Egy fénykép a bizonyítékunk. Egy olyan fotó, amelyet ismertünk, de elfogadtuk a leírását: rajta látható József Attila 1932 szeptemberében Balatonfüreden az Írók Gazdasági Egyesülete rendezvényén. Minden így igaz, kivéve azt az aprócska tényt, hogy a fotó nem Füreden, hanem Veszprémben készült! A felvétel helyszíne a Petőfi színház és a Korona Szálló közötti erkélyes rész, amely már nincs meg, de a régi városképek egyértelműen mutatják a helyszín azonosságát. Vagyis József Attila valóban járt Veszprémben 1932. szeptember 4-én és 5-én, s 6-án reggel utazik el a többiekkel Füredre. Speciel még egy levelezőlapot is küldött Szántó Juditnak az iró társai aláírással és a bélyegzőn tisztán olvasható. Veszprém, 1932. szeptember 5. De kikkel volt a városban és miért?

Még 2005-ben olvastam Cséby Géza egyik régi tanulmányát, amelyben József Attila hévízi tartózkodásáról ír. Abban idézi Nagy Lajost, aki A menekülő ember című életrajzában pontosan visszaadja a történteket „Veszprémben három napot töltöttünk. Ott kissé gyér ebédeket és vacsorákat ettünk, márpedig nekünk, József Attilának és nekem, az evés volt a fontos. Balatonfüreden aztán fényes ebéddel vártak, onnan kezdve mindennap lakmároztunk. Az asztalnál mindenütt mellettem ült Attila, aki úgy élvezte az ételeket — halat, szárnyast, pazar köreteket, tortát, a legfinomabb gyümölcsöket — hogy nyögött és sóhajtozott a gyönyörűségtől.”

Még hogy József Attila Veszprémben? És éhezik? Egy kis utánjárás s máris feltárul az események menete. 1932 májusában jött létre Budapesten az IGE, azaz az Írók Gazdasági Egyesülete, amelynek József Attila is alapító tagja volt. Pakots József képviselő, író és mellesleg gazdag ember találta ki, tudván, hogy a magyar írókra mindig is ráfért és ráfér egy kis anyagi segítség, meg a jó koszt. Meghívja tehát a magyar írókat egy hétre valahová az országba, ahol helyi segítséggel ugyan, de vendégül látja őket: előadásokat tartanak, beszélgetnek, találkoznak a helyiekkel, jól érzik magukat, azaz nagyokat esznek és isznak. Ezen írótalálkozók sorában első volt a Balatoni Íróhét 1932. szeptember 4. — szeptember 11. között. (A második lesz a híres lillafüredi, ahol aztán az Óda is megszületik majd.)

A korabeli veszprémi újságok segítségével is tudjuk követni az eseményeket A Veszprémvármegye és a Veszprémi Hírlap már hetekkel azelőtt beharangozta a nagy eseményt: Veszprémbe jön 100 magyar író! Olykor ez persze felér egy természetei csapással, de mi csak ámulunk és irigykedünk, ha a névsort olvassuk: Baktay Ervin, Pünkösti Andor, Falu Tamás, Fodor József, Berda József, Erdélyi József, Szántó György, Supka Géza, Kosztolányi Dezső, Beczásy Judit, Benedek Marcell, Komáromi János, Mécs László, Peterdy Andor, Pethő Sándor, Ritook Emma, Somlyó Zoltán, Szép Ernő, Sziklay János, Tersánszky Józsi Jenő, Laczkó Géza, Schöpflin Aladár,Tábori Kornél „és sokan mások”. A lista közel sem teljes, hiszen csak a híresebbeket sorolják fel. József Attila neve nincs közöttük. Ki ismeri őt ekkor, mindössze 27 éves, nem beszélnek róla, főleg egy vidéki kisvárosban. Inkább Kosztolányi Dezsőt követik a helyi újságírók, ő áll a középpontban. Ő a sztárvendég.

Végső soron „csak” 60 író jött Veszprémbe. A várost fellobogózták tiszteletükre. A pályaudvaron az alispán és a polgármester üdvözölte a vendégeket, akik a levente zenekar zenéjére indultak a belvárosba, az utca két oldalán tapsoló veszprémiek álltak (ezt csináljuk utánuk…). Először a székesegyházba mentek, ahol a püspök köszöntötte őket, majd felkeresték és megkoszorúzták a vár irodalmi emlékhelyeit, valamint a Korona szálló falán a Petőfi táblát is. Majd a társasebéd (az a bizonyos éheztetős!) következett a Korona Szállóban, itt már a főispán is jelen volt. Délután a színházban Karafiáth Jenő kultuszminiszter beszélt. (Ki emlékszik e névre, de József Attiláé megmaradt. Jó lenne, ha ezt fejükbe vésnék a mindenkori miniszterek…) A miniszter beszédének lényege is ismerős: ő személy szerint nagyon szereti az irodalmat, de a kormány a jelenlegi helyzetben nem tudja támogatni az írókat. (Érdekes, hogy minden kormányzatnak van „jelenlegi helyzete”!) Itt  fellépett a Veszprémi Dalegyesület, Sziklay János nagy, Veszprémet köszöntő verset olvasott fel, a Felvidéki írók nevében Mécs László beszélt, az erdélyiek nevében pedig Ligeti Ernő. Előadást tartott Pünkösti Andor, majd pesti színművészek verseket olvastak fel. Ezután hosszúnak tűnő szünet a vacsoráig, ami után, este 9 órakor Kosztolányi három versét olvasta fel (a sajtó kicsit rövidnek tartotta a produkcióját!), és Tersánszky Józsi Jenő kabaréja adott nagy sikerű műsort. Közben az Óváros téren énekelt a helyi dalárda, a Tűztoronyból tárogató zengett. (Vajon melyik sorban ült József Attila abban a színházteremben, ahol 2005-ben a versünnepen az ő verseinek tapsoltak a veszprémiek?)

Hétfőn a Vármegyeháza dísztermében tudományos és irodalmi előadások hangzottak el, amelyeken a helyi tudomány képviseletében Laczkó Dezső és Rhé Gyula is felszólalt. Délben megalakult az IGE veszprémi csoportja, aztán ebéd, majd városnézés következett. Este pedig, a veszprémi írók, művészek mutatkoztak be: Gutheil Jenő, Dabolcsi Fekete Lászlóné, Pulay József, Róna Sándor, Széll Lajos Miklós, Lakner Zoltán, stb. Milyen nagy élmény lehetett ezeket a verseket hallgatnia József Attilának!

Sokan emlékeztek a költők veszprémi találkozására. Kodolányi János is irt róla a Visszapillantó tükör című művében. M. Pásztor József tíz évvel ezelőtt pedig, közölte a veszprémi programfüzet címlapját is könyvében. A vak Szántó György (akinek „bombázó” feleségét mindenki körülrajongta) is megemlíti az Öt fekete holló című művében a veszprémi éhezős kalandot, de azt azért hozzáfűzi: éhezni éheztek, de nem szomjaztak. És leírja, miként ültek hárman a Színházkertben, kicsit kapatos állapotban és termékeny eszmecserét folytattak a világ gondjairól: Ő maga, Illyés Gyula, s József Attila.

József Attila veszprémi látogatásának nincs irodalomtörténeti jelentősége, még életrajzi ismereteiben sem hoz változást. Egyszerűen csak érzelmi többletet ad  a veszprémiség megéléséhez: annyi kiválóság mellett íme, a költő emléke is itt van velünk valahol,  a város falai között.