Szabó+Radnóti: Szabó Lőrinc és Radnóti Miklós fiktív találkozása a Miskolci Ősz Kulturális Napokon; a Spanyolnátha művészeti folyóirat irodalmi performansza Radnóti születésének 100. évfordulója alkalmából. Fellépett: Bán Olivér, Berka Attila, Deák-Takács Szilvia, Lázár Balázs, Nagy Zsuka, Puskás Balázs, Székelyhidi Zsolt, Vörös István. (2009. november 7., Ifjúsági és Szabadidő Ház, Ifi-Net Kávézó.)

A „Szabó+…" alapítója: Vass Tibor. A 2009 őszi Szabó+ a 10. a sorban. Szabó+Ady (2003); Szabó+Illyés (2004); Szabó+Kaffka (2004); Szabó+József (2005); Szabó+Arczél (2005); Szabó+Füst (2005); Szabó+'56 és Szabó+Kassák (2006); Szabó+DADA (2007); Szabó+Kosztolányi (2008). Radnóti Miklós születésének 100. évfordulója alkalmából a két költő találkozásának egy-egy elképzelt momentuma elevenedik meg, ahogy azt az utókor írói, költői megálmodják.

„Nagydiák koromban találkoztam először Szabó Lőrinc verseivel. Egy antikvárium legalsó polcán keresgéltem, az összerugdalt és poros verseskönyvek között és kezembe akadt az akkor már négy éve megjelent Föld, Erdő, Isten. Kinyitottam és olvastam belőle: „Menjünk talán, menjünk mi is; − kövessük / a jóságos teheneket s a súlyos- / léptü bikát, mely leghátul halad, / időnként komoran megrázva ringó nehéz szarvát és nagy, sötét heréit." A sorok elragadtak, megvettem a könyvet és már útközben olvastam, botladozva az emberek és a magasra nőtt járdapartok között. Kedves olvasmányaim egyike lett.” − írja Radnóti Szabó Lőrinc könyvéről (Nyugat, 1936/7) Radnóti Szabó hatására írta (volna) meg a Mint a tehén című verset, melyből tíz töredék maradt fenn. A töredékek a tíz fellépő birtokában vannak, melyekből november 7-én összeállhat a mű.

A Szabó+ fellépői szokás szerint párokban dolgoznak (Bán-Puskás, Berka-Székelyhidi, Deák-Takács-Nagy, Lázár-Vörös). A párok szabad választásuk szerint jelenítik meg ezt a találkozást: nem kötelező csakis a Mint a tehén-töredékek gondolata mentén alkotni, de a Szabó Lőrinc-i és Radnóti Miklós-i közös tehenezésbikázások árukapcsolása megkívánt.

Szabó Lőrinc: Dunántúli idillek
XVIII.

Nézd csak, testvér, −: csillag gyúl a füvek közt,
eleven csillag! nézd a glóriában
szeretkező sok szentjánosbogárkát!…
Úgy látszik, meglepett megint az éj…
Ide hallom, hogy döng a parti visszhang:
tátott torokkal sikoltozva dobják
az öngyilkos hullámok a csuszóssá
sulykolt kövekre fáradt testüket.
Távoli csengés: foszlányokra tépte
a barna szél az estharang imáját…
a gesztenyefák bóbitái egyre
sápadnak... szabálytalan vonalakban
hajlong az ernyős bodza és a hárs
sűrűsödő rétegekben lehelli
érzékeinkbe-ájúlt lelke mézét…
Menjünk talán, menjünk, mi is, − kövessük
a jóságos teheneket s a súlyos-
léptű bikát, mely leghátúl halad,
időnként komoran megrázva ringó
nehéz szarvát és nagy, sötét heréit.

Radnóti Miklós: Mint a bika

Úgy éltem életem mostanig, mint fiatal bika,
aki esett tehenek közt unja magát a déli
melegben és erejét hirdetni körberohangat
s játéka mellé nyálából ereszt habos lobogót.
És rázza fejét s fordul, szarván a sűrű,
Repedő levegővel és dobbantása nyomán
Gyötrött fű s föld fröccsen a rémült legelőn szét.

S úgy élek mostan is, mint a bika, de mint
bika, aki megtorpan a tücskös rét közepén
és fölszagol a levegőbe. Érzi, hogy hegyi erdőkön
az őzbak megáll; fülel és elpattan a széllel,
mely farkascsorda szagát hozza sziszegve, —
fölszagol s nem menekül, mint menekülnek
az őzek; elgondolja, ha megjön az óra, küzd
és elesik s csontjait széthordja a tájon a horda —
és lassan, szomorúan bőg a kövér levegőben.

Így küzdök én is és így esem el majd,
S okulásul késő koroknak, csontjaim őrzi a táj.

(1933. augusztus 22.)