigányhorda gyepál, vagy éppen a BKV ellenőrök rugdosnak egy külföldit, aki nem érti a magyart.

Most már egyre közelebbről hallatszik a sziréna, a kék villogás beölti a kocsit.

A rendőrautó megelőz és kábé száz méterrel elém vág. Megáll, keresztbe az úton. Lassítok, de még így is belemegyek. Csattanás. Előrebukok.  Odabent két légzsák nyom orrba két zsarut. Körülnézek a Golfban: a hátsó ülésen egy karton Black Lachester whisky. Palackja 200 euro. Megteszi. Kibontok egyet, meghúzom, majd a kesztyűtartó alatt halmozódó reklámújságokból kiválasztok egyet. Csinos kis kanócot gyúrok, belegyömöszölöm az üvegbe, és a zakómban pihenő Bossch öngyújtóval meggyújtom. Kiszállok és elegáns mozdulattal a rendőrautóba küldöm. Az egyik jó reflexel megáldott zsaru röptében elkapja − meglepődik, abszurd csodálkozás fut szét kisfiús ábrázatán − majd rémülten a lába közé ejti, és kivetődik a kocsiból. Társa kábultan követi a példát.

Sokkal jobban tetszett volna, ha egymásnak dobálják az üveget, mint a BOMB feliratú fekete labdát a Tapsi Hapsiban, de a betolakodott légzsákok úgysem engedték volna.

Fél perc múlva a rendőrautóban narancssárga fény lobbant, az éhes lángok lassan birtokba vették a gyúlékony üléshuzatot, büntetőcsekket és minden éghetőt odabent.

Nem maradtam bámészkodni, mert sürgős rohannivalóm volt.

…csak rohantam a sötét utcákon. Azt sem tudtam, merre járhatok. Lehet, hogy közben kiabáltam vagy énekeltem is.

…tőkeinjekció, lekötés, fedezet, hitel, befektetés, hozam, ingatlanpiac, Rolex, cégfejlesztés, Laura Piaf coutur parfum, reklámhely, adókedvezmény, kamatmentes hitel, pályázat, divatbemutató, trend, árfolyam, infláció, deficit, bulvár, popkirály, üdülésjog, késelés, Warhol, kutyatáp, szankció, olajbirodalom, borókabokor, időjárás, YouTube, szívbarát margarin, bőrbarát mosogatószer, parlamenti ciklus, autólopás, robbantás, merénylet…

Az éjszaka még mindig balzsamos.

…szoftver, csengőhang, internet, szerver, Beauty Dream kerti grill, arcpakolás, narancsbőr, wellness, Marokkó, kokain, sikkasztás, óvadék, Tibet, focimeccs, koncert, antibiotikum, lávalámpa, Euro, csúszásgátló, bankautomata, madárinfluenza, kergemarha, vírusirtó, LCD-monitor, államcsőd, orrlövészet, mandátum, implantátum, sztárügyvéd, szabadrúgás, SPAM…