Egyébiránt

egyébiránt a keresztpánt (kezdte a kenetteljes,

cseppet sem szívderítő mondandót, az alaphangot

a mihez tartás végett leütve, pünkösd hétfőn az öntelt,

csokornyakkendős mikiegér: a Magtalanító

Antiturános Amnézia nyakigláb agykutatója, elnöke)

Bizáncban készült, az abroncs pediglen göröghonban,

a korona tehát (ha jól emlékszem a szent

jelző nélkül csak így, naturálisan említve

került a dicstelen szófüzérbe, nem úgy, mint alany:

csak tárgy) két részből áll, s hogy Dukasz Mihály

beteges tekintete, rémképe helyén eredetileg mi volt,

az persze nem világlott fel, nem jött elő fél percre se

(tekintettel a bábkormányrendeletben javallott

következő, közeli roncsolásmentes hentesmunkára,

áltudományos anyagvizsgálatra tán) a beköszönő,

fellengzős, fergeteges (agyafúrt) felvezető beszédben,

mit odakint szirén(a)szó, patazaj, profán pánsíp kísért —

mondhatni szokás szerint, (gyalázat oda, szégyen

ide) mint aki zártosztály lakója, nem tudni mikortól,

mióta már: ünneprontó, további zavaros szóáradat

alatt kaparta körmöm a karfát, a vakolatot, s a folt

(bojtos farkú fegyőrdög sejthette talán miért)

önelégülten hízott a képernyőn közben tovább,

s kaptam mi járt: várva-várt bölcsek köve helyett

szemembe szálkát és port: az örökös hadakozást

elunva végül a magyarok (harmadik személyben

fogalmazódott a körmönfont tévhitvallás a képen)

végül a szeretet mellett döntöttek, törtek pogányként

pálcát, mondta a filmrendezőből képviselővé lett,

átvedlett kobold, kimondva, kimondatlanul is

arra utalva, célozva, hogy: eleink gyülevész hada,

hordája, a nagybetűs EURÓPA (ami még akkortájt

sehol se volt) szívébe férkőzött (vad)idegen elemként,

úton, útfélen, mi módon fosztogatott, gyilkolt, rabolt —

és persze mindezt: vagyishogy vagyunk még,

(hunok csak akkor, ha kutyabőrökben kalandozó

barbárokról lehet fecsegni folyton) a Rómából áradó

áldásnak, kegyelemnek köszönheti, aki a latinoktól,

s ki tudja ki mindenkitől kölcsönzött nyelvet beszélve,

(jövevényszavakkal ajkán) kérhet a karperechez,

kilincshez, lánchoz (csernobili, mutáns biórobot:

macskabajszú, doromboló molylepke füle tövét

vakarva rémálmában a mában) fegyencként

szolgalelkűen: kapcarongyot, vattát, szidolt,

(túl)élőben, egyenes adásban zuhanva valahova,

ahova többnyire, gyakorta, egyébiránt: a janicsáros

jó szándék, páros és páratlan jeles napon magával ránt,

magamagát se kímélve, így védve hősként tőlünk a hont.

2008. május 13.

Egy kézirat kapcsán

Jász Attilának

köszönöm, öröm, hogy versem majd jőni fog,

de mégis: jöhetne, eb ura fakó, kutyára emitt

már dér is, bár úgy tűnik erre 1 darabig

várnunk kell még. kordon & gordon(ka).

jelenpillanatban, mely immáron időtlen-ideje

tart, ez így logikus, s bevallom nem is lep meg

a legújabb rémhír nagyon, sejtette is minden kis

pőre, didergő sejtem előre, mondtam is magamnak,

másnak: ez lesz a fejlemény, mivel egyéb a jég-

hegy csúcsán mi más lehetne, lenne, e démoni

demokratúra keretei (a kordonok) között,

hol veszélyes fegyVernek minősül egyformán

tojás és cumisüveg, s a ráadás: testüregmotozás

minden kis lázadásra, s úgy vetkőzhet anyaszült

mezítelenre március idusán egynéhány lélek,

mintha e rémregénynek se vége se hossza

nem lenne soha, s az igazság az, hogy aki

az igazságot kimondja: sokra ma nem megy

vele, de mehet is befele testékszerrel kezén

rögvest oda, ahol a verőlegények szava és ökle

kemény, s az értelem fénye nem világol versekben,

költeményekben elvétve se, de mégis, azt mondom:

csakazértis (!), s talán ez több is, mint szájkarate (!)

tegnap a Hősök tere: Ima Magyarországért,

utána szkíta kiállítás. az előbbi szép és magasztos

volt, az utóbbi szintén, ha csak a kiállított tárgyak

csodás, aranykori üzenetét, fényét idézem,

de az irományok, a szándékolt befeketítés,

árnyékolás, maszatolás… példának okáért

az utolsó teremben fordítva került (fejjel lefele)

a vitrinbe két kereszt…  persze a „délibábosoknak”

nem árt a fricska, a többi + nem veszi észre úgyse,

nem egy akad, kinek üres zsebében ilyesmi apróság

bicskát régóta nem nyitogat, s van ki a sólymot is

hajlamos sasnak és ragadózó madárnak nézni,

s halovány fogalma sincs: mit üzen, s honnan való

valójában a Fehér Ló Fia, s hogy a szkíták aranya:

fénye a Napnak, mely népre ragyog, hol és mikortól

ma is, s készpénznek veszi a tárlatot adott irányba (!)

terelő feliratokban feltálalt, fellelhető, koncepciós

vádakat, tévtanokat, Hérodotosz légből kapott,

valótlan állításait, hogy eleink kiporciózták,

megették halottaikat, s nem mosakodtak soha,

pedig ez köztudomású: főképp a mosdás tekintetében,

inkább az indogermán hordákkal (s később amúgy

a franciákkal, írd és mondd: kölni) volt inkább így (!)

2009. március 30.