átüt az est festéke a városon
beszivárog a lépcsőházunkba
akárcsak Róma katakombáiban
hallgatag folyosóján biztosan
ott kuporog egy sarokban Isten
és talán majd mellettünk is eloson

rút város-tetem
benne nyüzsgő, nyugtalan
ember-bogarak
és én megint nem kaptam
kivezető fonalat

a változások könyvének
állandó kérdezője
megint néhány vonásból
szeretne értesülni arról,
hogyan is érzi magát ma,
néhány folytonos és szaggatott
vonalból, aszerint, fejet
vagy írást mutatnak
a pénzérmék, még mindig
nem tudja eldönteni,
az éjszakák szabdalják-e
minduntalan ketté
a nappalt, netán fordítva
ez az ábra most nem sok
jóval kecsegtet,
főz még egy kávét, majd
újból dob, s mire
megrajzolja a következőt,
ismét képes lesz
rácsodálkozni az óramutatók
hajnali fél kettőkor
felvett helyzetére