Az a körpanorámás, sokablakos kis kerek építmény az Óváros tér sarkán és a Rákóczi utca kereszteződésénél álló ház tetején sokak figyelmét felkeltette, sokféle találgatásra adott okot. Hogy került oda, ki építette és egyáltalán miért? Mindenféle vad és kevésbé vad — nevezzük így: merész — elméletek, teóriák születtek, városi mondák, legendák keltek szárnyra. Kávéházak törzsasztalainál egyik kedvelt téma volt baráti körök között, ha kifogytak éppen a politikusok szidalmazásából, ha megunttá váltak a gyakori játékok, avagy csak éppen szerda volt, nos volt mindig valaki, aki újabb elméletet gördített elő a panorámás, üvegezett körablak létének okairól. Maga ez a kis torony zavaros időkben, a Nagy Veszprémi Köd  idején, amikor a lakosok több napig kétségbeesve keringtek a városban, akkor jöhetett létre. Akkor [1] épült. Akkor teremtődött. Akkor került oda. Mindenesetre a Nagy Köd előtt nem volt még ott, utána meg de.[2]
A Kék Madár Asztaltársaság tagjai jónevű ill. jónévre vágyó költők, írók, művészek, bohémek, egyéb szakadár elemek voltak. Vidám, ám következetesen alkoholizáló, zárt közösségként váltak ismertté. Közülük Schönbaum Viktor, a mára sajnálatosan elfeledett közíró állt elő az egyik nap egy új elmélettel. Nézete szerint ez a sokablakos panorámás építmény nem másnak köszönheti létét, mint a rettegett gróf, Szilágyi Mihály perverziójának, aki, mint tudjuk, a Ius primae noctis lelkes támogatója, s igazi macsó(i bán)ként az ifjúi zsellérlányok erős kedvelője volt. Nos, ő az első éjszakákat sok egyéb mellett a „szűzleányok harmata” miatt is gyakorolta szorgalommal. Összegyűjtötte a szerencsétlen lányok vergődő testéről azok verítékcseppjeit és ezekből házi alkimistája útmutatása alapján tükröket és üvegeket készíttetett, mert aki azokba néz, állítólag, örökké ifjú marad [3]. Hát ezért építtették utódai ezekből az üvegekből ezt a kis tornyot. Talán öntudatlanul, talán tudatosan, de azokat az üvegeket használták fel, amelyeket a gróf állíttatott elő. Schönbaum hivatkozott a leszármazott költő versére [4], mondván, több utalás találtatik e műben. És hogy csak értő módon kell olvasni.
Schönbaum elmélete tetszetős, szellemes, izgalmas is, de természetesen nem igaz — állították a Hattyú Klerikális Kör tagjai. Absolon atya, a kör titkára, ki művelt ember hírében állt, joggal, pontról pontra cáfolta Schönbaum nézeteit. 1. Szilágyi Mihály, köztudottan vérmes természetű volt, de az érettebb hölgyeket kedvelte. 2. Fűzőket gyűjtött, és nem szűzleányi harmatot. 3. Házi alkimistája nem volt, ellenben udvari asztrológusa igen. 4. Szilágyi Domokos verse még meg sem íródott ebben az időben.
Absolon atya misztikus magyarázata szerint az üvegtáblák egy helyi szent ember [5] — aki a XVI. század fordulóján élt Veszprémben — életéhez kapcsolódóan jöttek létre. Frederik barát egy kis kápolnát építtetett, de korai halála miatt a kápolna befejezetlen maradt. Mivel az özvegyek és árvák segítőjeként ismerték, a veszprémi asszonyok megsiratták őt. A kápolnába, ahol összegyűltek a szent lelki üdvéért imádkozni, betört egy rabló török horda. Minden nő áldozatul esett: a lányokat, asszonyokat megerőszakolták, megölték, majd a félkész épületet felgyújtották a pogány martalócok. Absolon atya nézete szerint a nők sikolyai sokáig ott kerengtek a kápolna falai közt, majd a sikolyok a felgyulladt szent ostyák, és a szent ember ereklyéi füstjével furcsa módon összekeveredvén kristályosodtak ki, egy átlátszó falként, így egy gömbölyű üvegtábla keletkezett a kápolnában, bezárván a bűnösöket és bűnhődőket egyaránt. Ezt az üvegtáblát építették be a ház jelenlegi tulajdonosai, az egykori áldozatok leszármazottai. Absolon atya több plébániai naplóra hivatkozott ez ügyben.
Dr. Meinhoff Péter, a Virrasztók Asztaltársaság elnöke fölényes gúnnyal nevette ki mindkettő elméletet. Szerinte jellemző mindenkire, hogy miről is képzeleg. Dr. Meinhoff szerint egyértelmű elfojtások, lelki kompenzációs technikák tetten érhetők mind Absolon atya, mind Schönbaum Viktor fantáziálásában. Ő erről most nem akar bővebben nyilatkozni, de aki ismeri a pszichiátria alapkönyveit, annak egyértelmű, hogy miről van szó.
Dr. Meinhoff szerint természetesen nem mágiáról és misztikáról van szó, hanem titkos katonai kísérletről. Dr. Meinhoffnak feltűnt, hogyha a vár alatti katonai bázis leplezett, titkos megfigyelőpontját, és a város legmagasabb pontján álló épületet — amely köztudottan a hadsereg tulajdonában van — képzeletben összekötjük, pontosan az aranymetszési pontnál magasodik eme épület. Kapcsolat van tehát a két objektum között. Dr. Meinhoff kutatásai szerint az üvegfalak egyfajta vetítőernyők, amelyen a városban és környékén fellelhető hadi alakulatok mozgását lehet modellezni. Az elnök szerint ezek a nagy képernyők szuperfinom anyagból vannak, így kívülről ablaknak tűnnek, de belülről…
Hát így vívták meg szellemi párbajaikat a különböző kis közösségek akkoriban. A vitának természetesen a helyi újság is helyt adott, olykor egy évig folyt a vita a lap hasábjain a szakértők és ellenszakértők, hozzáértők és méghozzábbértőbbek között.
Pedig.
Pedig a rejtély megoldódni látszik.
A külváros legszegényesebb kávéházának, a Tengerinek egyik sarkában szomorkodott a Rendületlenül Asztaltársaság. Szomorkodott, mert csak egy főből állt: egy magányos levéltáros, név szerint Hujmizek Antal volt a társaság alapító tagja, kültagja, elnöke és titkára is egyben. Hujmizek hosszas kutatásokat végzett a veranda ügyében. Írása 1907-ben jelent volna meg a Veszprémi Kurír hasábjain, ha befolyásosabb ember lett volna. De mivel szerény, visszahúzódó ember volt, (némi depresszióval, gyomorgörccsel és szűnni nem akaró szénanáthával), leadott kézirata elnyelődött a cikkek kéziratai között. Nem fért bele az aktuális számba. Aztán utána a következőbe sem. Meg utána sem. Aztán elfelejtkeztek a kéziratról — Hujmizek pedig nem mert szólni. Szegény.
Talán a költői igazságszolgáltatás nevében, de közöljük kutatása eredményeit.

A család, aki a házat birtokolta, a jómódú Honty família volt.
Vagyonukat és befolyásukat id. Honty Edvárd, üveges és akváriumkészítő alapozta meg. Tisztességes, becsületes iparos volt, némi garasoskodó, pénzt-élre-rakó hajlammal. Fia, ifj. Honty Edvárd jól házasodott, a gazdag Kerepesi családból választotta ki aráját, a dúskeblű Amarinda kisasszonyt. Ő maga, ifjabbik Edvárd vízvezetékszerelő lett. Együtt élt a família, egészen az 1880-as évek közepéig, amikor idősebbik Edvárd eltávozott az élők sorából, tragikomikus módon. Erről nem beszélhetek. De annyit elárulok, hogy munka közben érte a halál.
Fiának, ifj. Edvárdnak gyászában vigasza a kis Honty Nikolaus volt.
A kis Nikolaus születésekor egy furcsa alakú anyajegyet vett észre rajt a bábaasszony. Olyan csákány forma volt. A fiuk bányász lesz — közölte titokzatosan Mári néni a szülőkkel. — Láttam a jelet a kezén.
Istenem, alkony volt, öregedő szemmel egy horgony és egy csákány jele összetéveszthető. A szülők mindenesetre felvették a kapcsolatot a bányamérnöki iskolákkal.
Nikolaus egyetlen gyermekként — látszólag a kiváltságos, jómódú utódok gondtalan életét élte. De különös, szótlan, mély tekintetű gyermek volt — határozott akarattal, céltudatos gondolkodással. Távol állt tőle a gyermeki felszabadultság, játszani sose látták a többiekkel. Három éves lehetett, amikor kijelentette, hogy őbelőle bizony tengerész lesz.
A szülők meglepődtek. Másra számítottak. De mivel imádták gyermeküket, Edvárd és Amarinda mindent megtettek, hogy neki örömet szerezzenek.
Játék hajót vettek neki, de a kis Nikolaus csalódottan tette le. Ő igazi hajót, igazi vizet akart.
Apja minden tudását összeszedve, hogy saját szavait idézzem, nagy feneket kerítve a fürdőkádnak, átépítette a fürdőszobát egy kisebb uszodává, de kisfia arcáról a fáradt gondolkodók jellegzetes kifejezése nem tűnt el. Jó gyermek volt, nem akarta megbántani szüleit, de azok látták, hogy az ő fiuk többre vágyik.
Levitték a Balatonra, de Nikolaus megdöbbent, hogy a magyar tenger milyen kicsi, alattomos, keserű, langyos, koszos állóvíz.
Mit lehetne tenni?
Edvárd gyermeke iránti rajongó szeretetében először arra gondolt, hogy felduzzasztja a Séd patak vizét, és az egész veszprémi fennsíkot egy tengerré változtatja. És akkor kicsi fia hajózhat, igazán.
Nehéz lett volna. A veszprémieknek eszük ágában sem volt a Bakony lejtőjére költözni, pedig Edvárd mindent megpróbált. Mindent.
Ekkor olvasta egy cég hirdetését, amely tehetős szülőknek ajánlott tengereket, speciális eljárással. Tudjuk, hogy a Tengerkészítő Műhely egy habókos feltaláló vállalkozása volt, bizonyos Vinczési Leonardé [6], aki a bútorgyára által készített fa-szerkezetek által gazdagodott meg. Egyik ötlete volt a tengerkészítő masina, amely azonban működni igazán sose működött. Ez persze csak Honty család tapasztalhatta meg, mikor az egész család boldogan kivonult Jutaspusztára, hogy lássák, hogy működik a gépezet.
Valami hiba csúszhatott a számításokba, mert a bükkfából épült hatalmas szerkezet, miután a levegőből kivonta az oxigént, nem vizet csinált, hanem havat. Az egész Jutaspuszta egy hósivataggá változott.
És ekkor történt a tragédia. A kis Nikolaus egy széken üldögélve várta, hogy mi történik, közben… Közben odafagyott a székhez.
Nem tudott felkelni.
Szülei megrettentek, beevickéltek a székrefagyott Nikolausszal Veszprémbe — nagy hóakadályok voltak —, és megpróbálták leolvasztani a gyermeket. Nem sikerült. A szék melegítése nagy fájdalommal járt a kis Nikolausnak, Sírt, könyörgött, hogy ne hevítsék a széket, ne is melegítsék, ne próbálják őt erővel leolvasztani. Semmivel. Honty Edvárd már kétségbeesésében az Ady családdal próbálta felvenni a kapcsolatot, mert úgy hallotta, hogy Ady Endre Dózsa György leszármazottja. De hiába. Ekkor jutott eszébe az a mentő ötlet, hogy melegebb vidékekre kellene utazni. Majd ott… Majd szép lassan, a meleg hatására…
Így is történt. Gyorsan jegyet váltottak az Orient Expresszre [7], egyelőre csak két személyre, a kis Nikolausnak és nevelőjének, egészen Isztambulig.
Az ám, de nem tudták, hogy a nevelő nem az volt, akinek kiadta magát. Hanem az egykori török követnek ükunokája volt [8], aki ükapján esett sérelmeket jött megbosszulni Veszprémbe. És mivel a Hontyék az akkori polgármester leszármazottai voltak, beférkőzött a család bizalmába, aljas módon.
És ahogy Isztambulba értek, bitangul eladta egy rabszolgakereskedőnek székestől a kis Nikolaust. A rabszolgakereskedő pedig úgy döntött, gályarabnak adja tovább a gyermeket.
Így is történt.
Egy evezős gályán rabnak lenni nagyon kellemetlen általában, még ha külön széke is van az embernek. De nem Honty Nikolausnak. Végre tengeren volt! Igazi hajón! Érezte, ahogy nekifeszült a lapát rúdjának, a tenger micsoda erő… Micsoda végtelenség… Mekkora mélység és tágasság… És ő itt a végtelenben, lapátjával, bár nagy erőt fejt ki, a hajóval együtt is mindössze egy kis bogár csak, egy kis pötty. Egy kis valami, semmiből. Egyszerre volt lesújtó és felemelő élmény, heroikus érzés volt, egyszerre kívánt volna boldogan üvölteni és lekuporodni némán a hajó fenekén. Boldog volt. (Ráadásul a déli perzselő nap is megtette hatását: valóban leolvadt a székről.)
És boldog volt egészen addig, amíg egy szép nap, eltelhetett közben pár év, kalózok támadták meg a gályát. Küzdeni kellett. Az életért, a boldogságért [9]. Nikolaus legalábbis így fogta fel. Annyira elszántan harcolt, hogy a hajó kapitánya kinevezte őt sorhajóhadnagynak.
A csata után az új sorhajóhadnagy büszkén nézett a lenyugvó napba, hajtincseit a szél nem tudta ugyan megmozdítani, lévén akkoriban nem volt divat a hajmosás, de azért.
Nikolaus öt évet töltött a tengeren, boldogan. Megerősödött, megemberesedett, bár lúdtalpa megmaradt, de az egy imbolygó hajón nem akadály.
Az öt év után valahogy úgy érezte, haza kellene látogatnia. A honvágy, vagy szülei iránt érzett aggódás mián, ki tudja? Hazautazott. Gályával. A Duna torkolatán fel egészen Budáig. Akkoriban nagy árvíz volt a Dunán.
Pest mellett egyszercsak megrekedtek egy bércen.[10] Bár galamb nem jött vissza csőrében zöld gallyal, de Nikolaus úgy gondolta, Veszprémben talán békésebb idők járnak.
Hát nem nagyon. Az elmúlt pár évben a veszprémieknek annyira elege lett a politikusokból, hogy mindegyiket szurokba forgatták, tollba hempergették és kikergették a városból őket. Ez idáig nem is lett volna nagy baj, de nem volt, aki a város vezetését elvállalta volna.
Mily kapóra jött egy világlátott ember! Nikolaust erőnek erejével megfogták, és polgármesterré tették. Nikolaus tiltakozott, de hiába. Ő szegény szüleit jött csak meglátogatni. De szülei sajnos már nem voltak az élők sorában. Pár éve meghaltak, egy napon, egymás kezét fogva, tragikus hirtelenséggel.
Nikolaus mit tehetett. Lesújtotta a gyász. De látta a veszprémiek kétségbeesését is. Vívódott, aztán…

Az új polgármesternek furcsa szokásai voltak. Bagót rágott, haját copfba fonta, elrendelte a kötelező matrózblúzt a lányoknak az iskolákban, reggelente kiküldte a hivatalszolgákat a tetőre, hogy a szelet mérjék, majd súrolókefével feltisztíttatta velük az Óváros teret. Veszprém valamennyi házát hajó formájúvá akarta építtetni. Saját házának harmadik emeletével kezdte: egy olyan modern kajütöt épített oda, amilyent legutoljára Várnában látott.
Azonban mielőtt a veszprémiek lázadozni kezdtek volna az új polgármester rendelkezései miatt: eltűnt.
Aznap, amikor a déli szél valahonnan nagyon messziről egészen idegen, sós illatot, kátrány- és halszagot hozott, az újonnan megválasztott városvezető szőrén-szálán eltűnt. Felszívódott. Ki tudja, hová, de elment végleg.
A veszprémiek a fejüket vakarták, majd az új nyugállományba került gárdakapitányt, Ridnek Elemért megválasztották polgármesternek.
Az új polgármester első rendelete a Levéltár épületének kaszárnyává alakítása volt.

(Így, enyhe duzzogással fejeződik be Hujmizek levéltáros története.)

JEGYZETEK
[1] Lásd a Jedlacsekről szóló mesét:: HORDÓS CSABA — HORDÓS BOLDIZSÁR: Szélzene. Mesék Veszprémről. Művészetek Háza, Veszprém, 2006. 107. p
[2]  Egyes irodalmárok SZABÓ LŐRINC: Szél hozott… c. versét egy veszprémi, ez időben tett látogatásának köszönhetőnek tudják: in: NIEDELHAUSER., Á.: Szabó Lőrinc és a gyermekbetegségek. Massza, Budapest, 2007. 165.p.
[3]  Szilágyi Mihály állítólag egyszer látta meg az örök ifjúság pillanatát tükröződni, a hóhér bárdjában, Konstantinápolyban.
[4] Szilágyi Domokos: Ius primae noctis.
[5]  Frederik barátról in: HORDÓS (2006): 72. p.
[6] In: HORDÓS (2006): 93-99.p.
[7] Ekkor az Orient Expressz még erre járt, Veszprémet érintve.
[8] In.: HORDÓS (2006): 114.p,
[9] Lewis Wallace is a hajón raboskodott akkoriban. A csata közben látta, ahogy Nikolaus az elszakadt íjak idegeit próbálta pótolni. - Kint nincs húr, megnézem van-e benn húr… - motyogta az ifjú. Wallace természetesen nem tudott magyarul, ezért Nikolausról mintázott regényhősét így nevezte el, ahogy.
[10] A Gályatetőn.