lehet hogy ahhoz marad csak kedved
hogy ne maradjon kedved

lehet hogy végignézed
ahogyan kihalnak a többiek
tárca nélküli hírességként bólintasz
mint aki tudta mitől döglik a légy
neked az lesz a dolgod hogy végignézd
amíg kipusztulnak a bölények
ülsz öregszel és nézed
aztán bólogatsz hogy ó igen te ott voltál
négy-öt évvel és pár világgal a nyomukban
nem követve senkit
csalók mézében nehezen kutyagolva
kihajítva a világok bankókra megírt ajánlatait
azt hiszem odaraktam mindegyiket a holdpatkára
oda ahová a poharat szoktam
kinyúltam a házam tetején
és odaraktam a holdra az ajánlatokat a pohár mellé
kivétel nélkül mind hogy ne bújjon belém a féreg
lehet hogy végignézed hogy veled mi lesz

hogy jutsz majd nőhöz
mi marad belőled
mi marad az egy főre jutó futókból
ők voltak a legjobbak sosem változtak meg
fejbezárt időben nyitják a testüket
összezárva velük a dobozokban
elég jó bőrben te is ott vagy
február éji merengő egy pocsék nap után
ha valamit mondtam azt előbb visszavontam

lehet hogy végignézed ahogyan
ez a négy-öt év hátrány majd
nem válik semmi előnyére
külön dobozba rak téged az üres
a feledékenység oltárán aprószentek
néhány dinamitrúd
azt hittük gyertyák

A csont hidegszik akkor.
Érzem, hogy a tavasz csupán a bőrön napozik,
akár egy korai katica,
és a szürkület eluralkodik már koradélután.

— Jó az álmodozás — énekli egy rádió
a földszinti ablak rácsai mögött.
Ez az ének jó lesz az új nyárra,
de talán sohasem lesz nyár talán sohasem,
olyan lehetetlenül messzire van innen.

Az emeleten a kollégium
próbálgatja az akkordokat gitáron:
— jó az álmodozás —,
és én is megpróbálom ezeket az akkordokat,
pedig egy komplett világ választ el tőlük
ebben a követési sorrendben és ebben a hangnemben.

Rossz a közérzetem, mert tudni szeretném,
mi lesz velem az eljövendő években.
A mielőbb eljövendőkben,
amelyek az érdemekre tekintettel osztanak igazságot,
kizárólag az érdemekre tekintettel.
Ha tudnám az igazságot,
egyáltalán nem lenne közérzetem.

Jó az álmodozás. Most kéne lelépni ezen a tavaszon,
ez garbó-nyakú, ez lezser, ennek zöld inge van.
Az ingvállon pántok, és a pántokon réz utánzatú
alumínium gombok.
Ez mélyen kivágott ennek színe az idei év színe.
Ezek a megfelelő akkordok gitáron az álmodozáshoz,
most kéne lelépni kamaszon.

A világ vége vagyok. Megengedted,
hogy bemutatkozzam.
Arra a szóra határozottan emlékezem, hogy
keresőrobot. Szemmagasságban úszott ki a kertbe,
majd irányváltoztatás és ellenállás nélkül (akár kés a vajban),
át a városon, és keresztül a hegyen.
A vulkánkitörések után tornádóvadászok jöttek.
Meg-megújulva süvített odakint a szél. Feltűnt, hogy a fű
errefelé mennyire zöld. Nem tudni miért, mifelénk
haragosnak mondanák ezt a zöldet. Sziklák szabálytalanul szerteszét.
Úgy hallom, Írország neked megvolt. Ezt nem tudom, ki mondta,
behallatszott. Sziklaszín terítő a konyhaasztalon viaszosvászonból,
hiába is tisztítanád, sosem lesz ennél világosabb.
Azt hiszem mindketten vigyáztunk arra, hogy ne
legyünk terhesek. Megengedted, hogy bemutatkozzam.
A világ vége vagyok. Mások beszélgettek, ittak, a zene akármi
más is lehetett, mint ami akkor ott,
azon a hangerőn bennem szólt.