Egyenes a megújulás, a tartás igazodóban, távolságtartás is múlhat. Bátorkodom elindulni, piros Opel visz, forró a motorháztető, a nyárvég, a hajvég nedves, a bereknedv eztán jön. Férfi énekel, lány nevet, berekkedv megérzőben, újra elkésünk, túlmelegedek.

És aztán hirtelen, épp úgy, ahogy hasad a csont, merem, merülöm, befogad, befogadnak. Nézem most a levelezésben: Re.:, jönnek a Re.:k, akkor rehab volt, generálódtak bennem jódízek, habozódtak hidrogénkarbonátok.

Faöltözőben takarásom megbízható, nyárvég-bordóval, forróból kiszállva. Karom szabadon.

Evelin frissen áll a peronon, egyedül szállt le Berekfürdőn, közeledéskor látjuk, mi közeledünk, ő biztosan vár, azonnal ismerjük. Kiállít, olvasunk, olvasnak, csak a tűz van, erős, narancsvörössel takar.

 Hajvég szárad, Opellel magam viszem, valósághű brokátpiros, zökken, nevetek, énekelek, melegem megmarad.

Plusz 31

Fenntartom. Plusz 31-et kell tárcsáznom. Valahová, amit szeretek, megírtam, hogy az idén meg kell másznom a Retyezátot. Miért nem írtam bele, hogy egyszer mondanom kell, épp azután, hogy a plusz 31 jelet ad, mondani, hogy van Overijssel is − oda is a plusz harmincegyes vonal vezetne? − és el kell menni a Watt-tengerhez, nem mondtam nekik, kizökkentem.

Hozzám szóljon a holland rádió, de annyira zavarban vagyok, még a neves sem jut eszembe. Vagyis a neve. Sem.

Amikor becsekkolnak, Szabó Lőrinchez tartom magam épp. Amikor rákeresek Deventerre, kijön, hogy fürge cselle, a nőstény nagyobb, mint a hím; közben valaki mellettem épp a farakásról rábámuló fekete szemű kis menyétről beszél, na, itt a fiú hosszabb, mint a lány. Rövidebb-hosszabb, utazónak gyorsan telő, maradónak plusszbatűnő.
Ínyencnek ínyencsajt, Maaslander vagy Gouda, hazajöttük után majd maradó kóstolásíz, ínyencutánérzés, utániság-hangulat.

Tartom magam a figyeléshez, vagy úgy teszek, másnap is, fokozott valósághűség, miközben dzsesszesített Vivaldival kábítanak, amikor én azt hiszem, a barokkot tanítom. Épp, amikor.

Maradásom nincs, csak az ittlét, riadóra velük dobbanok.