2009 tél
Vass Tibor
Fotó: Vass Nóra
LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
SPN Könyvek 8. Berka Attila:
Hosszúkávé külön hideg tejjel, 2010
Rendelje meg: spn@spanyolnatha.hu
Vass Tibor
Naívek, színek na, felettébb eljáró ívek
Színek a Deventeri Múzsából: Kazinczy beszól Adynak, Szabó Radnótinak
A Kemény hal meg utoljára. (Kun Marcella)
Kívánságod számomra: narancs. (Imola)
A remény: istenparancs. (Pratek Kamilla Georgina)
Mikor ébred már fel az öreg Isten? (Czóbel Minka)
Kezdetben vala kendő a hajban, kerülendő
tehénkemintás selyem, ennyi csalás minthás: belefér. Mintha
jó pár év múltán ismét látnám a jó pár éves hajat, lakat
a szájon. A folyó bodra, bronza benne.
Bronzaberta Czóbelminszka szerint
IJssel tizennyolc nap lefolyása alatt érhet langykorúvá,
november 7-én tölti. Lészen majd a Nagy Október
tiszteletbeli langyma tagja. A Hernád jege lassan járható.
Kétszer nem léphetsz ugyanabba a tojóba? A düh végén
a néma hát az ajtófélfára arcolom, hát hova máshová,
legfeljebb a Kalapsemjén szóba, a pé és az es közé,
hogy efnek ejtsük a péhát és legyen Kalafsemjén, ami elférne
a Berekvíz felett a mályvában, kalapselymén
szállunk a nyárból, űzve szállunk. Mennyi Vilhelmina
a folyónéderlandon, mennyi will hell munka, majd'
a pokolba velem, úgy élem életem mostanig, szemem
előtt lobog ez a minta:
ami áttetszik rajta a világból, mintha csak az létező,
semmi más. Hajat, lakat, s mi jófalat. A szem szájtnak
ingere: könnyfolyat, ha SPN előtt a kelleténél
többet játszónetezek. E játszóm mellé fájlból eresztek
rabos lobogót. Úgy élem mostanig,
hogy a kendőn át látom, jó pár macskát temetek.
Ha két egyforma, külön nemű közül az egyiket,
azonosítás végett a tetemet nézem meg.
Úgy élek mostan is, sokszor véget
nem érőnek tűnnek az őszi temetések, de mintha
az életben maradottat emelném meg, lába között nézném,
melyik remélte a másikat túl. Zéró és Tolerancia
közül az utóbbira hánytam földet: Zéróból szép
kandúr lehet tavaszra. Az abszolút nulla fok elérhetetlen,
de tetszőlegesen megközelíthető. Kendő a hajban:
abszolút nullám. Kezdetben vala a látványpékség,
Széchenyi utca, friss kenyérért éjjel is bármikor bekopoghat.
Nem messze az első éjjelnappali, Kazinczy utca,
Kazinczy év van és Radnóti év van és Deventer-szűrlet,
csend és hozd és haláldd, csak azért.
Márhogy nem csak azért van ott, márhogy lopd és vidd
és isten (korr.: Isten) a magyart Poe-kedvvel, őrséggel.
Őrség! Aki ezt a túlfolyamot nem evezi,
és mégis kelletlen valamiért, vigyétek!, tőle bocs,
vagyis inkább borjú, később mondom ezt is,
neki írok túleszelőst,
vagy lehet, hogy mán ez is az, annak kell mondani.
Deventer teszi, amit déventrrnek kell mondani.
Apeldoornt meg áplödónnak.
Útra kelünk, megyünk az őszbe,
sok ott a holstein fríz, a holland mintháról beszélek.
Milyen hamar itt lett bocs helyett a borjú,
szóval azért törlesztek.
Sör lesztek mind, szűretlen búza. Tűrhetetlen,
hogy hazajövök,
és a megszokottaktól rossz a közöm érzete. Megártott
a mintha, szűretlen tehénkeminthákon agyalok folyton,
a városszéleken lakó holstein frízek szűretlen mintháin,
így minthabikáin, minthatehenein. Így
küszködök én is, és így lesem el majd a szűretlen mintát,
pontjaim őrzi a déventrr-fájl. Ja, ékezetet
az nem szűrhet. Városszél, rakpart, a folyó neve IJssel,
a túlparton holstein frízek.
A civilizáció nézi a tehenet, a tehén nézi a civilizációt,
és köztük van az IJssel. A túl folyamos líra. Deventerben
elvi okokból nincs éjjelnappali. Kazinczy nem látta,
Radnóti se, Szabó Lőrinc meg mégúgyse. Most jól folyna,
hogy Madár látta, de sztem Madár se látta,
no meg Madár beirodalmárilag hogy jönne ide,
vijjogva?, sírva?, kergetőzve?, legfeljebb
mint két lankadt szar nyújorki héjamadár,
még ha neki is szűrhetek egy jó pár
évvel ezelőtti találkozást, folyamodványa többek között,
hogy IJsselt több SPN-essel úgy nézhetek,
túlpartján a holstein frízeket, hogy otthon közben
munka folyhatott. Hol is
tartottam, ez is átka a folyamosságnak,
ja, hogy kezdetben vala a látványpékség. Aztán vala
az ósön, amit matyólandon madaras teszkónak szűrnek,
velkám in matyóland,
ezt táblázták ki a mezőkövesdi behajtóhoz.
Hortobágyot vajon fordítanák-e rökaméofdöhortobnak,
velkám in rökaméofdöhortob, na de ez már
túlfolyamolt, még ha a tehenek meg a bikák miatt is.
Nem beszélve a hungarikumról,
amiből meg a tehénkeminthás HungaRiskám. És a szűr, ugye.
A madaras teszkóban ott vala a látványhentes,
bal kezében hatalmas rókafűrész,
túlfolyam lesz már állatból is,
de miért szűrik akkor a rókafűrészt rókafűrésznek,
vagy miért tehenül elém ilyen látvány, velkám in dö túlfolyam,
ott vala a tehénbordacsontot rókafűrészelő látványhentes
és rókafűrészel mint állat
naphosszat.
A róka, amint tehénfűrésszel darabolja a látványhentest,
az van most előttem Deventerben.
Ezt teszi a holstein fríz evolúciója,
és az ott élő asszony meg a lánya,
akik ábrái miatt tehénkekönyvnek szűrnek egy SPN-könyvet.
A föld van előttem, amit Apeldoornban
tehénkemintás kendőkben haj-
longó vendégmunkásnők szűrnek a lomb közül.
Huss, rossz gondolat.
Egymás hussába beletépünk, s lehullunk
az őszi avaron. Egy hatalmas tehénkemintás gereblyéz,
egy apró tehénkemintás rostál,
Szabónő + Radnótinő = Szűrnő,
amit az egyik összegereblyéz, a másik
kirostál. Mondjuk legyen az egyik a szűrköltő,
a másik mondjuk az idő,
szűrjük a gyerekek Stan- és Panjait,
amikor az életükkel játszanak, hogy használják
a mondjukat, mondjuk legyél te az idő és kezdj el rostálni,
mondjuk a céged neve legyen
Magyar Rosta Zsánpólszártrkörű Vészfénytársaság,
mondjuk villogjon a nagy lyukú rostád,
férgese több szűr ki, költőből IJsselt lehet rekeszteni,
mondjuk aki jól rostál, annak neve legyen áldott,
mondjuk fennmaradnak a hízott Spanok,
rólunk beszélek, IJsselt látottakról,
mondjuk a látvány Stanon+Pannon idill,
mert feketén-fehéren szűrszép a világ,
mert Apeldoornban mondjuk tudják a földnek
grammjait becsülni, de már nem öntik a folyamba,
a folyam neve Hacsek+Sajó,
mert mondjuk fel van szűrtöltve,
aminek fel kell szűrtöltve lennie. Annyira kép a kép,
akárha Picasso. Új pablói vannak a nyárnak.
Ahol landolnak a vizzer-szárnyak,
rándulnak a csókos szürkületek. A csókos a seregben az,
akinek protkója van, feljebbmenő segíti, kár lenne
magyarként áznom. Mindennek van magyar párja,
sőt, Hernádkaknak is ázom a néderlandját,
de a mintázat egyedi, nincs két egyforma.
Ami Hernádkak-kutyában rigókék,
az Deventer-tehénben vöröstarka.
Bocsi, bocsi, magyartarka, de oda megyünk lakni,
ahol teljet kapni. Otthon meg a szűretlen velkámdrink.
Állok a hallban, mint tehénen a gatya. Atya, fiú,
szűrtlélek nevében cserélem
a billentyűzet enterét Deventerre,
a fejőstehént fájóstehénnek írom,
a tehenészt turhanásznak. Mondjuk avart gereblyézek,
s héja mász az avaron.
Mondjuk, utolsó ászunk a lékünk,
a döntő partiban az IJssel jegén
jobban érteném a mintákat, mint a Hernádén.
Mondjuk, nem kérdezném annyit itthon: hol vagy, IJssel?
Mondjuk, valahol az őszben megállunk,
e fölborzolt hollal, mondjuk szerelmesen. Imolának
gyógyír a túlfolyam, de szóba akkor se áll velem,
ha egy elkövetkező lánymacskámat Medicinának szűröm.
A fiú neve Gyógyúr, ha lesz fiú is,
anyjukat egérszürke ikrekre gyúratom.
Lesz bennük bronzszín,
ami kutyában rigókék, tehénben vöröstarka,
az itt folyósbarna. Hernádkakon azért szólna
egy látványpékség. Éjjel-nappali van, alig párszáz méter,
elvi okokból oda még nem mentem, csak elemért.
Elemet nem, de macskaelásót akcióban tartanak.