1.
A méhkaptárból szüntelen zümmögéssel parányi kínai repülőgépek szállnak ki. A muskotályos lugas előtt felfelé veszik az irányt, majd jobbra dőlve átsivítanak az udvar felett derékmagasságban, s a kertkapu csonka deszkáit hátrahagyva, a kukoricasorok takarásában repülnek tovább. Nem észlelhetők, s ha mégis, akkor már késő.

2.
Az orrszarvú szemmel láthatóan nem szeret kocsit húzni. Engem álmomban kantároztak fel, amikor iszapfürdővel, zavaros vizű lagúnákkal, és féregmentesítő madarak csőrének csippentésével álmodtam. Most még csak galádságnak nevezném ezt, mert jóindulatom nem indulatba jövetelem leszármazottja. Amikor alattomosságnak és gazemberségnek fogom minősíteni, hogy nadrágtartót szereltek rám, parancsot adok valamennyi energiaforrásomnak, s a szarvam szabta irányt követve megrohamozom a horizontot. Nyílegyenesen. Pókhálóként szakad le rólam ez a béklyónak hitt ócskaság, keresztüldübörgök a sásligeten, cserjésen, derékba töröm a fákat, kettészelek egy turistabuszt, szilánkokra töröm a pénzautomatát a rezervátum kapujával együtt. A kapus halálra váltan bámul, úgy érzi magát, akár egy légy, amelyiket abban a szent minutumban szedtek le kalasnyikovval a villanydrótról. Micsoda világ ez! Az orrszarvú nem szeret kocsit húzni! Miféle emberek lehetnek, akik annyira ostobák, hogy ezzel a hajdan közismert ténnyel sincsenek tisztában? Hová tűntek a férfias vadászok, a becsületes viadalok? Hol lehet a többi rinocérosz? Megrohamozom a horizontot, átgázolok a látóhatárőrökön. Örökkön átgázolok a látóhatárőrökön.

3.
A napfény különféle furfangokat alkalmaz. Például kulcslyuk alakot ölt magára, a falhoz simul, s olyan észrevétlen lassúsággal mozog, hogy bármit megtehet feltűnés nélkül. Egyik pillanatról a másikra elillanhat a falról, aztán nézhetünk. Hiába találtuk meg a kulcsot már korábban, a falat mégsem nyithatjuk ki kulcslyuk hiányában.

4.
Priaposz’trof. Ha az álom címe Priaposz’trof, felszállhat a régi kalauz. Priaposz’trof  a kis asztalkára helyezi behajtott balkarját, homlokát a karjára, és még három állomás között szaladhatnak hátrafelé az akácok az ablakmoziban.
A feledékeny ember háromlábú fejőszéket talál. Otthont akar magának venni, ezért házakat vásárol. Felmegy a parasztháznak nevezett egykori otthon padlására, és talál egy háromlábú fejőszéket. Régi darab. Elviszi az asztrológushoz. Retusáltatni viszi. Végül kiköt egy asztalosnál, remélve, hogy jó helyen jár. Arra kéri az asztalost, hogy hozza neki rendbe ezt a régi darabot, mert szeretné díszíteni vele otthonát. — Pótolja már rajta a hiányt asztaloskám.
Az asztalos pedig egyszerű szavakkal kioktatja a feledékeny embert, nem törődve azzal, hogy a feledékeny ember semmilyen anyagi áldozattól vissza nem riadva bitóra is juttathatja őt ezért, a törvénybe foglalt személyiségi jogok centrifugálásával. — Te barom, te tisztelt agyalágyult megrendelő, isten hozott kedves vendég! Veletek, emberekkel az a baj, hogy feledékenyek vagytok, és minden vagyonotokat arra fordítjátok, hogy feledékenységeteket átörökítsétek. Mintha távirati irodával pingpongoznátok. Kolombusz például kettő is volt. Nektek persze csak egy. Mindkét Kolombusz új világot fedezett fel, de csak egyiket tartjátok említésre méltónak, amíg említésre méltónak tartjátok. Az Újvilágot a Kristóf fedezte fel, az itáliai doktor pedig a clitorist, a gyönyörök forrását, a másik új világot. De nektek csak a bekeríthető területek nagysága fontos, egy olyan apró kis bigyó, mint a clitoris, nem izgat benneteket. Felejtsük el. A fejőszéknek pediglen, ab ovo, három lába van. Miként a világ összes Kolombusza által álmodott álmoknak is.
Az asztalos egyenes ági leszármazottja volt Priaposznak, a kedves, vénséges fütyiszentnek, a fallosz istenének. E tényt fitymálva fogadni, az eltévelyedés biztos jele. A feledékeny ember pedig vérig sértve elrohant a fejőszékkel, és vett egy újabb padlást.

5.
Itt raktak fészket az utolsó hippik. Az óceán fölé nyúló sziklákon egy külföldi vasútállomás melletti parkolóban történteket mintaként választva. Verne Gyula szokott délutánonként erre sétálni. Azt mondja Verne Gyula egyik ilyen reggelen egy hippinek:
— Ide figyelj te utolsó hippi! Bizonyít az valamit, hogy idefészkeltél?
Rövid gondolkodás után nemmel válaszolt volna az utolsó hippi, ha ki nem megy a fejéből az utolsó gondolat, a választ megelőzve.

6.
Az ember, aki csak baszta a rezet, egy távoli asztalnál ült, s hiába figyelmeztették a többiek. A többiek a közeli asztaloknál ültek, s időről időre baráti jóindulattal próbálták inteni az embert, aki csak baszta a rezet. Az ember, aki csak baszta a rezet, nem hallgatott rájuk, tulajdonképpen az egész külvilágra fittyet hányt, ült a távoli asztalnál, s csak baszta a rezet. Bárki láthatta, aki látótávolságon belülre került, hogy ott ül a távoli asztalnál naphosszat az ember, aki csak baszta a rezet, és szünet nélkül, fáradhatatlanul, mint egy magára hagyott űrállomás, bassza a rezet. Furcsa világ volt ez annyi szent, de én még láttam.

7.
Horoszkopál Béla újból megtanul késsel, ollóval enni. A szavannán két egyszarvú nézi a futótüzet kötelességteljesítés közben. Várják a lányt, akinek majd ölébe hajthatják egyszarvú fejüket. Ábel Pál jelenti New Yorkból, hogy nemsokára érkezik Bányász Kató Rómából, s elvileg majd megint szabad Európát hallgatni. Az egyszarvúaknak feltétlenül egy lány ölébe kell hajtani a fejüket, így írja elő a törvény. Meg állítólag ez a legkézenfekvőbb módja annak, hogy egyszarvút fogjunk. Ekkor előtoppan a tűzből Zog, akit Kurt Vonnegut küldött a Földre egy repülő csészealjon, hogy magyarázza el az embereknek, miképpen lehet a háborúkat megakadályozni, és a rákot gyógyítani. Zog sztepptánc és fingás útján képes csak kommunikálni. Náluk ez így szokás. Zog agyvelejét egy farmer kiloccsantotta golfütővel Connecticutban, amikor fingás és sztepptánc útján tudomására akarta hozni, hogyan lehet egy szempillantás alatt eloltani lángokban álló házát. Zog elmeséli az egyszarvúaknak, hogyan loccsantotta ki az agyvelejét a farmer. Az egyszarvúak hasukat fogják a röhögéstől, fetrengenek a földön, amikor helikopteren leereszkedik az égből Horoszkopál Béla. Szemét banda, mondja, majd WU-2 porsamponnal meggyógyítja Zogot. A római gép futóműve nem bírja a futótüzet, ne reménykedjetek, közli az egyszarvúakkal, akik erre megkínálják Horoszkopál Bélát egy vájdling katicabogárral, s biztatják, hogy próbáljon csak meg újból késsel, ollóval enni.

8.
Mitch Mitchell kitartóan dobolt ujjaival az ablak alatti alumínium keretes asztalkán. „New Yorkban úgy fogadtak bennünket, mintha elmebetegek lettünk volna. Bár én egy kicsit nevetségesnek tartottam, hogy olyanok röhögtek a külsőnkön, akik bermudagatyát hordanak.” Az asztalkára fektetett karomon keresztül jutott a fejembe M.M. kopogó szelleme. Hatvan percig bekötött szemmel gördeszkázni, de semmi esetre sem vízfelszínen, azután a létrejött hangfürtöt egy kezdetleges magnetofonnal rögzíteni telefonon keresztül. Ez a kopogó szellem hangzásának a titka. Mindegyik híres fővárosi író egy másik híres fővárosi íróra hasonlít, jelentette ki az a független gondolkodó, aki a fürdőszoba ablakon mászott be. Elővett a zsebéből egy mosatlan kazincbarcikát, amelynek buszjegyek lógtak a kocsányán, és Mitch Mitchelrre helyezte. Ezek az írók bermudagatyában járnak gombfocizni írásaik színhelyére, ahol választhatnak maguknak egy kitüntetést a megjelenésükért, folytatta a független gondolkodó, majd visszamászott a fürdőszoba ablakon át egy nem létező világba. Barátnőt szeretnék lízingelni, közölte hetvenkét cukrászmesterrel, akiknek ünnepi beszédet mondott a habcsók tiszteletére rendezett ünnepségen. A cukrászmesterek óriási kuktasapkát, fehér pincérzakót, fehér kötényt és pepita bermudanadrágot viseltek. Mi is, mi is, kiabálták a szónok felé, és pityeregni kezdtek. A független gondolkodó lerángatta egyikről a pepita bermudagatyát, s leintette vele a futamot. A Bogár névre hallgató kutyák többsége élete során legalább egyszer kiharap egy bicikligumit. Mi okozhatja ezt?

9.
A kitüntetéseket hajtó fa semmiben nem különbözik egy terebélyes platántól, a belvárosi park közepén áll, tekintélyes koronájának ágai messzire kinyúlnak az alatta kanyargó út és az árnyék miatt gyér fű fölé. Annyiban különbözik a közönséges platánfától, hogy levelek helyett kitüntetéseket, díjakat, okleveleket, díszdoktori és más elismeréseket igazoló okmányokat hajt. Csörögnek, zizegnek, suhognak rajta a legkülönfélébb módon ékesített keresztek, kitűzők, plakettek, jelvények, lengnek a papírneműk, csüngenek a nemes anyagokból formázott függelékek. A fa alatt hóban, fagyban, nyári rekkenőben ott találni egy vattacukor készítőt, aki egy kimustrált centrifugából összefabrikált masinán rózsaszín vattacukrot gombolyít megállás nélkül. Bárki szakíthat a platánfáról magának a díjak közül, ha előtte elnyalogatja a rózsaszín vattacukorból a megfelelő adagot. Az alacsonyabb kategóriájú kitüntetésért mindössze nyolc-tíz vattacukor elnyalása kötelező, a középszint és a csúcs felé közeledve azonban exponenciálisan növekszik az adag. Igen nagy kitartás, és remek kondíciójú gyomor kell a legnagyobb cím megszerzéséhez, hiába lengedez az eltökélt igénylőtől karnyújtásnyira, a rózsaszín vattacukor nélkül nem férhet hozzá. A vattacukor természetesen ingyenes, és ez nyilván közrejátszik abban, hogy mindig sokan állnak a kitüntetéseket hajtó fa alatti úton sorukra várva. Szép ez a fa, és igazán különleges. Akik nem bírják a vattacukrot, inkább a másik úton kelnek át a parkon, és megállnak sörözni a Halhatatlanok Pavilonjánál.