Baszomnagyot zökken a lift! NDK-s gyártmány. A külvárosi, lakótelepi panel VIII. em. 4. sz. ajtaján most csönget be a postás. A vártnál is előbb nyitnak ajtót. Fingró Béla — háztáji neglizsében, mint mindig, ha tehette szabadszombaton —, akkurátusan, kissé előre és egyidejűleg oldalra billentve felsőtestét, szalutáló mozdulattal üdvözli az egyenruhás postást.

— Szépjónapot, postás elvtárs!

— Na, nem ám, majd csúnyát és rosszat Béla Úr! Csak nem csinált valami őrültséget, hogy megint a bíróságra invitálják? — enged el egy félmosolyt az általában szigorú tekintetű, ám mindig pedáns postás.

— Még hogy én, hát megengedhetne magának ilyesmit egy aranykoszorús szocialista brigádvezető?

Aláírja az ajánlott levél átvételét igazoló okmányt, a szokásos bélás borravalóról sem feledkezik meg. Már az előszobában, ha annak nevezhető az a házgyári lyuk, remegő kézzel bontja föl a nevére szóló hivatalos borítékot:

     Értesítjük Fingró Béla szaktársat, hogy f. hó 13-án (pénteken) megtartott hivatalos ülésünkön Önt kerületünk népi ülnökének választotta meg a bizottság… Munkájához sok erőt és egészséget kíván: Dr. olvashatatlan elvtárs, dátum, pecsét.

     Elégedetten áll oda nagymosást végző felesége, Fingró Béláné született: Paszuly Karolina elé, háta mögött szorongatva a meglepetésnek szánt levelet.

— Szép születésnapi ajándék annyuk, esztet nézzed, he!

Karolina, akinek örökkön valamiféle pénz lebeg lelki szeme előtt, most is csalódni látszik.

— Szép-szép, szívem! De mit ér ez a pappir? Ebből nem adhatsz kenyeret, nem vehetsz még zacskós tejet sem a kölkeidnek.

− Karolinám, édes Linám. Még csak harminckilenc éves vagyok, és már…

− És most már népi mi a franc, háztömbmester, üzemi önkéntes tűzoltó, munkavédelmi őr, tanácstag, másodállásban pedig mozigépész. Mondd, mi a Jóisten kell még neked?

− Megbocsáss, a listád hiányos, mert a bélyeg….

− Tudom, a bélyegszakkör elnökhelyettese, vagy mi a lófasz! Jaj, ne mondass velem ilyen csúnyákat! És a három gyerek apja? He? Egészen véletlenül nem te csinál…? — halkul el a ház asszonya, amikor észreveszi, hogy a lába alatt poroszkál a kisebbik Béla gyerek, akit maguk között csak szocpolbéluskának hívnak.

     Az elvárt puszit azért, mint mindig, most is nyugtázhatja a Béla. És Karolina most is, mint mindig, beletúr szerető férjura erősen ritkuló hajába. És eszébe jut, milyen dús, vállig érő Beatles-haja volt a Bélusnak, amikor megismerkedtek a kilencedik kerületi ifjúsági klubban Kernyák Bandi KISZ-esküvőjén. Istenem, olyan szépen szavalta a Majakovszkij verset, majdnem elbőgtem magamat! Csokoládébarna orkánkabátja, twistpulcsija és harminckettes trapéznadrágja volt, senki sem mert fölvenni ekkora méretűt. Meg is kapta érte a magáét Basákovics pártösszekötő elvtárstól. Udvarolni, asztat aztán nagyon tudott Béluska. A Nemzetközi Nőnapra még csak csokorka hóvirágot kaptam tőle, az első randevúnkra már piros szekfűt hozott! Még az édesanyámnak és a nagymamámnak is. És nem úgy, mint most, akkor vastagon folyt belőle a szó. Mindenféle költőktől tudott szebbnél szebb idézeteket. A Váci Mihályosokat szerettem a legjobban. Bár már akkor furán viselkedett ez a Béla. Ilyeneket mondott nekem: tudod pici cicim, Linácskám, mert egymás között csak így hívott, egyelőre nem engedhetem meg magamnak a szerelmet, nálam ugyanis első a munka, második a munka, de azután te jössz szívem. Suttogva idézte nekem a Trockij elvtársat: munka, fegyelem és rend mentik meg a proletárságot! Egymás után kétszer is megnyerte a Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedő városi döntőjét. Jutalmul Egerbe mehettünk kirándulni, a Szépasszony völgyébe. Bár csak ne mentünk volna, azóta sem jött ki a vörösbor a nájlonigéből. Addig jóformán csak hírből ismerte a boritalt. Mindenben a legjobb akart lenni. A társadalmi munkában, a sportban, a mozgalomban. Azt hiszem, akkor kellett volna a Fingró Béla szeme közé mondani: nekem az ember kell Béla! Nem a sok cafrang! Hát most már mit mondjak? Erről a helyről csak asztat tudom mondani, hogy így van ez jól, ahogyan van. Soha jobb férfiembert! Mert ez aztán rá nem néz a mások asszonyára. Szó, mi szó, rám is egyre ritkábban. De hát annyi baj legyen.

     Négy perc nem sok, de Béla szaki ennyi idő alatt megborotválkozik. A tegnapi vacsoramaradékot eltünteti az utolsó falatig. Állva a tűzhely előtt, mint mindig. Sietnie kell, hiszen tizenhárom órakor kezdődik a kibővített lakógyűlés. Itt kell számot adnia, hogy mit intézett a Golgota utca ügyében. Pontosabban, a nyolc évvel ezelőtt eldugult Golgota utcai lefolyók megjavíttatása ügyében.

Intézni ugyan intézett, eredményt azonban…

Fölöslegesnek tartanánk a lakógyűlés egészét ismertetni. Béla szaktárs beszámolójából annyi kitűnt, hogy tizenkét stációt járt meg a cél érdekében, de nemleges választ kapott mindenütt. Illetékes javíttatók hiányában csupán ötletekkel, javallatokkal látták el:

    1. Alakítsa meg az utca házmestereivel karöltve egy, az ügyet szolgáló Háztömbmesterek Javaslattevő Bizottságát. Továbbiakban: HJB.

     2.  Látogassanak el a szomszédos utcákba baráti tapasztalatcserére.

     3.  Kérjen tanácsot a Tanácstól.

     4.  Ha jövőre nem lesznek esőzések, akkor a szennyvíz nem jön fel.

     5.  Ügyeletes lefolyópiszkálókat alkalmazzanak társadalmi munkában.

A fenti javaslatok, mint mindig, most is szavazásra kerülnek. Végül egyetlen „tartózkodással” a HJB mellett döntenek. Érdemes megjegyezni, hogy az ötödik pont nem kap szavazatot. A HJB Elnökének az arra legalkalmasabb elvtárs-szaktársat, a Fingró Bélát választják.

     Az elnök-ülnök elégedetten tér haza, mint mindig. Elfogyasztaná tegnapi vacsoráját, ha azt már nem fogyasztotta volna el. Nájlon szatyorkájába belegyömöszöl tíz deka mócsingos Fradikolbászt, azután rohanás a kerületi mozigépházba. A Négy páncélos és a kutya vetítése alatt elkészíti írásos beszámolóját, melyet majd hétfőn a Munkavédelmi Őrök aktíváján kell felolvasnia.

      A munkavédelmi őr-mozigépész most is, mint mindig, elégedetten tér haza.

— Nincs neked valami bajod, fiacskám? Olyan, de olyan furcsa vagy! — így Karolina.

—Nekem? Nincs. — szabadkozik, tiltakozik — Fáradt vagyok, egyszerűen fáradt vagyok. Ennyi. Én is elfáradhatok egyszer, nem? Minden ember elfáradhat egyszer. De nem be-le-fá-rad! Érted, szivecském? Egy társadalmi akivista nem fáradhat bele csak úgy, mindenféle piszlicsáré dolgokba. Hétfőn majd újrakezdjük, igaz, szivecském?

— Háát, ha te mondod Béla, biztosan igaz.

     Elaludni mégsem tud. Órákig forgolódik Karolina mellett.

     Rémképeket lát. Kirúgják minden hivatalból. Szemtelennek, Pimasz Elvtársnak titulálják, mert ő megtanulta, ha egyszer kirúgják az ajtón, az ablakon kell visszamenni.

     Jobbnak lát két altatót bevenni. Semmi.

     Éjfél után még kettőt. Kitámolyog a klozetra, úgy érzi, el kell végeznie a Nagy Szükséget. Eredmény nulla. Egyszerre érzi nehéznek a fejét, a seggét, akár egy karuszel esztergagép. Pörög vele a klozet, pörög lefelé élete is, mint az el-elakadó lassított film:…most éppen a téeszcsé agitátorok érkeznek meg legidősebb Fingró Béla portájára, az öreg hiába próbálja fölterelgetni a malacokat a padlásra, azok nem értenek a jó szóból, nem fűl a foguk a létrához,…ejnye, no Fingró bácsi, nem kell ezt úgy elsietni,… itt írja alá,… már ha tudnék írni, majd az onokám,…alulírott: id. Fingró Béla kijelentem, hogy önszántamból lépek be a Jézus Szíve Termelőszövetkezetbe,…ide kanyarintsad szépen az öregapád nevét Béluska!…most meg saját esküvőjén látja magát: luftballonokkal földíszített eskető terem, a második sorban ül az egész szocialista brigád, földöntúli melegség árad szét tagjaiban, nászajándékul Smena fényképezőgépet és valódi bőrtokos Sokol rádiót kap tőlük, azután hirtelenjében egy sekrestyében találja magát, biztos ami biztos alapon, titokban Varró plébános úr is összeadja őket,…Karolina hordó-hasát simogatja, nem akarja elhinni, hogy apa lesz, kapnak majd tej-jegyet is, bölcsődét a kis Fingrónak,…a KISZ-lakás először nagynak tűnik, csakhogy sorra jönnek a gyerekek…

     Hajnaltájt Karolina asszony, alig artikulált, földöntúli kiabálásra ébred; … riasztani az utcát!… ég a negyedik emelet,… az ötödik!… ide a fecskendőket!… még több vizet,… még, sok,… SOK!… nem látják, hogy sok?… úszik már az utca,… a Golgota utca,… szivattyúkat bekapcsolni,… bélyegeket lehalászni!… felhívjuk az utca lakóinak figyelmét, hogy a bélyegek túlsó oldalához ne nyúljanak, mert azok tapadnak!… nyolc hónap felfüggesztett börtönt javaslok mindazoknak, akik nem vesznek részt az oltásban,…a lefolyó csatorna tisztításában, neked is Lina!…

     Későn küldenek orvosért. Fingró Béla temetésén tolonganak az emberek. Fél tucat intézmény tekinti saját halottjának. Ha láthatná ezt a tömérdek koszorút a Fingró elvtárs! − motyogja bajusza alá a Vak Bottyán Aranykoszorús Szocialista Brigád újonnan megválasztott brigádvezetője, a félszemű Fostoffer Béla. Keveseknek adatik meg az élőzenés temetés, annyi biztos. Sok a suttogás, pusmogás, találgatás. Volt, aki már előzőleg az őrültség jeleit vélte felfedezni rajta. Volt, aki öngyilkosságra esküdött. Még a szívinfarktus is számításba jött.

     De mit változtat ez a tényeken?!

     Másnap kék overallos munkások özönlik el a Golgota utcát. Serény munkálatok folynak a lefolyótisztító ügyben.

     „Lehet, hogy az utca nevét is átkeresztelik! Még emléktáblát is kaphat! Szegény Fingró, ha ezt megérhette volna!” Ilyen és hasonló beszéd járta.

     Még abban évben, ha jól emlékszem '69-et írtunk, láss csodát, márványtáblát lepleztek le a volt HÁZTÖMBMESTERÜZEMIÖNKÉNTESTŰZOLTÓARANYKOSZORÚS- SZOCIALISTABRIGÁDVEZETŐTANÁCSTAGMUNKAVÉDELMIŐRNÉPIÜLNÖKBÉLYEGSZAKKÖREL- NÖKHELYETTESMOZIGÉPÉSZHJBELNÖK házgyári lakásának falán: Fingró Béla élt, Fingró Béla él, Fingró Béla élni fog! felirattal.