Már több mint egy évtizede foglalkozom a valóság és a hagyományban élő folklórszövegek viszonyával. Levéltári és publicisztikai források, valamint folklór alkotások alapján készítettem el A vérző liliom. Dely Mári balladája a néphagyomány és költészet tükrében című kismonográfiát, amely Gülch Csabának, a ballada ihlette monodrámájával együtt látott napvilágot (Győr, 2003). Összevetettem egy 1874-ben szerelemféltésből megtörtént gyilkosság valós történetét a szájhagyományban élő balladavariánsokkal és igaz történetekkel.

Nemrég egy újabb helyi balladára találtam. Polgár Kálmán tanár úr hívta fel a figyelmemet arra, hogy Pérnek, ennek a Győrtől 15-20 kilométerre lévő falunak is van egy XIX. századi valós történeten alapuló balladája. A történet szintén gyilkosságról szól, amelynek helyszíne a péri kocsma, illetve annak környezete. A csárdához fűződő történetet így mesélte el nekem Polgár Kálmán: „A békés élet már hosszabb ideje tartott, említésre méltó esemény nem volt, de ahogy a mondás tartja:„Az alkalom szüli a tolvajt”. Valahogy így volt 1878 decemberében is, amikor két péri ember (bicskás) brutális módon meggyilkolta és kirabolta a hazafelé tartó két baromfikereskedő asszonyt Pér és Töltéstava közötti országúton. A gyilkosságot Gede Pál és Takács János péri lakosok követték el, s ez az eset futótűzként terjedt el a faluban, mélyen elítélve a gyilkosságért felelősöket.”² A tanár úr a történetet megéneklő balladát is felgyűjtötte 1996-ban a 85 éves Szabó Józsefnétől:

 

„Híres péri országúton mi történt:

Két pándorfi tikászasszonyt megölték.

Ezek voltak: Takács János, Gede Pál,

Kiszáradnak érte majd a bitófán.”

 

A ballada és dallama után nyomoztam én is a faluban, de sajnos már nem tudta senki sem elénekelni. Azonban Sebő Ferenc 2006-ban kiadott Vikár Béla népzenei gyűjteménye című könyvében találtam Vikár Béla fonográffelvételeinek jegyzékében egy érdekes szövegkezdet tételt: „Tudjátok-e, Pér-Táplán közt mi történt? Rögtön megkértem Sebő Ferencet, hogy küldje el nekem a balladát. Ő készségesen eljuttatta a Pápán gyűjtött balladát, amelyet Matalics József iparos énekelt Vikár Bélának. Így hangzik:

 

„Tudjátok-e, Pér-Táplán közt mi történt?

Két pándorfi asszonyokat megölték.

Ezek voltak: Takács János, Göde Pál,

Megszenvednek érte az akasztófán.

Takács Jánost fölkötötték, de meg is halt,

Göde Palit is felhuzták, (de) odasz..t.

Hanem azér' mindegy volt a sz..ása,

Így is , ugy is megmentődött halála.”³

 

Polgár Kálmán a ballada mellett egy érdekes történettel is megajándékozott, amit korábban egy másik péri falubelijétől, Nagy Lajostól gyűjtött. A történet szerint egy vasárnap délután két pandorfi baromfikereskedő asszony kétlovas kocsival betért a péri csárdába, ahol a két ivócimbora, Takács János és Gede Pál mulatott. A két ember észrevette, hogy asszonyok idegenek és jómódúak. Elhatározták, hogy kirabolják őket. Amíg a két asszony meleg ételt és boros teát ivott, előre mentek a Győr felé vezető úton. Amikor az asszonyok utolérték őket, felkéredzkedtek a kocsira, majd elvették a pénzüket és megölték őket. A kér rabló visszament a csárdába, és a véres pénzzel fizetett. A csapláros értesítette a csendbiztost, és letartóztatták őket. Másnak délelőtt Győrbe, a megyeház börtönébe zárták a két cimborát. A történet azt is megemlíti, hogy a vizsgálat derítette ki, hogy egy gyermek a kocsi farában rejtőzködött a gyilkosság alatt. Mindkét rablógyilkost akasztásra ítélték. Gede azonban a börtönben meghalt. Takácsot felakasztották, majd a kórházba vitték boncolásra, ahol azonban a boncasztalon feléledt. Erről a „csudáról” értesítették a hóhért, akit rögtön kontárnak tituláltak az orvosok. Az emberek azonban azt beszélték, hogy a kocsi rázkódása miatt éledt fel a rab, és a bitón pedig a golyvája mentette meg a fulladástól. A történet jogtörténetileg is érdekes, mivel arról is beszámol, hogy Takács „feltámadása” zavart okozott a törvényesség berkeiben. Ugyanis, ugyanazért a bűnért kétszer nem lehetett megbüntetni, de a szabadon engedést sem helyeselték. A törvény képviselői (3 fő) úgy döntöttek, hogy úgy oldják meg a probémát: elteszik láb alól Takácsot. Meghívták egy ünnepi ebédre a Kertész-féle vendéglőbe. Úgy is lett. A második fogás közben rosszul lett és rövid szenvedés után meghalt. Nagy Lajos még azt is hozzá tette, hogy „Győr városa Takács sikertelen felakasztása után veszítette el az akasztás jogát, …egészen 1945-ig.”

A történet hallatán az jutott eszembe, hogy hátha született ponyva is az esetről. Békési István a Magyar Ponyva Pitaval írója szerint a „A századvégi ponyvaszerzők átlagának verselők képességéről, formaérzékéről kevés jó szót mondhatunk.”⁴ Azonban mégis képet adtak az adott kor bűneseteiről. A gyilkossági történeteket hírlapokból, szájhagyományból ismerték és „a valóság elemeit ügyesen csoportosították, poentírozták”. Békés István erre a megállapításra hozza példaként az általam keresett ponyvafüzetet, amelyet a Debreceni Városi Nyomda készített 1880 végén Takács János A peéri rablógyilkos felakasztása és feltámadása címmel, és amelyet könyvében szerencsémre közzé is tett.

A ponyva pontosan közli a gyilkosság idejét 1878. december 8., este, és az akasztás idejét: 1880. április 14-e, és annak körülményeit. Újabb adalék, hogy megtudjuk, hogy a „két jómódú sváb asszony Boszniából jövet” tért be a péri kocsmába. A ponyvaíró közli, hogy Gede a börtönben meghalt, és Takácsot pedig kötél általi halálra ítélték. A Kozarek nevű, nagyon elfoglalt hóhér csak április 14-én „kerített sort a vendégszereplésre a megyeháza kisudvarán”. Mint írja, 5 perccel az akasztás után az orvos (nevét nem említi) megállapította a halál beálltát, és rá 3 perccel levették a bitóról. A halottat ezután kocsin a győr-újvárosi kórházba szállították. Azonban a boncasztalon a „szecirozás előtt” kivégzett életjeleket mutatott (lélegzett, majd mozdította jobb karját, kipirult, hajlítgatni próbálta bal lábát). Megnevezi az állami ítéletvégrahajtót, Kozareket is, akit rögtön értesítettek az esetről. A ponyvatörténetből kiderül, hogy a hóhér felháborodott, mondván: ő már 17 embert végzett ki, apja — akitől örökölte a hivatalt — 200-at, de ilyen szerencsétlen esete még nem volt. Megjegyzem, a hóhér neve még szólásba is bekerült: „Szeressen téged a Kozarek!” A ponyva beszámol arról is, hogy átszállították Takács Jánost a boncasztalról a kórházba, és ápolásban részesítették. Akasztása estéjén azonban idegrohamot kapott, az ápolókra támadt, ezért kényszerzubbonyt húztak rá. Értékes információ az is, hogy egész éjjel „orvosok, jogászok” tárgyalták az ügyet nem csak Győrben, hanem még Budapesten is, mivel még aznap eljutott a hír oda is. A ponyva is megerősítette a gyilkos „másodszori” halálát, azonban a szájhagyománytól eltérően nem mérgezésről beszél, hanem „törvényszerű végzetről”: „A feltámadt rablógyilkos ugyanis huszonnégy órával kivégzése után, rettenetes kínok között, s egyúttal véglegesen — kiszenvedett.”⁵

A névtelen ponyvafüzet szerzője a történetet két strófával summázza:

 

„Csuda esett Győr városba', nagy csuda:

Takács Jánost vitték szörnyű halálra,

Kötelet is tettek már a nyakára,

Azt hitte már mindenki, hogy meghala.

Felboncolták volna már a holttestét,

De az élet nem hagyta el még szívét.

Lassan-lassan magához tért, fölébredt:

Ez az eset Győr városban megesett.”

 

Békési azt állapítja meg, ez a ponyva bizonyítja, hogy az izgalmas bűnügyi ponyvához nem poétikai véna, hanem tájékozottság és jó szimat kell.

Ezek után úgy határoztam, hogy a levéltári kutatásba kezdek. A Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltárában végignéztem az adott időszakra vonatkozó börtönkönyveket. Meg is találtam Takács János 1880. évi börtöntörzskönyvét, miszerint 25 éves, földműves, nőtlen, katolikus vallású, német nyelvismerettel rendelkezik. Különös ismertető jegye is van: „jobb lapockán és a nyakon balrul sebhely”. Jogérvényesen elítéltetett kötéláltali halálra. Kivégeztetett 1880. április 14-én reggel 8 órakor. A megjegyzések rovatban pedig arról kapunk információt, hogy betegsége miatt „óvárra” kísérték.

A börtönlapok között egy aláírás nélküli 1880-as datálású jegyzőkönyvet is találtam, amely az akasztás és az „újra éledés”-ről számol be részletesen. Ebből megtudtam, hogy Sikor nevezetű volt a törvényszéki orvos, aki akasztás után 5 perccel megállapította a halál beálltát. 3 perc múlva ismét erre a véleményre jutott. 10 percnyi függés után „gyors ügetésben” a kórházba szállították a halottat. A kocsiról leemelve légzés jelei mutatkoztak, amit „a villamosság alkalmazása még fokozott”. Schmidt kórházi igazgató orvos erre betegszobába vitette. „Estefelé őrjöngési roham lépett fel nála, ami miatt lekötözték őt.” Az írás egy újabb forrást is közöl: a Függetlenség című lapot, miszerint 15-én reggel 4 órakor teljesen eszénél volt és tejet ivott. Sőt a kórházigazgatóval folytatott beszélgetést is lejegyzi. 15 -én hét órakor vonaglani kezdett és 7 óra 10 perckor „szívszélhüdés” következtében meghalt. Az írásból tehát kiderült, hogy Takács Jánoson alkalmazták a defibrillátor ősét, és ennek is köszönhette „feltámadását”. A névtelen jegyzőkönyvíró, bizonyára fontosnak tartotta, hogy a börtönkönyvbe mellé ez is bekerüljön.

Ezután ezen a vonalon indultam tovább. Barla Ferenc fizikus hívta fel a figyelmemet dr. Petz Aladár kórházigazgató főorvos A Győr Szabad Királyi Város Szentháromság közkórházának Multja és jelene című könyvre és az erre vonatkozó részre. „Itt kell megemlítenem azt szokatlan törvényszéki orvostani esetet is, amely az 1858. évi bostoni eset mellett kórházunkban esett meg.”⁶ Petz részletesen leírja a történteket, miszerint azért szállították Takács János 25 éves legényt az ujvárosi kórház halottas kamrájába mert „Bierbauer Lipót bencés tanár hatósági engedéllyel villamos kísérleteket óhajtott ott rajta elvégezni.” (A villamos kísérletre való utalás azóta több országos napilapban is megtaláltam.)

Lábjegyzetben megjegyzi azt is, hogy a fatális kísérletnél használt Rumkorff-féle készüléket a Pannonhalmi Főapátság múzeuma őrzi. A balul sikeredett akasztás, a tetszhalál okaként az érintett nyaki lymphomáit okolta, amelyek a kötél stranguláró hatását mérsékelték. Mosolyt fakasztó az a megjegyzés, hogy az „ujvárosi polgárok nézete szerint a felébredés oka a kriminális rossz ujvárosi „flaszter” volt, amelytől még a halott is feléled…”

Kenyeres Balázs Törvényszéki Orvostan című könyvében, Az ember élete elleni bűntettek és vétségek alcímű harmadik kötetben megtaláltam az utalást a győri esetre. „A szívműködés akasztáskor rendesen jó ideig, több perczen át megmarad. Egy kivégzés alkalmával csak 7 percz elteltével állapítottam meg annak végleges fennakadását. Körülbelül ugyanezt az időt állapították meg más észlelők is. Ezen belül megvan a felélesztés lehetősége is, sőt − tekintettel arra, hogy esetleg a már megállott szívet is esetleg új életre lehet kelteni − egy ideig még a szív megállása után sem zárhatjuk ki határozottan a felélesztés lehetőségét. A hosszabb idő eltelte daczára feléledést illetőleg példát szolgáltat a II. k. 437. lapján említett bosztoni és győri kivégzés.⁷ Az első kötetben újabb adalékot olvashatunk a kivégzés és halál megállapításának menetéről és az újraélesztés körülményeiről: „A halott megérkezésekor az összegyült orvosok életjelenségeket észleltek; erről értesítették a kir. ügyészt, a ki maga is megjelent a kórházban és megállapította, hogy T. «automataszerűleg lélegzik és lábujjait időként mozgatja.» Az orvosok 9 óra után élesztési kísérleteket végeztek, a melyek folytán az illető magához tért, de másnap reggel 7 órakor tüdővizenyő tünetei között meghalt.” Kenyeres Balázs az április 16-án végzett bonczolás eredményeit is közli: „A nyaknak baloldalán egy lúdtojás nagyságu − hátra egészen a nyakcsigolyáig, előre és fölfelé közel a bal kulcscsontig terjedő kemény daganat van, melynek közepén egy 2 1/2 centiméter mély bemetszés létezik, mely több napokkal, a kivégeztetés előtt műtét által hozatott létre, ebből véres nedv szivárog. A nyak jobb oldalán az állkapocs alatt, egy galambtojás nagyságú mirigydaganat.”⁸

Horváth Árpád: A megkésett világhír című könyve⁹ még izgalmasabb történetet nyújtott számomra. Horváth Árpád leírja, hogy 1878-ban a monarchia csapatai megszállták Boszniát és Hercegovinát. Az ott állomásozó katonákat gyakran látogatták meg az asszonyaik. Ő a két asszony boszniai látgatását ezzel magyarázza, nem pedig kereskedéssel. Azt írja, hogy két pándorfi asszony gyalogosként tért be a péri kocsmába. Jómodúak voltak, és pénzük egy részét a bugyellárisban, másik részét (400 forintot) pedig a harisnyájukban tartották. A részletes, regénybe illó elbeszélés szerint csak reggel indultak hazafelé. Egy patak hídjánál két rabló azonban megölte őket. Győri vármegyeház hátsó udvarán mindkettőt felakasztották. A gyilkosok nevét nem közli, csak „két pénzefogyott péri legényt” említ. Sikor orvos nevét azonban igen. A könyvben szerepel még egy nagyon izgalmas párbeszéd, amelyet Jedlik Ányos és tanítványa Bierbauer Lipót a bencés gimnázium fizika tanára között folyik. Bierbauer közli Jedlikkel, hogy holnap a kivégzés után a holttesteket megvillanyozza. Jedlik nem helyesli, és azzal érvel, hogy mi lesz, ha az akasztott ember feléled, „újból kivégezteti?” Szerinte ez a papi hivatással sem összeegyeztethető. Jedlik azt is megtiltja neki, hogy az ő általa tervezett géppel, ily módon kísérletezzék. A könyv leírja az újraélesztést és az utána keletkező problémát is: mit tegyenek a feléledt gyilkossal? Megtudhatjuk azt is, hogy Ferenc József hozza meg a végleges döntést: „elégséges ha valakit egyszer kivégeznek, ha lehet tartsák életben.” A probléma megoldását az elítélt adta, mert 24 óra elteltével tüdővizenyőben meghalt. Az írás szerint Jedlik a volt a tanítvánnyal tettéért egy életre összeveszett. Bántotta, hogy az ő gépe élesztette újra a kegyetlen gyilkost. Mivel azonban induktor is volt a teremben, azt terjesztették el, hogy az ez volt az a gép, amely a „feltámadást„ okozta. Horváth Árpád Petz Aladár sebészorvos szóbeli közlése alapján írja: pedig „Jedlik-féle gép árama rázta fel a tetszhalottat”. A megromlott viszonynak más következménye is volt: Jedlik neve háttérbe szorult a feltalálók között. Bierbauer 1880-ban kiadott fizika könyve meg sem említi Jedliket és találmányát.

Mivel a jegyzőkönyv is említi, hogy az országos lap is foglalkozott az esettel, a kutatást a korabeli sajtó áttekintésével folytattam. A Győri Közlöny¹⁰ 1878. december 5-én megjelent számában „Borzasztó rablógyilkosság” címmel adnak tudósítást az esetről. Az újságcikk már megnevezi a két asszonyt: Kindler Mária és Stodler Julia neodorfi illetőségű asszonyokat. A cikk szerint két nő Sárkeresztúrra ment, hogy a kocsis betegsége miatt hátrahagyott kocsit hazavigyék, mivel boszniai fuvarozásra kötelezték Stodler Mátyás neudorfi gazdát. A töltéstavai tónál ölték meg őket. A gyilkosság hajmeresztő kegyetlenségről árulkodott: gégéje elvágva, 52 illetve 40 késszúrás nyoma az asszonyokon.

A GYK 1879. január 5-én megjelent 2. számában „Érdekes végtárgyalás leend” kezdettel „Takács és Gede péri legények” tárgyalására hívja az olvasót. „Ülőhelyek a törvényszéki irodai igazgató úrnál kaphatók amint értesültünk, már nagy része elkelt.”

Az 1880. január 9-én megjelent lap „Törvényszéki csarnok” „A peéri rablógyilkosok bünperének végtárgyalása” címmel már részletesen ismerteti a bűnesetet. A gyilkosság vádja mellett még szerepel más kárára elszenvedett testi sértés, tolvajlás is. A vallomások megdöbbentő kegyetlenségről, lelketlenségről számoltak be: a gyilkosság utána a két péri legény evett, kártyázott, aludt. A cikk felsorolja és ismerteti a tanuk vallomását is. Sőt azt is közli, hogy a boncolási jegyzőkönyv felolvasása alatt egyik meggyilkolt lánya elájult. A balladakeletkezés miatt is érdekes a következő megjegyzés: „A terem zsúfolásig van tele hallgatósággal a legválogatottabb körökből”. Az ügyész vádját az újság szó szerint közli. A cikk tudósít az ítéletről, a kötél általi halálról, amelyet a vádlottak „megrögzött gonoszságukhoz híven, buta közönnyel minden megindulás nélkül hallgatták.” Sőt azt is tartalmazza, hogy „Előbb Gede Pálon, majd Takács Jánoson hajtassák végre.”

1880. április 4. szám „Halálos ítélet” címmel közli, hogy „Ő felsége a király megengedni méltóztatott, hogy igazságszolgáltatás menete bekövetkezzék. Ütött kegyetlen rablógyilkos végórája.” Mint írja a kivégzés ideje a hóhér érkezésétől függ, s azt zárt helyen tartják a megyeház kisudvarán vagy a fás kertben.

Az 1880. április 8. számban tudósítást kapunk arról, hogy Kozarek Ferenc pesti hóhért „akasztás végett megrendelték” Győrbe. Ugyanitt egy másik cikkben pedig közlik, hogy T. J.-t Magyar-Óvárról szombat este hoztak meg. Megjegyzem, a börtönkönyvben bejegyezték, hogy betegsége miatt Magyaróvárra szállították.

Az 1880. április 11-én megjelent szám, arról tudósít, hogy az ítéletet holnap vagy holnapután hirdetik ki, és csak jeggyel lehet a tárgyaláson részt venni. Azt is megtudjuk, hogy a hóhér a ma reggeli vonattal megérkezett, és, hogy a Függetlenség lapnak adott tájékoztatója szerint büszkén dicsekedett Háromszéken, hogy ez lesz a 18. akasztása.

A GYK 1880. április 15-i száma két oldalon is taglalja Takács János kapcsolatos híreket: „T.J. kivégeztetése: a bűntény, az ítélet kihirdetése, a siralomházban, T. J. feltámadása” alfejezetekkel.

A cikk tudósít arról, hogy „Gede Pál időközben elhalálozott”. Közli az ítélethirdetését, és személyleírást is ad az elítéltről. Közli azt, hogy T. J. mit csinált a siralomházban. Például: nagy étvágya volt, halála előtt 5 nappal kérte adagjának emelését. Megtudjuk, hogy „börtöngörvély” hatalmasodott el rajta. Szó szerint idézik szavait, még azt is, ahogy védekezik: hogy ha megnősül nem éri ilyen baj, mert az asszony hazaviszi a kocsmából. Búcsúzóul a négy lószőr óraláncot ajándékozott azoknak „akik ővele mindig jót tettek”: az ügyésznek, a bírónak, a börtönfelügyelőnek és a börtönorvosnak. A cikk tudósít a kivégzésről s arról, hogy a „megyeház-utca tömve volt néptömeggel”. Az utolsó részben a „feltámadást” részletezi. Szövege szinte megegyezik a börtönkönyben talált lap szövegével. A cikk írója Kozarek hóhért is meginterjúvolta és a felelősségről elmélkedett. Véleménye szerint az a megoldás, ha minél előbb el kell törölni a halálos ítéletet. Ugyanebben a számban dr. Leszlényi Imre jogi véleményét is közlik, miszerint jogszokás szemponjából Takács felgyógyulása után szabad — Hunyady László kivégzését is példaként hozza fel — , azonban ha azt nézzük, hogy a halál végrahajtását csak megkísérelték, akkor újból el kell ezt végezni. Ugyanebben a számban arról is írnak, hogy budapesti és bécsi lapok munkatársai tudakozó sürgönyeivel elárasztották a győri szerkesztőséget. A lapzárta közli, hogy „Takács János őrjöngési rohamot kapott és „érverése”:135.” Mint írják, így tüdőgyulladás fog bekövetkezni nála.

Április 18-i szám részletesen taglalja „a szomorú hírnévre vergődött undok rablógyilkos” T. J. utolsó óráit, és a boncolási jegyzőkönyvet. Ugyanitt egy másik cikk arról számol be, hogy a győri akasztás miatt több lap analóg külföldi esetet idéz, pedig mint írja magyar is van, hiszen Szombathelyen ugyanilyen eset történt 12 ével ezelőtt.

Április 25-én „A kik kétszer haltak meg” címmel jelenik meg írás. „Themis” legutóbbi számát idézi, amely másik két magyarországi hasonló esetről számol be a győri kapcsán.

Április 28-án egy kivégzésről olvashatunk, amelyet Kozarek Ferenc hajtott végre egy pázmándi huszáron Pécsett. Ezt azért említem, mert e szerint nem bocsátották el állásából.

A GYK mellett a Hazánk című helyi lap ad még hírt az esetről. 1880. április 14-i „Takács János rablógyilkos utolsó órái…”, 1880. április 17. három cikket is közöl: „Az akasztásról…”, „Szomorú nap…”, „Takács János feltámadása…”, és az 1880. április 24 -i szám „akik két halált haltak…”címmel jelentet meg írást.

A győri csuda kutatása nem zárult le. A győri eset „csudás részei” tehát még további „feltámadásra várnak”. (Terjedelmi okokból most csak a helyi lapok írásait teszem közzé. A történetről bővebben olvashatunk a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottság Tudományos Előadások 2009. kiadványában, Ballada és valóság címmel. Az országos publicitásáról pedig az Apáczai Napok konferencia 2010-es kiadványában olvashatunk majd.)

A Győri Közlöny 1880. május 20-i írás egy nevetséges esetről ír „A győri kivégzés következménye” kezdetű írás elmondja, hogy egy csurgói öngyilkos embert senki sem vágott le a kötélről még pandúr sem — pedig még élt — , mivel emlékeztek a győri esetre, „mondván egy óráig ott kell függenie”, így a család szomorúságára az meghalt.

 

 

Felhasznált irodalom

 

BÉKÉS István: Magyar Ponyva Pitaval. A XVIII. század végétől a XX. század kezdetéig. Budapest, 1966

 

HORVÁTH ÁRPÁD: Megkésett világhír, Budapest, 1980

 

KARÁCSONYI Sándor: Pér község és plébánia története, Győr, 1941, Győregyházm. Alap Nyomdája

 

Dr. KENYERES Balázs: Törvényszéki Orvostan. I. kötet. Bevezetés. Anyagi és alaki jog. A szakértők igénybevételére vonatkozó szabályok. A nemi életre vonatkozó orvosi bizonyítás. Testi sértések. Az ember halála. Eggenberger-féle Könyvkiadóvállalat, (Hoffmann és Vastagh Kiadása) Budapest, 1909 (Külső borítón 1910-es évszám szerepel)

 

Dr. KENYERES Balázs: Törvényszéki Orvostan. III. kötet. Az ember élete elleni bűntettek és vétségek. Eggenberger-féle Könyvkiadóvállalat, (Hoffmann Béla Kiadása) Budapest, 1911, (Külső borítón 1912-es évszám szerepel)

 

LANCZENDORFER Zsuzsanna − GÜLCH Csaba: A vérző liliom. Dely Mári balladája a néphagyomány és a költészet tükrében. Győr, 2003, 206 p.

 

Dr. PETZ Aladár: Győr Szabad Királyi Város Szentháromság Közkórházának Multja És Jelene. (1749-1928.) Győr, 1929

 

POLGÁR Kálmán: Helytörténet apróban. Kézirat, 2003

 

SEBŐ Ferenc: Vikár Béla népzenei gyűjteménye. Budapest, 2006

 

 

Források

 

GYŐRI KÖZLÖNY. Politikai vegyes tartalmú hetilap. Kiterjesztve Komárom- és Mosony- megyékre, továbbá Pápavidék- és Rábaközre. Megjelenik hetenkint kétszer u. m. csütörtökön vasárnapon. Felelős szerkesztő és kiadó: Mersich József

 

GYŐR- MOSON- SOPRON MEGYE GYŐRI LEVÉLTÁRA (GYMSM: GYL)

Börtön Törzskönyv. Értesítő jegyzéke az 1880. évről az előzetesen letartóztatott vizsgálati foglyoknak. 100-as törzskönyvszám. VII. 5. A Győri Kir. törvényszéki fogház iratai.

 

HAZÁNK. Politikai és vegyes tartalmu hírlap. Megjelenik hetentként kétszer, szerdán és szombaton.

---

 

¹ A kutatás a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült. „A győri csuda” című tudományos mű az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által levédetett.

 

² POLGÁR, 2003, Helytörténet apróban. 17.

 

³ SEBŐ, 2006, 91.

 

⁴ BÉKÉS, 1966, 360.

 

⁵ Takács János A peéri rablógyilkos felakasztása és feltámadása. Igaz történet, amely az 1880-ik esztendő Április 14-kén Győrben megtörtént. OSZK. Debreceni Városi Nyomda, 1880

 

⁶ PETZ, 1929, 191.

 

⁷ KENYERES, 1911, 8.

 

⁸ KENYERES, I. 1909, 437.

 

⁹ HORVÁTH, 1980

 

¹⁰ A továbbiakban GYK.