mindig csak a másodikig jut
hátizsákkal jár a gangon
a lakók összesúgnak
visszafojtott hangon
csupa fül a kulcslyuk

három szám három
betűbe zárom ajkamon
két kis hangsor vagy csupán
megyek a rendszámod után
tírárá — tírárá
megyek a rendszámod után

nem volt akkora a szívem
hogy beleférjen az öröm
ami átjár akkor amikor emlékezem
ki vagyok és mért születtem
egyszerűen csak sírni tudtam pedig
egyáltalán nem volt régen
amikor egy zavaros tükörben
elmosódott az arckontúr és a szem
nem volt part csak víz és víz mindenütt
a só pirosra marta az érzékeny gödröket
aztán a hűtőből narancslevet vettél elő
és egy kőhajításnyira tőled
megremegtem a szomjúságtól vagy attól
hogy egy térben és időben létezem veled
mégis naponta többször eszembe jut
anélkül hogy komolyabbra fordulna a dolog
bizonyára kisírt szemekkel is tetszenék
és hogy végtére is boldog ember vagyok

a paradicsom
sűrű légköbmétereiben
gyorsabban gyógyulnak a sebek
és a cipők számozása is konvertibilis
amikor arra sétálok
a postaládákon végigolvasom
hogy kik laknak ott
kovács szabó ivánkovits
a lépcsőházban dzsekim
beissza végül a dohányillatot
sejtem már hogy a mennyország nemhely
hanem egy másik tudatállapot