2059-ben lesz száz éves Kocsis Csaba. De most még csak ötven.

A leendő Kocsis Csaba utca, jobbról, csapnyaknyi éles fordulattal kapcsolódik a leendő Kocsis Csaba térre, ahogy behajlított tenyér a csuklóba fut. A leendő Kocsis Csaba Művelődési Központ és Múzeumban ötször öt méteres óriás fotográfiák, fotótablók a központi terem falain (mind a négyen) − sajátos, sajátosan áttetsző megvilágításban a teljes épület. Az első képen maga a névadó, a másodikon maga a név, a harmadikon pedig az adó (nem hatóság), a körvonalai elmosódnak, a negyediken maga a véletlen vagy a végtelen (az aláírás tehát elmosódva), szerintem az előbbi és az utóbbi együtt. A következő 12X12 mondatos terem a barátságról, a végén békés, sürgő kikötő, jobbra, balra, északnak, délnek papírmedrek. Csónak cirkál, vagy inkább siklik, ujjak siklanak a hangszertesten. De hiszen, leendőn-emlékszem, minden visszatükröződik a szemedben, a tekintetedtől éles és tiszta szemedben (ebben a percben is) Csaba. Azaz engeded látni, olvasni, kiolvasni. És most figyelj:

Csaba mester, tudod-e, hogy a Sun strand (a Grigorescu negyed végén) 2059-ben, választott városomban, éppen vihar után, csaknem úgy néz ki, mint a bereki fürdőpark gőzölgő medencehálója (a bereki írók kőasztalával), a leendő Kócsagtoll és a leendő Körmendi, a leendő Kocsis Csaba utcák ölelésében, varkocsában?

Csak szólok: sejtem.

Öleléssel,

Korpa Tamás