Jaj, hiába is

Jaj, hiába is küzdött volna

Éles tekintetek vágóhídján,

Letaglózta volna úgyis a pillanat

Az apriori, de önmagán túli

Szenvedélyesen közönyös pillanat.

Még átfutott szivacsos agyán

A globális felmelegedés és az

Ország helyzetének vaskos volta,

Melyről oly sokat beszéltek az emberek

Mostanság mellette s tudta azt is

Hová húzzák bőrszíjjal a szarvánál

Fogva és ha nem beszélnek róla

Akkor is szagukon érezte volna,

Szeretett élni, de anyja gőzölgő

Szemében akkor megértette a halál

Mindent összehangoló nyugalmát,

Csak azt sajnálta, hogy álom marad

már minden képzeletbeli bika,

Pedig ha nincs ez a végzetes baki,

Talán együtt szöknének most a

Szent földi tehénmennyországba,

Melyről annyit mesélt a nagy, bölcs tehén,

De jaj, hiába is küzdött volna, hiába is szegény...

Badacsony, október

Ahogy ráolvad a vízre

Máris megdermed a holdfény

És mint vastag viaszréteg

Terjed szét fekete felszínén,

Míg a hegy bazaltlélegzete

Mély sóhajokkal párnázza

A lyukacsos, őszi éjjelt,

De két lélegzetvétel között

Elszivárognak a csendek,

Felfényleni a mindenséggel…

Szemben sárga szemfürtjeivel

Még mindig lapítva figyel

a Sipos és a Várhegy,

Mintha mégsem volna már egy

Ami történik és ami van,

A fehér tó fölött a hold-heregolyó

Összekoccan sötét komoran.