Mielőtt egyetlen szót is leírnék Németh Péter Mikola könyvéről, valamit magamról töredelmesen be kell vallanom: Képversről egyetemi pályafutásom során hallottam. A hellenizmus verskultúrájának egyik sajátos formája a képvers, s a kor görög költői olykor azért írtak így, mert amire írtak, oltár vagy más alakú volt. Máskor valami másféle ösztön, amit én legszívesebben játéknak nevezek, arra késztette őket, hogy bizonyos formáknak szimbolikus jelentést adjanak. Ezért írtak torony, kehely, szív korona, kereszt és más alakú verseket. Apollinair képverseit csak fiatal tanár koromban fedeztem fel, s gyorsan meg is kedveltem azokat.  Életemben a csoda akkor következett be, amikor Debrecenben az egyetemi könyvtár kéziratárában, régi magyar drámákat kutatva felfedeztem egy 18. századi képverset, amelynek erdélyi szerzője egy számomra teljesen ismeretlen nevű ferences volt, címzettje pedig Goly(j)óbis Ambrus. S ez a véletlen teremtett belőlem képvers-kutatót. S minthogy általában a 18. században szoktam szinte hivatásból a levéltárakban, könyvtárakban barangolni egy teljesen más műfajban, a régi magyar drámában, természetes volt, hogy xeroxon kezdtem gyűjteni levéltárak fondjaibanban talált képverseket. S amikor már egy könyvre való összegyűlt ezekből, elkezdtem életem legszenvedelmesebb keresztútját a már nyomdakészre megcsinált régi magyar képvers-kötettel. Több kiadót megjártam előbb a tervvel, később a kötettel, mindegyik kiadó a maga képére és hasonlatosságára akarta a kötetet formálni. Én is ugyanezt akartam, de én a magam képére és hasonlatosságára. Legvégül a negyedik, s éppen egy miskolci kiadó szerkesztője fogadta el az én elképzelésemet, s megjelentette úgy, ahogyan én azt jónak gondoltam.
De még valami más is meg kell gyónnom. Lassan két évtizede a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán, a magyar szakon régi magyar irodalmat oktatok. Ebben a minőségemben a manapság növekvő ifjúság tudatlanságáról Thomas Manntól megszokott hosszúságú regényeket tudnék írni. Félelmetes a mai ifjúság intelligenciahiánya. S ezért nem őket, hanem az  elmúlt négy-öt évtized oktatását okolom. Ha a világirodalom számomra legszebb lírai alkotásairól a zsoltárokról érdeklődöm Szenci Molnár Albert ürügyén, azt nem tudják megmondani, hogy a százötven zsoltárt tartalmazó kötet milyen könyv-együttesben található. Nincsenek tisztában a magyar vallástörténettel sem, pedig a régi magyar irodalmat megérteni alapvető vallástörténeti ismertek nélkül nem lehet. Nem ismerik az európai antik irodalmat. Legutóbb, alig néhány hete, Pázmányról szerettem volna egy hallgatótól valamit hallani, a kollokviumom, ezért így adtam fel neki a kérdést: Beszéljen nekem Pázmány Péterről, aki köztudottam esztergomi érsek volt, s gondolkozzék azon is, hogy milyen vallású volt Pázmány! Szegény hallgató valami keveset elvakogott a szerző életrajzáról, s amikor már úgy hitte, hogy a lényeget elmondta, így védekezett: Tanár úr, most azért még azon is gondolkodom erősen, hogy milyen vallású is lehetett Pázmány.  Mondtam volna neki, ha hallgattál volna, bölcsebb maradtál volna.
Hát ezek jutottak eszembe, amikor Német Péter Mikola verskönyvét kezembe vettem. Szokásom szerint először a kötet külső és belső címlapját néztem meg alaposan. A cím így fordítható, ha a mystérium szót eredeti, szűkebb jelentésében értelmezzük: Testté vált hittitok. Ha azonban a mystérium szónak a tágabb értelme felől közelítjük meg a cím jelentését, akkor így értelmezném a címet:  tragikus, vallási dráma emberi színen. Ez az értelmezés azonban, természetesen nagyon messze eshet — véleményem szerint — a kötet szerzőjének szándékától. Ezután a tartalomjegyzéket kezdtem olvasni, s rögtön eszembe jutott, hogy mindent el kell mondanom mesterségemről, a régi magyar drámát érintő kutatásaimról, a csíksomlyói passiójátékokról, az úgynevezett misztériumjátékokról.
Továbbolvasva a tartalomjegyzéket először a parancsolat szón akadt meg a szemem. Ugyan tudja-e az ifjú olvasó, hogy mi a jelentésbeli különbség a parancs és a parancsolat szó között? Ezek után olvasom a versek címei között a húsvét körüli ünnepek gyönyörű, magyar neveit: virágvasárnap, feketevasárnap, fehérvasárnap. Ezután a címek között a latin szavakon morfondíroztam: passio, corpus, post mortem, in extremis, requiem aeternam, homo ludens, aeternitas stb. Az olvasónak a Német Péter Mikola által ajánlott kegyelmi állapotban természetesen összefüggést kell találnia az ünnepnevek, a latin szavak jelentése, valamint Jézus szenvedésének egyes fázisai között. Ugyan megértik-e a nálam fiatalabbak ezeket a nem is rejtett utalásokat? Aligha. Ahhoz viszont már egy egészen magas fokú ismeretanyagra kellene a fiataloknak szert tenniük, hogy Jézus szenvedéstörténete, a felsorolt ünnepnevek, s a váci barokk kálvária és különböző fotók absztrahált víziói között a kapcsolatot megtalálja. Ez a felfedezés azonban csak akkor képzelhető el, ha az absztrahált képek, a szenvedéstörténetet dokumentáló ünnepnevek, a lefordíthatatlan, de könnyen érthető latin szavak dzsungelén átvergődi magát az ember, s valami egészen különleges „kegyelmi” állapotba jut, azaz olyan fenséges transzcendentiába emelkedik, mint amilyenbe a szakrális irodalom szerint csak a legnagyobbaknak sikerült emelkednie. Német Péter Mikola ezt a készséget, a transzcendenciába emelkedést kívánja meg olvasóitól, s ezt szeretné elérni a kötet fotósa, Német Zoltán Pál is.
A könyv fülszövegében így elmélkedik a kép- és költeményciklus azonos mondanivalójáról a költő Németh Péter Mikola: Megérkezni a misztikus intuició állapotába a sors legkegyesebb ajándéka. Ezért az adományért kinyújthatjuk a kezünket, elkészülhetünk eljövetelére, kereshetjük a vele való találkozást, ám legbuzgóbb igyekezetünk ellenére is, csak egy-egy pillanatra lehetünk részesei. Megállíthatók, rögzíthetők, továbbadhatók-e a létem ritka percei. Felmutatható-e a kegyelmi állapot. Talán abban a formában igen, ahogyan egy művészi alkotás is a titokzatos megérzés állapotába segíthet másokat, ha képes meditációra ösztönözni, ha felemel, elvisz: megszabadítva hétköznapi Énünktől.”
Ha tehát meg akarom érteni a képsor és a költeményciklus szándékát, értelmét, meditációba kell merülnöm, s ha ez a lelki folyamat felemel, akkor ez elvisz hétköznapi énemtől. Szerencsés embernek érezhetem magam, mert ez a bizonyos kegyelmi állapot e kötetet forgatván és olvasván rám is rám köszöntött. E kegyelmi állapotról valóban meggyőződhetünk, ha olvassuk, olvasgatjuk s át- meg átelmélkedjük Németh Péter  Mikola költeményeit. Ne reménykedjünk abban, hogy ezeket a költeményeket első olvasásra megértjük, felfogjuk, olvassuk el többször, s jussunk abba a transzcendens állapotba, amit a szerző ajánl, s máris lassan tisztán láthatunk, többet érthetünk a kegyelem sugárzó fénye mellett.
A zsoltárok könyve költeményeinek legjellegzetesebb sajátossága a gondolatok szabad és kötetlen áradása, váltása, ritmusa, s ebből következőleg a terjedelem kötetlensége is. Mindegyik zsoltár arra kényszeríti olvasóját vagy a zsoltárt artikulálva olvasó papot magában, vagy a közösségben zsolozsmázó szerzetest is, hogy akár az antifonán, azaz a kiemelt versszak értelmén, vagy akár az idézett zsoltár egy-egy versén elgondolkodjék. Német Péter Mikola költeményei szinte mérhetetlenül mérsékelt terjedelműek, egyike, másika talán csak egyetlen költői gondolat a betűk nagyon kicsiny köpenyébe bújtatva, mégis az értő olvasó gyakran úgy olvassa, hogy a gondolatot továbbfolytatja. Ezért szánta a költő kötetét Pilinszky János tiszteletére, aki a könyv születése évében lett volna nyolcvanöt éves, s annak is huszonöt éve, hogy elhagyta ezt a földi világot.
S a parancsolat szót talán csak egyetlen egy számnévi jelzővel a tízzel kapcsolta össze a magyar nyelv. S minthogy a mózesi tíz parancsolatról van szó, ezért ennek a szónak már eleve kultikus, bibliai jelentése van. A parancsolat szóból csakis a mózesi kőtáblákra asszociálhatunk. Tehát már a címből sejthetjük, hogy a költeménynek csakis kultikus értelme lehet. Az első sor a szinte mindenki által ismert imádság, szavai. Jézus mondta először: Legyen meg a Te akaratod! Majd ezzel a szakrális szöveggel éles ellentétben áll az ötvenes években nagyon sokszor hallható profán jelző, amely elsősorban csak az üldözöttek sorsára emlékeztet: A kilakoltatott lélekben. A második versszak ugyanezzel az imarészlettel kezdődik, s utána sorakoznak a fájdalmat idéző szavak: Legyen meg a Te akaratod a kilakoltatott fejekben, tartass házkutatást, önkéntes revíziót, hogy visszasejtesíthesd azt, ami bennem mennyei. Különleges a visszasejtesíthesd szó.  És ugyanígy sejtesítsd vissza életre tévedt egyszerűséged is.
A Virágvasárnap és a Feketevasárnap című verskép-ötlet megintcsak szakrális tartalmú, s ezzé teszi különösképpen a fekete vasárnap című ötletben a házasságkötés ősi, felekezetek feletti szertartásában használt archaikus szavak a  Holtodiglan, Holtomiglan emlékeztetnek az emberi hűségre, az egymás melletti töretlen kitartásra.
A kötet a Mysterium carnale költemény címét kapta. S ez a költemény azonkívűl, hogy különleges és újszerű, a magyar modern, neo-avantgarde költészet történetében szokatlan, nemcsak prózát de dallamot is tartalmaz kottajelöléssel, szintén ezt a kettős, a szakrális és a profán tartalmi sajátságot árasztja. Egy részről a mise részeinek  latin nevei adják a szakrális jelleget, másrészről, a testmeleg, a forró rostokon, és a jéghideg szavak érzékeltetik a profánumot:

Introitus a testmelegbe.
Glória forró rostokon.
Könyörgés csillapodásáért,
Áldozat a jéghideg oltárokon.

A helyzetjelentés című költeménye valószínűleg személyes élményen alapszik. A Farkasréti temetőben találkozhatott a költő egymásra szegzetten Németh László és Pilinszky János síremlékeivel az Útnak két oldalán… per omnia saecula saeculorum in aeternum Amen, hiszen ott pihennek békében megnyugodván mindörökkön örökké Amen.
Szólni kell a kötet fotóiról, amelyek Németh Zoltán Pál fotoművész produktumai. A testvérek, a költő és a művész mesteri ügyességgel választották ki, s készítették el transzcendentiát sejtető képeket. Dicséret illeti a Napkút Kiadó szerkesztőit, a kötet tipográfusát a képek és a költemények összeválogatásáért s a kidolgozás jellegéért. Németh Péter Mikola a testmeleg misztikumba hajló költeményeivel az evilági és a földöntúli élet mélységes kapcsolatait megsejtetető kötetet tett asztalunkra. Bizonyos, hogy modern, magyarországi vizuális költészet ezzel a kötettel jelentősen gazdagodhatott.
Köpöczi Rózsa a kötet hátsó fülszövegében lényegre mutatóan foglalja össze a vers és a foto misztikumba hulló összhangját: Olyan verbális és vizuális nyelvet keresnek a Németh testvérek, amely a közös európai emlékezet kitörölhetetlen  archetípusú képeivel újra felépíthető, újra éleszthető, hiszen egyes elemei máig is léteznek. Ez a nyelv, melynek az összetevői a keresztény művészet „őskorában” keletkeztek: képekben, eszmékben,  gondolatukban  napjainkig is hatnak. A versek, a vizuális költeményekké átlényegülő fotók üzenete: meditáció a halálról, a halál előtti pillanatokról, a halál utáni lét metamorfózisáról.
Azt azonban máig nem tudom, hogy mit ért meg ebből a bonyolult nyelvből, a szó és a kép csodálatos összhangjából, a vallási világban szinte teljesen tájékozatlan ifjúság.