Vetkőztetős rablók balladája

Elállnak jól. Sarok, szeglet, bokor

mögül, hang nélkül lelepnek,

mikor gondba merülten bandukolsz egyedül.

Hamar döntenek rólad, megosztoznak

hang nélkül. Veszik, viszik mindenedet,

mikor gondba merülten bandukolsz egyedül.

Nem tétováznak letenni rólad az utolsót

kiröhögnek ha könyökölsz, hiszen nem bántanak ők,

mikor gondba merülten bandukolsz egyedül.

S valahányszor útjukba kerülsz, mindig újra

megteszik ezeket, s aztán futni hagynak,

mikor gondba merülten bandukolsz egyedül.

Vagy nem jól látod, nem mindig ők,

mindig mások, csak oly hasonlók. S te vagy hibás,
hogy útjukba kerülsz, mikor bandukolsz egyedül.

Ajánlás

Herceg, ablakod alatt hálnak

s a kő oly hideg, merev.

Vess nekik takarót, gyékényt.

Gyűrűs kezed, ne félj, nem érik el.

Ars poetica

légy kerek, hogy értsenek

ahogy húsodból gyermekfej bújik elő

engedd teremni a gondolatot

mosdasd

nyald

szeresd

a fölcsukló sírás

egy napra

megint

megváltja a világot