2008 tavasz
Balogh Péter

„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél

Balogh Péter
Ágyfelirat, buszhorizont
A legtöbben hajlamosak úgy gondolni, kapaszkodni valamibe egyenlő egy mosolyba, falombon átsütő napfénybe, kapcsolatokba való kapaszkodással — utóbbinak akár abba a fajtájába, amit egy megosztott cigaretta jelent.
Igen. Ha a világból maradt még valami, ha a szépség emlékéhez tudsz kötődni még, és nem félsz ettől a kötődéstől.
Egy idő után, mikor már tudtam gondolkodni, zombi-módra végigcsináltam egy napot, aztán elalvás előtt olyan szóösszetételeket találtam ki, melyeknek — amennyire lehet — nincs közük semmihez, mivel értelmetlenek. Például ilyeneket: patkánycsap, légyfűrész, szőnyegmész, kanálvakság-kenőcs. Ezek működtek egy-két hétig.
Egy szeles napon találkoztam a Nyurgával, aki ugyanakkor került be, mint én. Őt hordágyon hozták, hörgött és minden egyéb. Most elég jól nézett ki.
- Mi van, Nyurga? (Afféle zombi-beszélgetés. Már nem vagyunk halottak, de még nem vagyunk hajlandóak egész nap élni.)
- Nem sok miden.
- Leülünk?
- Aha.
- Jó nagy szél van.
- Tegnapelőtt még nagyobb volt.
(Tényleg, tegnapelőtt még nagyobb volt. Most várunk egy kicsit, mert nyilvánvalóan cigizni ültünk le, viszont kb. egyszerre kell rágyújtanunk, hogy ne kínáljuk meg a másikat. Nem muszáj gyorsan összefonódni anyagilag.)
- Ott a Dagadt. (Minden délután háromszor elsétál a kéményig meg vissza.)
- Idehívjuk?
(Lebiggyesztem a számat, akárminek veheti. Végül is nem hívjuk ide. Kis szünet, hogy a kérdés súlytalanná váljon.)
- Most hol vagy, Nyurga?
- Az EXP-ben.
- A gyár alatt.
- A gyár alatt.
- Akkor dolgozol.
- Aha… Az agyhullámosoknál.
(Erről tegnap hallottam először, de nem kérdezek rá. Valószínűleg el fogja mondani.)
- Van ez az új táp, cetekből vonják ki. Módosítják vele az agyhullámokat.
(Még mindig csak afféle beszélgetés. Nyurga nem akar megdöbbenteni, ez csak olyan, mintha kint hajtóművekről beszélgetnénk.)
- Mióta csinálod?
- Ó, vagy egy hete. Egy hónap a tréning, aztán kint folytatom. …Te nem jössz át?
- Tudja a tököm. (Mégse mondhatom, hogy „Nem.”)
- Na jó, én mentem.
- Majd találkozunk.
- Nem nehéz itt összefutni. (Ez csak egy frázis itt, de itt, most, van benne egy kis bizalmas íz.)
A vacsora valamivel jobb volt a szokásosnál. Csak egy kis baj akadt a csövekkel — a Dagadté rátekeredett a Kalóz zsinórjára, és mire megjavították őket, jött a másik turnus. Egy mosolyon kívül egyáltalán nem érdekelt, tömtem magam, mint a gép. A táp jó étvágyat csinál, ha az első mellékhatásai elmúltak. Evés után megint lementem, ott volt Nyurga is.
- Na jó vót a táp, Kapitány?
- Soha jobbat, Nyurga. Bár egy kis gulyást szívesen megkóstolnék.
- Tudok egy jó kis vendéglőt, ha kint találkozunk, elmegyünk oda gulyást zabálni.
- Pincér van, vagy pincérnő?
- Hát, van ott egy pincérnő- már csak az a kérdés, szereted-e a fekete hajú csajokat.
- Jóhogy.
- Üdítő?
- Igyunk valamit.
(Ilyenkor, estefelé, jobban hasonlítunk az emberekhez. Számítani lehet arra, hogy szabadság keveredik a szavaink közé, és számítani lehet megnyílásokra, bizalmas közlésekre, amiket másnap reggel már elrejtünk egymás elől. Olyankor már megint zombik vagyunk, akik egyet alaposan megtanultak:
ne adj felületet.)
- Te méket szereted, a kávét vagy a nem-kávét?
- Itt a kávé se kávé, de legyen az.
(A gép zümmögésébe régi életünk jókedv-hangjai vegyülnek, amiket Nyurga felbugyogó tájszólása meg az elképzelt pincérnő gondolata idéztek fel.)
- Aggyad mán… Igyál Kápé, egyszer élünk.
- Kösz. Itt az ára.
- Jó’van.
(Most megkínálhatom egy cigivel. Ugyanúgy visszaadná, mint én most a lötty árát.)
- Kérsz bagót?
- …Aggyad. Kösz.
(Így ni. Most egy kicsit kussolunk és nézelődünk. Én személy szerint egy fenyő csúcsát és az alkony utáni világosabb égdarabot.
Nyurga mondani fog valamit.)
- Tudod, mit találtam ki?
(Ez már nem vidámkodás — a mosoly a szája szélén másról szól. Egyébként úgy mondaná, hogy „tanáltam”.)
- Na?
- Egyszer néztem itt este a fenyőt, és eszembe jutott, hogy a levelét tűlevélnek hívjuk. Pedig ha belegondolsz, ennek nincs értelme. Mert nem tűből van. Aztán… kitaláltam egy olyat, hogy „cérnalevél”, meg „fenyővarrógép”.
(Horkant egyet, ezt nevetésnek is vehetem.)
- A kedvencem a „gyökérspulni” volt...
Hát így megy ez. Az ember megpróbál rálelni valamire, ami teljesen saját. Mindegy. A párnám puha és illatos. Fél órán belül biztosan aludni fogok. Az ágy fémcsövein látható feliratokat böngészem addig (hogy mit jelenthetnek!): XT-325, Spbtimex, Rovalind-2.
Ezek működni fognak egy-két hétig.
*
A busz lágyan ringatózik a fényárban. A pálya felső szintjén megyünk. Az egyik oldalon romok még, a másikon már újjáépült a civilizáció — bambán nézem és mozdulatlanul, de végre kinn vagyok és örülök valamennyire. Van itt kurvabolt, fodrász nagyker, tómosó és turkáló-klub.
Vajon fogok még hajót vezetni valaha? És Nyurga hol lehet? Biztos gulyást eszik a feketevendéglőben, hajjal.
Mindjárt otthon vagyok. A levegőgyár után jobbra, az ötvenemeletesben lakom. A reklámvillogó fölött. Ni, most valami újat hirdet.
„Spbtimex — aludjon jól.
hótlanság
Hogy mosolyog a naptalan novemberi szállat!
Zsákmosoly, zsákgyomor emészt végre túlkívánásokat,
esztelen hevét cápahadaknak,
ráják gőgjét, villany-angolnák zsibbasztásait,
kardszárnyúak cafatokkal teli vadászatát
gyűri magába, lassan, egykedvűn eszegetve
mérgeket, csontocskát, fogsorokat, feszülő izmot,
és mosolyog, megrántja az időt, gyere, mondja,
feküdj domboldalamba, dermedj, hogy derenghess,
meglásd, többet ér az, mint villámaid égő fehérje,
ropogó lilája.
És lefekszik az idő, kimazsolázza zsebéből cukorkáit,
meg a rájuk tapadt keserűséget.
A zsák elmajszolja azokat is, most nem lesz
édesség egy időre, most vége van, de
mégis van tovább, mert egy érzés itt maradt,
és érthető ugyan, hogy mit játszik a szállat
és a dombhát, és látható, hogy csak
perceg a rugó meg a fogaskerék, mint
egér motoszkál, félve
— hol vannak már a dél tigrisei —
de itt már annyira halkulatos,
hogy lába kélt a csöndnek is,
mintha kibújna magából, és menne ő is,
bele a zsákba, legalább őt meghagyhatná,
amíg a szoba körbefordul és megint
ki lehet menni.
Ez a hótlanság most a légzete
fűtetlen füveknek, asztali virágnak.
Maradtunk. Hasadt alkonyából
kiesett napunk, mint héjából a tojás.
És a csönddarabok még nem jöttek vissza a hópelyhekkel.