langy  páraszűrt  sugár,  a  legyek  szinte  únják,
          sörsárga  busz  zihál,  bűzölgő  őstulok,
          szabadnaposok  tüntetőn a  kurvák,
          a  hangosbemondó  alig  susog,
          tömeg  fúj,  hál  a  padokon...

már  hazamentek  mind  a  hot-dog-árusok,
          oson  a  götlöhös  kuvasz...  fogom
          a  könyvemet,  valami  Nietzsche,
          elbúcsúzott  barát,  rokon,
          még  itt  vagyok  vagy  itt  se?

ej,  hé!  menj,  légy  laza  és  szállj  le  valahol,
          az  eb-idő,  hogy  nyomodat  veszítse
          - elhullajtott  szerelmek,  líra,  toll?
          az  elmúlt  század  léha  giccse! -
          talán...  hiába  szimatol

ha testet öltök majd a szélütött malomnál,
        ha harmat porzik föl a nyulcsapán, ahol
        kaszálók lába Séd vizébe locskál,
        elnézek messze... város, juhakol...
        akár e fa, magányosan,

mit néha egy-egy zápor körülcsalahol,
        sustorgok, meg-megrázva ág-bogam,
        sejtvén, tavasz jön, hó, ha fed be,
        a magvam is tán megfogan,
        falelkem vágya, kedve...

az életemet - ősz jön? - nem latolgatom,
        a csendben kínt, jajjt, bűnt feledve
        sorskérdésem se bánt, gyötör nagyon,
        belenő majd a feleletbe,
        tudom, egy távoli napon

csak tengve, mind, egy azálea-piros este
        töprenkedőn... iha! e város - mondta rég -
        akár sédparti Párizsunk lehetne,
        vagy már az is? fény-árnyék omladék,
        ahol a csorbakék laza

masszájába rőt lángokat pottyantanék
        és nőket is... mi itt megyünk haza
        a térjmeg-utcácskák ölébe,
        hol hársfaszínek halmaza
        foltot se ejtve-téve

csorran e térre: tüzijáték, bágyatag...
        múltunk ez, visszahulló szikra-kéve
        sötét egünkön, bármit mondanak,
        létünk emlékké szétesése
        talán csak csillag-zuhatag