tojásnyi öröm duruzsol a nyár
porcelánfalán de mi
fejünk alá húzzuk
az idő vánkosát
mindig így kezdődik  a realitás
vitrinébe zárjuk a tulipánok
ammóniaszagát és kizsákmányolt
idegeinkre kötjük
a gyermekkor elmezavarait
a függönyök mögött is mi vagyunk
       te meg én
mint valami kozmikus végtisztesség
egymásra irányítjuk
szemünk lézersugarát
és az élveboncolás roppant
mérnökének képzeljük egymást

mint a homokpadokon nyomozó lábnyomok
és a lapockádra boruló idő
így ízesülünk mi is
ebben a hidegben csak kitépett nyárral
tapétázzuk a szerelmet
és elbillenünk mint a turistaszeműek
       azt akarom hogy tudd
éjszaka bezárják a várótermeket
olyankor faltól falig
       közlekedő kazuár az isten
sisakos feje mögé kerülünk
mint a becsomagolt szökőkutak télen