Drága Csaba!

Éveid száma hatvan,
születtél a ’48-as tavaszban,
akár a remény:
márciusban — és tizedikén…
(Ha tizenötödikén tetted volna,
könnyebb lenne Piroska dolga… :))
De nem vártál évfordulóra,
ütött az óra:
s születned kellett.
(Nem tudhattam akkor róla,
azért arról nem szól óda.)
Most rímekkel ünnepellek,
fonok láncot — asszonáncot —
és emellett
verslábaidon táncolok —
líra-kokott —
s a tőled megszokott
formákban
szólalok.
Elsőként hexameterben,
melynek íze
meg nem kopott
Homérosz óta —
divatos nóta:

Szögligeti ecloga

Fecske Csabához szól hat verslábon szaladó kis
hexameterben pásztori síp, születésnapi bonmot:
áldjon az ég meg téged tízezer évvel, adja a Múzsa
angyali csókját, hogy írhass csudaszép sorokat még!

S íme, máris új vers oson
trocheusi féllábakon:

Félálom

Versbe szőtt virág.
Líra-alkonyat.
Édes unokák
hordják arcodat.

Át az éveken
viszik szép neved,
sok-sok verseden
nőni: élvezet.

Csaba születésnapjára
pantumláncot a nyakába:

Fecske Csaba hatvanéves

Szögligetnek nagy szülöttje
Születésnapját ünnepli
Hatvan éve e világon
Lelkét verseibe rejti

Születésnapját ünnepli
Pohár borral koccintgatva
Lelkét verseibe rejti
Szívét írja fehér lapra

Pohár borral koccintgatva
A múltjára visszaréved
Szívét írja fehér lapra
Születik belőle ének

A múltjára visszaréved
Hullik a hó ragyog a nap
Születik belőle ének
Csinálj Fecském csinálj nyarat!

Hullik a hó ragyog a nap
A líránál nincs igazabb:
Csinálj Fecském csinálj nyarat!
Varázslatosak a szavak

      
A la recherche...

Tavaly még
Ötvenkilenc volt,
ma hatvan.

      
S végül szóljon
epilógom
saját hangon:

Vigasztaló s magasztaló dal

A költő ritka vadmadár
A lelke néha messze jár

S havazza tél bár a haját
Mélyítse bánat sóhaját

Rút évek el nem vehetik
Azt mi szívében rejtezik

Költőszív óriás meleg
Benne lakik a kisgyerek

Belefér egész Szögliget
Erdő és rét tenger s sziget

Belefér Miskolc s az Avas
Ősz sárguló és tél havas

Belefér tavasz és a nyár
Aranyhal szárnyaló madár

Belefér álom, szerelem
Belefér igen és a nem

S ott lakik benne a talán
Kérdőjel pusztulás falán

A test romló ruhája rejt
A kéz meggyengül földre ejt

Szavak hullanak görögve
Papírra földre göröngyre

Ne bánd Csaba és az ne fájjon
Hogy túlvagy már az ifjúságon

Hogy éveidnek száma hatvan...
Ne legyél vigasztalhatatlan

— hisz mit számít néhány évtized

Annak, ki halhatatlan?!