Talán van, akinek a kiállítás címe is zavarba ejtő. Mert mi az, hogy jelentésen innen? Ne volna jelentése a betűknek?
Természetesen ezeknek az izgalmas tipográfiai lapoknak van jelentésük, de a szemlélőnek nem a betűsorok hangalakja adta információkban kell kutakodnia, sokkal inkább a megszokott vagy szokatlan betűformák izgalmas viszonyaiban, a tipográfiai jelek önmaguktól való kifejezőerejében érdemes elmerülnie. A betűk, betűformák önmagukban is hatnak. Talán a mindennapi „használatban” kevés figyelmet fordítunk formai szépségeikre, de ez rendjén is van így, hiszen elsősorban üzeneteket juttatnak el, és a tipográfus akkor végzi jól a dolgát, ha a jelentés közvetítését nem zavarja meg öncélú formai bravúroskodás. Akkor érezzük magunkat jól olvasás közben, ha a betűsorok észrevétlenül hatnak. Egy-egy tipográfiai jel azonban értelmes betűsorrá alakítás nélkül is képes beszélni, hangulatokat, érzéseket, benyomásokat közvetíteni. A betű önálló alkotásként képes drámai hatást elérni, elegáns könnyedséggel felszabadítani, feszültséget teremteni vagy izgalmat kelteni. Persze ezt nem maguktól teszik. Jó szemű varázslók keze közé kell adni mindennapjaink művészi igénnyel rajzolt, finom arányérzékkel metszett, vagy a tradíciókkal szakító, bátorsággal szerkesztett betűformáit, és a nyomtatott vagy virtuális lapokról jól ismert jelek új minőségükben hívják fel magukra a figyelmet. A „betűvarázslók” keze, monitora „alatt ” pedig egyszer csak képek lesznek. Itt az alkotók a betűkkel nem írnak, hanem rajzolnak, festenek, kísérleteznek, játszanak. A printeléssel a játék nem ér véget, most a közönséget hívják játékra. Egy olyan friss, befogadó, felszabadult játékra, mint amit az alkotás közben egyszer már átéltek. A szövegeket sem olvasgatjuk már, csak nézzük. Közelebb megyünk, eltávolodunk, fejünket forgatjuk, hunyorítunk, próbáljuk felfogni, mi is történik itt tulajdonképpen. A képek konkrét jelentés nélkül hatnak, mert mindenkinek mást üzennek. Akárcsak egy könyv, vagy egy festmény.

Vagy már nem is látjuk a betűket? Igen, a cím második fele: a betűkön túl. A négyzetes formákon belül mindennapi ismerőseink is játszanak egymással szinte végtelen variációban, mégsem tudnak ugyanúgy megjelenni. Nem is olyan meglepő, hogy „összeeresztve őket” alig ismerünk rájuk. Írott nyelvünk természetes alkotóelemei egy kép, egy kompozíció részei lesznek, olyan viszonyokat teremtve, amik talán már nem is olyan ismerősek. Tipográfiai jeleink egymással kommunikálnak, kapcsolatokat teremtenek, eltérő formai, grafikai viszonyokat alakítanak ki, versengenek és szembe állnak egymással, felerősítik, vagy elnyomják egymás erejét, a fekete-fehér közti széles spektrum finom átmeneteivel formai és kompozíciós feszültséget teremtenek, de mindezt úgy teszik, hogy közben mi is kíváncsiak leszünk erre az izgalmas vizuális hömpölygésre. A „betűkön túl” képeket látunk. Izgalmas tipo-grafikai lapokat, amik „olvasásakor” más agyi központok aktivizálódnak, mint egy könyv olvasásánál, de remélhetőleg ez a másfajta tipográfiai élmény sem lesz kevésbé izgalmas.