Elképzelem, milyen volt régen a piac. Terebélyes, az bizonyos, most, hogy lebontották,  látszik, mekkora teret foglaltak maguknak a kofák. Pofákat vágok, ha látom, hogy bontanak. Virágos számomra: itt épül valami. Legalábbis fog. Ha.

A tetőn dolgoznak, kérem

Tetőznek bennem ezek a szavak. Építési terület, belépni, biztos, hogy készül valami. Baranyai Zoltán ismét készül valamire. Kérem, ne legyen idegen, fotózzon, bontogassa ki, mi készül a Búzán. Tereket kapok tőle, nagy és üres tereket. Bontottak a fiúk. Jókora géppel dolgoztak, én meg nehezen dolgozom fel, őket. Persze tizennyolc éve járok a Búza térre, nem vásárolni. Talán nem is a vásárlás az, ami oda vonz. És nem is az, hogy anyám is itt.

Zavartalanul üzemel

Megint ezek a táblák. Különösen érzékeny vagyok az építési, bontási táblákra, barátom gyűjti őket, én meg érzékeny vagyok rá, meg a konténerekre, mióta ő is építkezett. Persze előtte bontott, nem zavarta a bontás közbeni építés. De a Búza még nem épül és már megbon bon, ismerős dallamok, gépek és zajaik, meg a Pisti abba' még áram van! Hallomásból tudom, építés közben megvágott valakit az áram, valaki maszekolt kicsit egy büfében, aztán áram alá helyezte az egész teret. Jó föld. Isa, por és hamu vagy mik.

Lehulló darabok

Szóval, bontják a Búza teret, költöztek az árusok, ideiglenes piac balra, valakinek jobbra, attól függ, honnan jön. Baranyai darabka történelme. Rögzítve a bontás, remélem, belát majd a kerítésen, az épülésbe.

És a virágok

A Búza és a lányok. Jaj, mennyire szerettem a nyarakat a téren, szoknyák és galambok, lehulló ruha-darabok. Nem lesz már ugyanaz. Nem ugyanaz már. Bár Baranyai Zoltán ugyanaz, a fotói mégis másképp mutatnak.