Legyen ebben a csokorban hatvan szál virtuálisan viruló virág! Kössük egybe a vadon nőtt és a nemesítgetett növényeket! Szedjük össze szálanként a frissen vágottakat és az emlékkönyvekbe préselteket, a szénapadláson száradtakat és az erkélyen szikkadtakat! Legyenek a csokorban szerény ibolyák, ártatlan fehér téltemetők, gyógyító kamillák, bódító liliomok, gyűrött szirmú mákvirágok, szebbnél szebb rózsák: színesek, szúrósak, szenvedélyesek! Frissek, fodrosak, feslők — a feslettekkel most ne rontsuk az ünnepet!
Hogy Fecske Csaba költőhöz illő legyen a csokréta, középre kerülhetne valami ars poetica, valami üzenet: például a Valami üzenet, vagy egy gondosan kicsinosított szonett — bármelyik kötetből — a tiszta szerelemről és/vagy az igaz emberségről. Körötte (köröttük) néhány klasszikus formájú nő-, anya- és asszonytémájú költemény, valamint feszes férfiverbunk, és mély értelmű merengés atyai áldással, holdfényben megélt, a Holdfényben megírt érzelmekkel…
(Ha eddig kibírta szó nélkül, most már biztos megszólalna az ünnepelt: hol van a Jelölni tűntömet meg az Első életem?! Megvan! Mind megvan, ne aggódj, nem marad ki az Ami marad sem. Apropó, a Fricskamaxi hiányzik a könyvtáramból. Igazán dedikálhatnál egyet nekem. De most nélküle kötögetem tovább születésnapi csokrodat!)
Nézzük csak: hiányzik még valami bájosan bumfordi zöngemény az esetlen kamaszról, aki mindent megtesz, hogy levegye lábáról a lányt, aztán a lányról a bugyiját — de nem sikerül. Nem baj: majd máshol — vagy máskor?! És ez is egy újabb kötet, a Majd máshol.
Aztán már jöhetnek a komoly gyerekségek: a Tücsökmesék, A kiskondás történetei, a Halpénzen vett világ-, a Hol voltam- meg a Se füle, se farka-versikék — bocsánat: versek, versemények… Ezután következhetnek újabb költemények, előbb az örökifjak: az Arcok holdudvara és a Vakfolt versei. És ide kívánkoznak még az elegyes műfajú alkotások — kötetlenül is — Szögliget és vidékéről, Szádvárról és környékéről, aztán a legendák és az anekdotikus történetek a patakpartról, a kukoricaföldről, a távolsági buszról, az egyszer volt falusi búcsúkról… Továbbá az igazmesék Ákos vitézről és a többi unokáról, valamint az általuk elemésztett rengeteg palacsintáról, sőt, a palacsintarengetegről. Jöhetnek még rigófüttyös fiatalkodások, Gesztenyés utcai nyugdíjas-siratók, lakótelepi látleletek, elégikus barátbúcsúztatók, haikuk számolatlanul, napi jegyzetecskék ízlés szerint, ráadásul a — nagyon kedvesen az élőknek ajánlott — sírversek.
Amolyan csokorkísérőként a hatvanéves Fecske Csaba is megérdemelne egy sírverset. Nehogy már csak neki ne legyen igazán örvendetes ez az ünnep…

*

Itt nyugszik Csaba
A szögligeti Fecske
Nem csinál már nyarat
S ez a rím sem kecske.