Nem tudni, mi elviselhetetlenebb: a külső zajok vagy a belső hangok. Amikor hajnalonta zakatolni kezd a város, vagy amikor dúdolásba fog valaki. Még ha dúdolásba! Ez csak a kezdet, hogy aztán száraz szavakkal szemrehányást tegyen, számon kérjen, fokozatosan emelje fejhanggá a tónust, dühödten kinyilatkoztasson, magát gerjesztőn, sipítozva vezényeljen, hogy végül hisztériába törjön ki. De még ez is jobb annál, semha egészen halkan, hátborzongató érthetőséggel belesuttog a semmibe, előtte gondosan megszüntetve az utca zaját, a tömeg moraját, az éter fülsiketítő sistergését.
Ilyenkor nincs menekvés, hiába fekszel vagy guggolsz, kárnak ropogtatod az ujjperceidet és hasztalan vered fejedet a falba.
Még a futás a legjobb. Nem előle, hanem vele. Rohanni végig a városon és addig gyötörni a testet, amíg a szívdobogás és a lihegés végleg el nem nyomja a suttogást.
Akkor újra élni kezdenek a külső zajok, és te újra eljárhatsz a kedvenc helyekre, megihatod a langyos maradék söröket, kínáltathatod magad olcsó cigarettával.
Az újságárus ilyenkor messziről megismer, mindig tartogat neked valami színeset, nem kell tudnod, hogy ingyenreklám, örülj neki, mintha pult alól előkonspirált szamizdat lenne, rejtsed kabátod belsejébe, hurcoljad magaddal egész nap és mutogasd sejtelmesen bizalmasaidnak, tedd magad alá, ha hideg kőre ülsz és kapd arcod elé, ha fotózni akarnának. Aztán dobd az első kukába, mintha egy perccel ezelőtt nem lett volna a legféltettebb kincsed.
Így hagyod el kedvenc kapualjaidat is. Napokig visszajársz ugyanarra a helyre, a lakások fojtó bezártsága és az utca nyomasztó tágassága közé, élvezed a se itt, se ott állapotot, itt halkabban zakatol a villamos, de a részeg férj üvöltése is csak félig hallatszik, épp jó az arány, gyereksírás innen, gépmoraj amonnan, szépen megkeverve, mint ahogy a pirított hagyma illata is arányosan keveredik a kipufogóbűzbe. Belakod a kintnek és bentnek ezt az átfedési terét, ragaszkodsz hozzá, mint legbecsesebbhez, nem hagyod, hogy az utca kicsalogasson vagy a belső gangok magukhoz édesgessenek, aztán mégis úgy állsz odább, mintha semmit sem jelentett volna neked a megtalált nyugvópont.
Újra kószálsz a városban, ácsorogsz egy étterem vagy bank portálja közelében, jobbra vagy balra nézel, mielőtt átmennél az úttesten, titkon növeszted a hajad a sapka alatt, senki nem gondolná, hogy a hajnalonta zakatolni kezdő város zajába már beledúdol valaki odabentről.