Ó, Uram, Ganesa, tereld fölénk a monszunfelhőket!
(New Delhi)

  Illatok! Indiai illatai. Kavarognak, füstölőkből gomolyognak a forró levegőben. Szantál. Fenyő. Jázmin. Rózsa. Pacsuli. Pézsma és  lótusz.
  Szagok! A felül nyitott csatornáké, az utcákon kóborló tehenek ürülékéé, az utcai szemétdombokon szabadon élő disznóké. Tevéké. Elefántoké. A tüzelőnek használt szárított ürüléké a tűzön. A megszámlálhatatlan tarka és cifra motormeghajtású riksa kipufogógázáé.
  Zajok! Tülkölés. Dudálás. Baksislesők és alamizsnakérők.  Tragikus szegénység és elképzelhetetlen gazdagság! Törvény szerint nem létező és mégis élő kasztrendszer. Maharadzsák, maharánák és a legalantasabb munkákat végző sudrák. Előkelő brahminok, arisztokrata ksatriják, kereskedő vaisják.
  Ékszerek! Drágakövek. Arany, ezüst, sok-sok zafír, rubin és gyémánt. 
  India az utcán él és lélegzik. Mos, vasal, főz, étkezik, alszik és …
  A Gole Market negyedbe, a Doctor’s Lane 16-ba, Bhupinder Malhotra festőművész műtermébe hajtunk, a kíváló mester miniatúrái illusztrálják majd a Káma szolgája c. regényemet; árnyékban negyvenkét fokos a forróság,  az aszfalt mint egy benáreszi halotti máglya ontja magából a meleget. Lépésben araszolunk előre, rendőrök terelnék a forgalmat, ha tudnák. Ellenőrzések, kordonok mindenütt. India ünnepelni készül, de fél. Függetlensége 55. évfordulója közeleg. A rendőrség lezárta a Vörös Erődöt, a Mahatma Gandhi Emlékparkot, a legszegényebb muzulmánok lakta Óvárost, ahol  a „szociális robbanás” bármikor bekövetkezhet. A Jama Mashid mecset sem látogatható, ahová pedig muzulmán apák fiaikkal együtt érkeznek zarándoklatra, hogy ősapjukra Ábramhámra emlékezzenek. Ábrahám,  Hágar szolgálótól született  Izmael fiától származtatják magukat a sémi arabok, kiknek próféta ivadéka: Mohamed.     
  Ábrahámnak Sára is szült gyermeket: Izsákot, akit Ábrahám feláldozni készült az Úrnak, azonban az Úr  ezt a véráldozatot  nem fogadta el.
  Cammogva haladunk. A forróság még elviselhetetlenebb. Évek óta nem volt  felüdülést adó heves monszun, az idén pedig a felhők nyomait sem látni még az égbolton. Pedig Bombay vagy ahogy Indiában nevezik: Mumbai városában és Ászám tartományban már esik.
-Ó, Uram, Ganesa, tereld fölénk a monszunfelhőket! — sóhajt fel a riksa söfőrje. Törülközővel törli le arcáról a verítékét. Ha egész álló nap vezet a levegőtlen hőségben, szerencsés esetben  kétszáz rúpiát — ezer forintot —  keres. Ám akkor másnap otthon kell maradnia pihenni.
  Indiában legalább egy kiló „rizsrevaló” szükséges  egy tíztagú család napi túléléséhez. Az állami alkalmazottak négyezer rúpiát keresnek; ezerkétszáz rúpiába kerül egy kétszobás lakás havi bérlete; százötven rúpia a vízszámla befizetésére kell; harminc rúpiába kerül egy liter benzin.  Tíz rúpiát kell fizetni fél kiló kenyérért vagy egy liter palackozott ivóvízért; ötven rúpia egy üveg sör ára és ugyannyi egy pakli cigarettáé is.
  Egy éjszakára ezer rúpia az elfogadhatóbb szállodai szobák ára. Ezt az összeget azonban inkább csak a külföldiek tudják megfizetni, akiket a helybéliek emiatt dúsgazdagnak tartanak, s akiktől - úton-útfélen - baksist, alamizsnát kéregetnek.
-Ganesa hozzon enyhülést! — imádkozik a söfőr.  Ganesa a jó szerencse istene, az akadályok elhárítója, a mennyei hadak elefántfejű vezére.
  Haladni előre jóformán nem lehet, a sofőr kiáll a  mozdulatlanná merevedett járműsorból, Káli temploma előtt: tevekordék, bicikliriksák, tarkára pingált teherautók és márkás személyautók között szlalomozik mint egy műlesikló, s végül lent a parkolóban  leállítja a háromkerekű  motort.
-Imádkozom! — néz rám. — Velem tart?
  Káli templomában az oltárokon Ganesa és Káli díszesen felöltöztetett szobrai állnak. Ganesáé a legszebb viselet, az embertestű, elefántfejű istené, aki patkány hátán közlekedik. Ganesa, a trimurtinak nevezett istenhármasból: Siva gyermeke.
  Régóta mesélik a történetet, hogy Siva hosszú útról tért haza, és felesége, Párvati ágyában egy fiatalembert talált. Féktelen haragjában a csábítónak vélt fiatalember fejét gondolkodás nélkül levágta, és később tudta meg, hogy a saját gyermekével végzett. Ganesa felnőtt, miközben Siva távol volt családjától. Siva bánta, amit tett, de Ganesát, a drága fiút, csak előző élete külsőjével tudta újra életre kelteni. De nincs olyan fájdalom, amit a múló idő meg ne enyhítene.
  Egy másik purána úgy meséli el, hogy Ganésa születésekor tartott ünnepségekre elfejeltették meghívni Sani istent ( a Szaturnusz bolygó megtestesítőjét), aki bosszúból tekintetével elhamvasztotta a csecsemő fejét, mire Brahma azt tanácsolta Párvatinak, hogy annak az élőlénynek a fejét tegye a helyére, akivel először találkozik.
  S ez a lény egy elefánt volt.
  A phallikus szimbólummal, a szent lingam jelképpel azonosítható Sivát  számtalan reinkarnációban, avatárában — földi alászállásban - istenként magasztalják.  Káli istennő — Siva feleségének, Párvatinak egyik alakja  -  kultusza számos hindu számára fontos: az istennő félelmes  ereje miatt.
  A sofőr virágszirmokkal teli tálcára helyezett kókuszt vásárol  - a pénzösszeg pedig a templomnak szánt adománya -, s belép Ganesa és Káli szentélyébe. A szertartást végző bráhmin megáldja az áldozati ajándékot, a templomszolga  kettétöri a kókuszt. A feltört kókusz egyik fele az isteneké, a másik a sofőré.  A söfőr a szolgától visszakapott fél kókuszt hazaviszi,  a kókuszbelet otthon családja tagjaival közösen fogja elfogyasztani.
  Imára emelt és egymáshoz símuló, szantálfából faragott,  kezeket formáló, de lótuszbimbóra még inkább hasonlító  szobrot vásárolok. Ám a kezek szétnyílnak: a jobb  tenyér Ganesa finoman kifaragott képmását őrzi, mint kagyló a gyöngyét, a bal pedig édesanyjáét, Parvatiét.
  A hatszáz rúpiás adományomért cserébe kapott műremek,  tudtam első pillatásra, keleti gyűjteményem féltett darabja lesz. A radzsasztáni fehér márványlapra festett és hátulról megvilágítva átlátszó  színes miniatúra sem veheti fel a kis szoborkompozícióval a versenyt. Pedig a „márványminiatúra” is egyedi műremek.
  Indiában és Kelet civilizációktól távoli végein  az is  művész tehát, aki nem járt művészeti egyetemre.
 
 
2.
Az életcélok hármas serege
(New Delhi)

   Bhupinder Malhotra festőművész műtermében  illatoznak a füstölők. Ő pedig szépen sorban teszi elém A KÁMA SZOLGÁJA (Egy indiai herceg élete) c. könyvemhez készített illusztrációit. Erotikus és misztikus jeleneteket ábrázoló miniatúráit.
  Lótuszülésben elmélkedünk,  és az egyik festményt csodálva - amelyen Káma palotáját körülvevő kert látható - sokáig hallgatunk.
  Ó, a miniatúrákon életre kelő asszonyok! gyönyörűségesek! És a férfiak, asszonyaik szemében gyönyörűségesek! Akik meghívást kaptak Káma fényes palotájába és szabadtéri színpadának nézőterére: az idők kezdetétől keresik egymást. A földi lét nekik szánt színpadán kiosztott szerepeiket adják, és ez az isteni szemeknek kedves játék, mely a világ teremtésének egyetlen oka: folytatódik az idők végezetéig.
  Szeretni: annyi, aminél több nem kívánatos! Átutazóban a földön halandó többre ne vágyakozzék! A szívben lakozó, boldogságot alakító, gyönyöröket ajándékozó Káma, a szerelmi játékok istenének bölcsessége határtalan és végtelen.
  És határtalan a tudás, mely mutatja az életcélok hármas seregét. Aminek a neve: trivaga, amelyben a dharma, az artha és a káma egyenlőek egymással, és egymáshoz kapcsolódnak.  A dharma, a vallási kötelesség és világi törvényesség; az artha, a haszon, gazdagság és pénzszerzés és a káma pedig a szerelem. Ha a hármas seregből az egyik nem segíti elő a másikat, akkor az önmagát és a másik kettőt károsítja. Aki az életcélok szerint haladva a szerelmet átlépi, az a következő lépést, a megváltást nem teheti meg.
  Teát kapunk. Kéklő selyemszáriba öltözött, ugyanabból a száriselyemből  készült, de sárga csíkokkal vidámított, átlátszó,  az  arcot tapintattal mégis elfedő, hosszú kendőbe burkolózott szolgáló ezüsttálcán teszi elénk.
  Nem nézek utána, amint távozik, mert nem illendő.  A pillanat, amit kecsességéből és nőiségéből felvillantott, arra elég volt, hogy szépségét elárulja.
  A hinduk ritusait egyébként termékenységi kultuszok is gazdagítják: gyermek után sóvárgó asszonyaik, gyermeki szüzeik és tiszta leányaik áhitattól áthatva járulnak a szent lingamhoz: símogatják, illatozó kenőcsökkel kenegetik, virágokkal díszítik és csókolgatják. Megcsodálják a templomok falait díszítő erotikus domborműveket, amelyek az egyesülés módjait ábrázolják.
  Szürcsöljük a teát, mert úgy szokás; nézegetjük a miniatúrákat,  Káma lenyűgöző képzeletét és nem Bhupinder Malhotra művészi tehetségét magasztaljuk. 
  Indiában az sem szokás.

3.

Máglyák a hamvasztólépcsőkön
(Benáresz)

  Sokan csónakban élnek a benáreszi partoknál. A bárdok ősi hindu eposzokat énekelnek a Gangesz partján. Ganga születésnapját százezernél is többen ünneplik. A zarándokok bivalytejből köpült vajba mártott gólyahírszirmokkal díszített papírcsónakokat bocsátanak a vízre, s meggyújtják őket. A vízen lefelé hányódó, apró kis lángok alkonyat után kivilágítják a szent folyót, amely megtisztító erejével szabadítja meg a hindukat az újjászületések körforgásától.
  A hamvazőlépcsőnél hatalmasságok állnak. Gazdagok. Előkelő kasztbéliek. Vajon nekik boldogabb az életük, mint a  sudráké? Akik egész álló nap égetik a holttesteket. Akiknek apáik és nagyapáik is ugyanígy éltek.
  A Gangesz partján arapapagájok, búbos bankák, drongók és keselyűk keringenek.
 Az indiaiak számára természetes, hogy a Gangesz partjához viszik el a betegeket, a folyó vizébe merítik a haldoklókat, és Ganga gondjaira bízzák a holtak hamvait, sok helyen a holttesteket is.
  A Gangesz elmossa majd minden bűnüket. Ha valakinek a csontja érinti csupán a Gangesz vizét, akkor is a menny megbecsült lakója lesz. Ősidők óta hisznek ebben.
  A Gangesz ragyogó vize a Himalája „tehénszáj” jégbarlangjából bújik ki a napfényre. Sebesen fodrozódik azután fenyőfák, indiai cédrusdok és skarlátvörös rododenronok mellett, útját pedig a Bengál-öböl hatalmas deltájában fejezi be. A Gangesz a Tejút folytatása, egyenesen a Paradicsomból áramlik, s a tisztulás istennőjének, a fürge járású Gangának a megtestesülője.
  Legenda mondja le, hogy Szágara király hatvanezer fiát veszítette el. Gőgös viselkedésük büntetése volt, hogy egy bölcs ember haragos pillantásától elhamvadtak. Vétkük miatt Bhagírata király a Himaláján vezekelt, s Siva meghallván fohászát leküldte Gangát a földre. Siva a hajába rejtette Gangát, aki Siva hajtfürtjein keresztül megtisztíthatta Szágara fiainak hamvait, akik végül a Paradicsomba jutottak. Azóta Bhagírata India legszentebb folyójának neve, a Himalájából eredő kezdeti szakasznál, s a megtisztító erőt a hinduk között senki kétségbe nem vonja.
  A bérelt indiai Ambassador oldmobil ablakait — feleségem biztos a diagnózisban! - leprás koldusok tapogatják.  Alamizsnát szeretnének.
  Mégha Ganga neheztelni is fog ránk: azonnal  odébbállunk!

4.
A Teremtő és a pokol
(Ajmer)

  Aki Indiában, Radzsasztán gidres-gödrös útjain Ajmer városába érkezik, úgy vélheti, hogy a pokol kapuját lépte át, és a bűzös, katlani hőségben, a történelem előtti ókori bugyrokba keveredett. Ahol utcai kovácsok kopácsolnak,  ahol homokba süllyesztett bőrtömlők a fújtatók, amelyekből lábszárcsontokon keresztül eljuttatott levegővel izzítják a vasat, ahol a tűző napon asszonyok és fiatal lányok  földön álló üllőkön, súlyos kalapácsokkal edzik a  tűzvörös acélt. Körülöttük keshedt tehenek, akik az utca szemétdomján most éppen csak papírfecniket találnak, de azt is megeszik. Száradó trágyakupacok, sárgásbarna  és földöntúli bűzt árasztó  véres húgyfoltok párolognak mindenfelé. Szelíd, patkányéhoz hasonló durva és hosszúszőrű, az utcákon csellengő indiai disznók hűsölnek a nyitott csatornákban. A kovácssoron sudra kasztbéliek teve vontatta kordéra puszta kézzel dobálják a csatornában párolgás után kátránnyá sűrűsödött  masszát.
  A csatornatisztítók — és csak ők! — eszik és ehetik meg a csatornákban dagonyázó, India szemetét eltakarító disznókat.
  Sudrák a patkányfogók. Patkányonként két rúpiát kapnak leszállításkor, de a gabonaraktárakban és a rizsföldeken kövérre hízott példányokat nyárson meg is sütik, és el is fogyasztják.
  Ha a szent királykobra a patkányt megeszi, ők miért ne tehetnék?
  Ó, Uram! Te, aki megalkottad  a világot, a festői völgyeket, a formabravúr homokdünéket, a színpompás korallzátonyokat, a vízeséseket, a tiszta patakokat, és figyelmünket a harmóniára és az esztétikumra terelted, miért teremtetted a poklot?
  Középkori rajzok már ábrázolták Visnut, Brahmá és Siva mellett a hindu istenhármas, a trimurti főalakját. Áloma merült és a világóceánon úszó Sesa hétfejű sárkányon feküdt. Mikor felébredt, új teremtésre készült, köldökéből lótusz nőtt ki, amelyből Brahma lépett elő, s ő volt az, aki végrehajtotta a világ teremtésének aktusát.
  Visnu a világ létmódja. A Mahábhárata vízözönmítosza szerint minden juga — világciklus — végén magába szívta a világmindenséget. A négy juga közül az elsőben általános egyenlőség uralkodott, a másodikban az igazságosság fokozatosan hanyatlott, a harmadikban túlsúlyba jutott a vétek és a gonosz, végül a negyedikben kiteljesedett a gonoszság és a bűn. A Védákat elhanyagolták. A buddhizmus és a dzsainizmus — Mahávira alapította vallás — reformmozgalmai az ősi védikus brahmanizmust uralkodó helyzetéből kiszorították, s az a hinduizmus alakjában új életre kelt. Kialakulása a Mahábhárata és a Rámájana című eposzokban tükröződik. A legelterjedtebb változatukban  a világ kozmikus tojásból való keletkezésének a Védákra visszamenő verziója maradt fenn. Az ősvizekből származó tojásban született meg Brahmá, aki a tojás anyagából megteremtette a világmindenséget. Brahmá a világ teremtőjeként szembe szállt az azt fenntartó Visnuval, illetve elpusztító Sivával.
  Brahmá mind a mennyekben, mind a földön királynak állította Indrát, a mennydörgés és villámlás istenét, a Védák legnépszerűbb alakját. A Mahábhárata Visnu istennek számtalan nevét és halandó lényben való testet öltését sorolja fel.  Az avatára — alászállás — során Visnu lejött a földre a törvény és erények — dharma — visszaállítása és híveinek oltalmazása érdekében. Alászállásai során hal alakjában mentette meg az özönvíztől az összes növényi magot, teknősbékaként az elpusztult kincseket, vadkanként ezer évig tartó párbaj során végzett a démonnal, aki az óceánba süllyesztette a világot. Félig ember, félig oroszlán alakot öltve mentette meg a földet a démon zsarnokságától, de alászállt törpeként, fehér lóként, illetve ő ölt testet Buddha, Krisna és Ráma alakjában is. Rámaként feleségül vette Szitát, akit Rávana elragadt tőle. Ráma majom- és medvesereg élén győzte le a ráksaszáknak nevezett szörnyeket, az emberek démonikus ellenfeleit, s végzett tízfejű királyukkal, Rávanával  is.
  Krisnában testet öltve Visnu megölte a gonosz királyt, Kanszát. A hagyomány szerint a föld az istenektől kért segítséget Kansza ellen, s Krisna helyreállította az igazságos hatalmat. Pásztorból harcossá  és államférfivá lett: megóvta az embereket a bosszút állni akaró démonoktól. Ennek érdekében előbb nyolc asszonyt vett feleségül — az első Rukminí volt, Laksmí egyik megtestesülése, Káma anyja -, majd még 16100-at. Olyan csodálatos képességgel bírt, hogy mindük mellett egyszerre tudott lenni, s népes utódsereget nemzett.
  Siva is főisten, teremtő vonásai alapvető jelképében, a lingamban öltenek alakot. A női nemi szervet jelképező jónin álló kőoszlopként ábrázolt lingamok egész Indiában elterjedtek, és Siva kultuszának legfontosabb tárgyai. Teremtő isten volta mellett Siva egyszersmind pusztító isten is, aki táncával tízezreket tud leigázni.  A világ és az istenek elpusztítójának szerepe az övé minden kalpa végén. A kalpa, a hindu időszámítás szerint egy Brahmá-nap és éj, vagyis 24 ezer isteni év. A földi élet ezer esztendeje teszi ki az istenek egy napját. Brahmá száz „saját” évet él, aztán következik be a nagy megsemmisülés, de a káosz fokozatosan elmúlik, új Brahmá születik, és új kalpaciklus kezdődik.
  Úgy tartják, hogy a mostani Brahmá életének 51. esztendejében jár.
  Siva felesége Párvati. A hinduk hite szerint Siva első felesége röviddel azután, hogy a szent tűzön elégette magát, Párvati alakjában született újra. Tűzistenük — már az ősi Ridvégában is — Agni, aki emberek és istenek között közvetít.
  Az áldozati tűz lángnyelvei pedig az égbe viszik az áldozatot.
  A fiatal lányok, akik a vasat ütik az ajmeri utcán, az égbe emelkedésben reménykedhetnek csupán?

5.

A karma
(Pushkar)

  Az Aravalli hegység lábánál, a Thar-sivatag szélén elterülő Ajmer  Dargah mecsete, a Perzsiából érkezett muzulmán szufi - szent muzulmán szerzetes -sírját őrzi, s a XIII. századi síremlék az indiai iszlámhitűek  zarándokhelye. A pokolbéli várostól tizenkét kilométerre észak-nyugatra, a majmok és kígyók  lakta Kígyóhegy lankáin fekszik Pushkar, a parányi  hindu zarándokváros, az indiai zarándokhelyek királynője, ahol az évenként megrendezett tevefesztivál India pompázatos látványossága.
  Pushkar tava szent vizébe mártózás semmiféle más zarándoklattal nem ér fel. A tó magának Brahmánal a teremtménye. Brahmá lótuszszirmokat   dobott a földre, az egyik szirom helyén keletkezett a pushkari tó, s  szent vizéhez ötvenkét „fürdőgáti” — lépcsősor — vezet. A gátiknak mindnek nevük van, a víznek mágikus ereje, de a lépcsők határolta szakaszoknak  más és más a hatásuk. Az egyik termékenységet biztosít, a másik a leprát gyógyítja, a harmadik  szépséget és  bájt tud varázsolni a benne megmerítkezőre. Van aztán a kívánságok vize, de a legszentebb a mély tóközép, ahol vaddisznó képében maga Visnu jelent meg. Brahma gátijának látogatása valóságos kultusszá fejlősött:  vízbe  mártózó asszony ott férje és saját  bűneitől is megszabadulhat.
  A Mrikand Muni Kund, az óhajtások gátijának lépcsőin bráhmin fogad. A sok nyelven beszélő hindu pap családom élő és a földi létből már eltávozott hozzátartozóim neveit kérdezi.
— Brahma, Visnu és Siva —  a hindu istenhármas neveit a bráhmin után kellett mondanom. A bráhmin  azután a tó vizében megmosta a kezemet, majd  piros rózsaszirmokat szórt a tenyerembe. Az élőkre kellett gondolnom, s a megszentelt virágszirmokat pedig a vízbe dobni. Kezemet aztán megint megmosta, s a rózsa szirmait most a hátam mögé kellett szórni holtjaim emlékére a tó vizébe. A bráhmin közben szanszkrit szavakat mormolt, amelyeket meg kellett próbálnom, akárhogyan is sikerült, magamnak is őutána mondanom.
— Sem pénzt, sem  mást magunkkal nem vihetünk, amikor lelkünk testünkből majd elindul — szólalt most meg angolul. — De minden tett — folytatta kenetteljesen — minden cselekvés meghozza a maga következményét, mint ahogy a magból kihajt a fa, s ebből kisarjad a gyümölcse. A tettek és következményeik   idézik elő minden élőlény sorsát. Jó az, ami a törvény töretlen érvényesülését szolgálja, és elősegíti a folyvást magasabbra fejlődő kibontakozást; rossz az, ami ezzel ellentétesen, gátlóan hat. A helyes tevékenység jó, emelkedő, tisztuló sorsot eredményez, a rossz viszont hanyatló, zavaros, bukás felé sodró sors előidézője. Mert a jó egyúttal igaz és valóságos, a rossz pedig ennek a tagadása, hazug és valótlan. A helyes magatartással velejár a belső egyensúly nyugalma, a boldogság egyedüli forrása; a rossz azonban mohó vágyakozás, elégületlenség, tehát boldogtalanság, szenvedés okozója. S az élőlények újra meg újra megszületnek, majd elmúlnak, ismét megszületnek és így tovább, mindig azon a fokozaton, amelyet magatartásukkal, cselekedeteikkel előkészítettek, s ennek megfelően szenvednek vagy részesülnek a boldogságban. A jónak is kell szenvednie a bűnhődést a rossz tetteiért, amelyet valamelyik régi, elmúlt életében követett el. Csak az emelkedhet a jó és rossz fölé, aki már minden tartozását megfizette: ez a tettek következményeitől való végső szabadulás.
  A bráhmin szünetet tartott.
— Brahma, Visnu, Siva —  ismételtem újra a szavait, miután a karmatan hindu
felfogását ismertette. Majd kívánhattam valamit. Kezemet azután ismét megmosta, és most is a vízbe  szórtam a jó illatú rózsaszirmokat. Majd a „zarándoklat” emlékére jobb kezemre színes fonalakból sodort karkötőt, „red ribbont” tekert,  és szokásuk szerint vörös folttal homlokomat is megjelölte. Végül a lépcsőkön fölkísért, adományomat elfogadva meghajolt és a tó körül, a bráhminok számára épült paloták egyikének lakásába vonult vissza. 
  Szuggesztív, hipnotizáló képessége hatása alatt voltam még sokáig és kerülök akkor is, amikor a pushkari szertartás az eszembe jut.

6.
A legszebb nő az őzszemű
(Pushkar)

  Pushkar utcáin zarándokok, sadhuk — szent hinduk, akik elmélkedéssel és imával töltik életüket -, szabadon élő majmok és sétáló küldöldi turisták  tartózkodnak.
  Fiatal hinduk társasága jött szemben velem, jól öltözött fiatalok, színpompás szárikba burkolózott hölgyek, s látva rajtam a zarándoklat jeleit: közös fénykép készítését kérték tőlem. Beálltam közéjük. A fotót készítő nő  olyan szép volt, mint a szárija, amelyen kékes és fehéres alaptónusú selymet sárga csíkok ölelték körül.
  Padminí volt, a nők legkiválóbbja!  Kétség ehhez nem férhetett. Kaljánalla indiai mester a közérkorban írt már könyvet arról, hogy a nők négyfélék. A négy változat pedig: a padminí, a csitriní, a sankhiní és a hasztiní. 
  A bölcs férfi  tudja azt, tanította Kaljánalla, hogy mindent felülmúló sikert akkor érhet el az ember, ha megérti a legfőbb igazságot. Ha a szerelem tudományának és a gyönyörszerző módszerek ismerőjévé lesz, és a szerelemtől hajtva, naponta boldoggá teszi a szerelmes nő lelkét.
  Gondos beállás kerekedett a fényképfelvételhez.
  A padminí és a szeme valóban olyan, ahogyan Kaljánalla leírta. Szeme a fiatal őzé. Szeme sarka vörösszínű, arca terlihold, keble dús és feszülő, alakja pedig törékeny…Keveset eszik, kecses mozgású, a szerelmi előjáték végén jónijában keletkező nedv illata a viruló lótuszéhoz hasonló. A padminí büszke, szemérmes, testének sötét a színe, az emberek és az istenek tiszteletében szilárdan kitartó, Vénusz-dombja mint a kipattant lótuszbimbó, hangja a hattyúé, járása a flamingóé, alakja karcsú, nyaka és orra formás, kedvét leli a fehér ruhákban, mindig csinos, és hasát hármas ránc ékesíti. Kaljánallának hihetünk. A padminí — lótusznő, aki természeténél fogva sohasem boldog az éjszakai szerelmi gyönyörben. De napközben még egy fiúcska érintésétől és kinyílik, mint a lótusz a kelő Nap sugaraitól. És őt a holdhónap második, negyedik és ötödik napján lehet izgalomba hozni. És ő az éjszaka negyedik negyedében áhítozik leginkább a gyönyörre. És a nappal bármelyik  negyedében gyönyörre vágyó! Ezért a lótusznő-padminí a legkíválóbb a nők közül…
  Elkészült a felvétel. Elköszöntünk egymástól. Egy utolsó pillantást még vetettem az őzszeműre, és jóleső érzéssel nyugtáztam, hogy a Káma szolgájában főszereplő hercegemet  padminí feleséggel jutalmaztam meg.
  Mert lehetett volna csitriní is, akinek járása az elefánté, kinek alakja karcsú ugyan, de nyugtalan a szeme, ismeri a művészeteket és a zenét, nem magas nem is alacsony, dereka igen vékony, fara gömbölyű, hangja a páváé, dúsak a keblei, szépséges és nyúlánk. Sötétkék-fekete árnyalatú a haja, nyaka lótusz, öröm számára a szerelmi előjáték, de szerelmi gyönyöre rövid ideig tart.
  Ilyen nővel Radzsasztán születtét, a herceget büntetni nem akartam.
  Magas, karcsú vagy kövér a sankhiní, törzsével nem arányos a feje, hosszúak a lábai, széles a csípőja, kicsi a keble. Indulatos természetű, jónija mély, rossz szagú és csípős… Kaljánalla állításait még senki sem cáfolta meg!  Miért büntettem volna herceget hát egy sankhinível?  Olyan nővel, akinek sietős a járása, hamis a szeme, gyakran jön tűzbe a teste, a szerelmi gyönyörök szenvedélyének tetőfokán pedig körömmel ejt sebeket. Ezt a herceggel nem tehettem vona meg!.. Bár a sankhiní nem eszik túl sokat, igaz, nem is keveset, de mindig indulatos. A vörös ruhákat szereti, nincs benne együttérzés, rosszindulatú, sötétbarna a szeme, szíve részvétlen, hangja gurgulázó és mások számára kellemetlen. A hasztiní viszont kövér, barnás-vörös a haja, nagyétvágyú, nyers természetű, szemérmetlen, aki testének színében világos, ujjai görbék, lábai rosszak, rövid a nyaka, jónijában — Kaljánalla szerint — a szerelmi előjáték zavaros és a megvadult elefánt homlokverítékére emlékeztető szagú nedvet izzad. Elmélyülésre hajlamos, bölcs hercegem ezt nem érdemelte volna meg! Aztán pedig a hasztiní lassú járású és a szerelmi gyönyörökben nehezen tartható féken. Húsos az ajka és kusza a beszéde.
  Hercegemhez a padminí a leginkább illő nő tehát, akinek Pushkarban sétáló megtestesítője éppen elbúcsúzott tőlem. A bók még nem tiszteletlenség talán egy olyan országban, ahol a párok igazából  a nászéjszakán találkoznak először, s a párválasztás sem a saját akaratuk szerint történik.
-You are beautiful! — mondtam a sátán kísértésére.
-Thanks! — felelte, s minden porcikája mosolygott. Csókolnivaló szájáról jobb ha nem szólok.
  Hasonlóképpen elbűvölő őzszemű  teszi boldoggá pokoljárása után regényem hercegét!
 
7.
India Velencéje és az istenek
(Udaipur)

  Az udaipuri maharadzsa palotáival,  tavakkal, csatornákkal, kertekkel, parkokkal, virágokkal és sok-sok vízzel a radzsasztáni Udaipur városa: India Velencéje.
  Radzsasztán évek óta nem kapott heves monszun,  vizei  leapadtak, az esővizet gyűjtő  tavak  némelyike medrében  kizöldült a fű, a mélyen fekvő réteken tehéncsordák legelésznek; a fehér márványból épült Monszun-palota körül sem olyan magas a víz, mint  lenni szokott, de a város atmoszférája még így is sejtetni tudja, hogy Udaipur miért válhatott a francia impresszionisták Mekkájává, s miért lehetett a Grimm-testvérek „alkotóháza”.
  Nem hevesen, de sűrűsödő felhők gyülekezése után a monszun mégis reményt keltően, enyhe széljárás kíséretében végre a város fölé ért. Este, Pushkarból Udaipurva érkezve, ömlött már az első zuhatag, s csillapítani tudta  a száraz forróság okozta tespedtséget.
  És reggel megint esni kezdett! A maharadzsa kertjében a pálmafák levelei, a virágok, minden élő és élettelen pasztellszínbe öltezve ragyogott. Azok a színek és fények! És micsoda lehetőség a látottak színes fotókon való rögzítése! Mint az impresszionisták képein a színek izzása, úgy ragyog körülöttünk minden, s a látványban még a felhők közül előbújó nap is gyönyörködik! És  a hindu istenek is mind, akik  nem ok nélkül teremtették olyannak Udaipurt, a művészetek városát, amilyen.
  Pedig az istenek sem tudják olyan könnyen áttekinteni a Lét határtalanságát, hiszen létezésük, ha mégoly hosszú is, korlátok közé szorul. De a maguk végtelennek látszó körében nagyok és hatalmasok. Mindüknek megvan  a  feladatuk, hogy a világ tevékenységének kiszabott körén uralkodjanak, s a Nagy Törvény fenntartásán őrködjenek. Déváknak — Fényeseknek — nevezik őket, mert létük ragyogó és fényeskedő. A legfinomabb rezgésű anyagból felépült alkatukat kívánság szerint  változtathatják, s egy időre bármely formát magukra ölhetnek: emberek, sőt állatok képében is megjelenhettek.
  Indiában a legrégebbi időktől létező állatkultusz ezért  része ma is az ország hétköznapjainak.
  Az istenek nagy nemzetségének élén Indra áll, az istenek királya. Indrának Szvarga, a mennyei hon a birodalma, ahol a többi isten is lakozik. A legfőbb istenek harminchárman vannak, de valamennyi Ragyogó számát talán maguk sem ismerik, mert a tevékenység útján magasra fejlődött lények, például a tisztultság tökéletes fokára jutott emberek mint istenek születhetnek újra.
  Ha a kertet meglátogatják a legfőbb istenek, bizonyára magukkal hozzák mennyei párjukat is. Indra istenkirály Szacsi istennőt. Brahmá párját, Szaraszvatit, a bölcsesség és a lét rejtelmeit szóba foglaló költészet istennőjét; Visnu Sri Laksmít, a tökéletes szépség és a Jószerencse istennőjét; Siva pedig a Hegy, az egekbe nyúló Himaván leányát, Párvatít. Kíséretükben érkezik Szúrja, a Nap, aki a monszunfelhők közül néha kidugja a fejét ; Csandra, a Hold; Varuna, a Vizek istene, akinek az udaipuri tavakban ragyog a képmása; Váju, a Szélisten, aki az udaipuriak sóhajtásait mégis meghallgatta, s néhány esőfelhőt fújt föléjük.
  Aztán a Halál Ura, a  panteon  hatalmassága: Jama is jelen lehet; a két Asvin, a Hajnal lovas hírnökei, az Ikrek csillagzatának uralkodói; Brihaszpatí, az istenek házipapja ( a Jupiter bolygó ura); Mátali, Indra kocsihajtója és udvarnagya; Visvakarman, a mennyei művész és építőmester. Aztán Ganga istennő, aki szolgálólányokkal érkezik, és Hanumán, az isteni majom, kinek ereje dombokat és hegyeket tud a földből kiszakítani. És a táncoló apszaraszok, akik örömükben az esőcseppekben fürdenek. Ők égi kurtizánok, akik légies könnyedséggel kísérik az istenek bevonulását.
  A női test szépsége és a nő szerelme ugyanis az istenektől sem vonható meg!
  A mennyei körben helyet foglaló bolygók istenei vagy istennői, közöttük Privithí, a Föld Úrnője is megérkezett. De a magas rangban álló Siva és felesége — a Világanya — is eljöttek, két fiukkal: Ganésával, az Akadályok Elhárítójával,  és a mennyei hadak elefántfejű vezérével, és Szkandával, a harc istenével. És a hét legelső ősbölcs is megérkezett, akik ama csillagzat uralkodóivá emelkedtek, amelyet a „Hét Risi”-nek, „Nagymedvének” vagy „Göncöl szekerének” neveznek.
  Nem jöttek el viszont az Aszurák — az ellenlábas istenek — s a tőlük származott démonnemzetségek, mert ők a maguk körében élnek, s világuk olyan, mint a mennyei kör homályos tükörképe, amelyben minden az ellentétes oldalra fordult. Féltékeny irigységgel figyelik az isteneket, s ahol csak tehetik, akadályokat görgetnek a Nagy Törvény útjába, melyen az istenek tiszte őrködni.
  A monszuneső megtölti a tavakat, lemossa az utcákat, vizet ad a szomjúhozóknak, megtölti a víztározókat…
  A monszun az élet újrateremtője Indiában.  Áldás és a civilizáció fenntartója mint a Nílus évekénti áradása Egyiptomban.

8.
A kasztok
(Jodhpur)

  Udaipurból, a fehér márványból emelt épületek látványa miatt White Citynek elkeresztelt  városból, hegyek, szakadékok és sűrű erdőkön át vezet az út Jodhpurba, a Blue Citybe, ahol a régen múlt időkben a bráhminok festették indigóval kékre házaikat, ma azonban már mindenki,  mert  az indigó a moszkitók elűzését szolgálja.
  Az erdők mélyén vadászházak emelkednek, ahová betérhetnek, és ahol megpihenhetnek azok, akik  a nagyvadak elejtésében lelik örömüket. Ezen a tájon forgatták Kipling Dzsungel könyvéből készült filmet, s ki az, ki  e filmet ne látta volna?
  A film élményével együtt a környezet így még romantikusabb.
  Jodhpur városában az indigót  először falfestéknek használó bráhminok előkelő kasztbéliek. Indiában Brahmá maga szabályozta az emberek világát. S bár a kasztrendszert hivatalosan felszámolták ugyan: a kasztrendszer Indiában eleven valóság mégis.
  Bráhma hozta létre tehát a négy alapvető rendet. Az első rendet a brámahnok (bráhminok) alkották, akiket azért hívtak így, mert közvetlenül Brahmából, az ő leheletéből születtek. A szellemi, értelmi feladatok hárultak rájuk: papok, törvényhozók, bölcsek, tanítómesterek, tudósok és költők kerültek ki közülük. A második rendbe a ksatriják, vagyis a harcosok, a nemesek tartoztak; hivatásuk volt a fegyverforgatás, az országok védelme, a nép jólétének védelme, a nép jólétének biztosítása s az uralmuk alá rendeltek ellenőrzése. Közülük kerültek ki a királyok is (maharadzsák, maharánák…). A vaisják, a harmadik rend sokféle csoportból állott: kereskedők, iparűzők, gyakorlati célokért tevékenykedők tartoztak ide. A negyedik rendbe sorolták végül a sudrákat, a testi munkák végzőit és a szolgákat. Földet azonban bármelyik rend tagjai művelhettek. A legfőbb kiváltság az első rendet illette, még a királyok ( a számtalan mahradzsa és maharána) is tiszteletben tartották a bráhmanokat; azután a többi rend sorban mind kevesebb előjoggal rendelkezett, míg a negyedik rendre csupán a nehéz terhek hárultak. Minél magasabb volt azonban egy rend, tagjainak annál keményebb kötelességeket kellett vállalniuk, s abban állott a becsületük, milyen mértékben teljesítik. A brámihnok arra tanították és tanítják az embereket, hogy ne legyenek elégületlenek a maguk helyzetével, mert a tettek és tettkövetkezmények értelmében ki-ki olyan körülmények közé születik, amilyet magatartásával a megelőző életei folyamán kiérdemelt, és a helyes törekvés bárkit magasabb helyre juttathat következő születésében.

9.
Az aranyváros és a sivatag
(Jaisalmer)

  A radzsasztáni sivatag belsejében, az Arawalli-dombokon túl, ahol nincsen más, csak homok, fehér homok és csupasz fekete fák, és elszórtan egy-egy féltenyérnyi zöld folt: fekszik Golden City, a homokkő épületektől aranyló Jaisalmer, amelynek  maharánája palotáinak, vagyonának, tevéinek és lovainak egy részét is megtarthatta.
  A város, a maharana lovain poroszkálva különösen, néhány óra alatt bejárható, s a szemnek a látottak azért is gyönyörködtetőek, mert a Golden City homokkő épületeivel, palotáival semmi máshoz sem hasonlítható, s az arabeszk díszítőelemek sokasága inkább az Ezeregyéjszaka meséi díszleteit idézi fel a látogatóban mint  mutatná a sivatagi oázis képét, ahol élet csak ott van, ahol kút is van…
  Teve hátán imbolyogva folytattuk utunkat a homokdűnékhez, a sivatagi Sam  falu irányába. A tevék sorban lépkeptek mögöttünk. Friss legelőfoltok tűntek fel előttünk, kicsit még továbbmentünk, s ez a hely már alkalmasnak látszott, hogy ott egy időre megtelepedjünk, s megvárjuk a naplementét. Volt ott egy kút, ahol a huszonöt-harminc méter mélybe leeresztett bivalybőr tömlőhöz erősített kötelet teve húzta. Épült a kútnál egy ferde pálya, ami meredek gödörbe vezetett. Az állat ballagott lefelé a lejtőn, s közben felhúzta a tömlőt. Olyan sivataglakók is voltak, akik két tevével dolgoztak. A sivatag leányai: sötétvörös fátylakba burkolózott, széparcú fiatal gyermekek érkeztek a kúthoz. Fényes rézkorsó volt a fejükön, és kis karika az orrcimpájukban. A mozdulat, ahogy fejükről leemelték s a zuhogó víz alá tartották a kancsót — a táncoló apszaraszok kecsességét jelenítették meg, hogy Káma is örömét lelje bennük.
  India templomaiban a tánc is az áhitat része. A hinduk templomaikban áldozatul virágot ajánlanak fel az isteneknek, de ajánlják a zenét és a táncot is, mert azok az emberi lélek legszebb kifejezési formái. Csak Indiában létezik táncoló istenség. Siva a Nátárádzsa, a táncosok királya, aki a Tudat Csarnokában táncol és ott alkotja meg a világegyetem ritmusát.
  India megismerhetetlen és megérthetetlen a templomok homályából kilépett tánc nélkül.

10.
A szanszkrit
(Jaisalmer)

  Csandra Deep Szing Rathore, a jaisalmeri, faragott homokkővekből épített, kastélyra emlékeztető, belül fehér márvánnyal burkolt, Hotel Moomal arisztokrata származású vezetője - ahogy egy ksatrijához illik - művelt, egyemetemet végzett indiai, aki családja tagjaihoz hasonlóan  büszke  kasztbéli hovatartozására, és annak megfelelően éli is mindennapjait, neveli gyermekeit.
  Az épület kertjében,  a sivatagi forróságban enyhülést adó fák lombjának árnyékában, ahol fürge, hosszú farkú, csíkos hátú pici mókusok szaladgálnak: Rathore a szankszrit nyelvről mesél, amely - Indiában holt nyelv csakúgy mint a latin a mi világunkban -  a műveltség világítótornya és egyházi szertartásokon ma is használatos.
  India irodalma legalább háromezer éves. És  elevenen ható erő! Idézik a több ezer éves műveket: szellemi táplálékuk a régi eposzok hallgatása. A hindu vallás is eposzokból merítkezett. A megalkotott, a mesterségesen megszerkesztett szanszkrit régi irodalmuk nyelve. Legrégibbi terméke a Védák, a vallásos énekek.  A Véda-himnuszokat négy gyűjteménybe foglalták. A Rig-Véda több mint ezer, isteneket magasztoló éneket tartalmaz, a legtöbb himnusz Indrához, Agnihoz, a tűz istenéhez, és az örök életet adó szómához, az istenek italához szólt.  Az Upanisadok, titkos tanítások, misztikus filozófiai szövegek, melyek az emberi lélek és a világszellem azonosságát fejtegetik költői ihletettséggel. Százezer versszak a Mahábhárata, mely a Bhárata-nemzetség nagy harcának legjelentősebb alakotása. Számtalan történet, mese, erkölcsi oktatás, jogi tanítás található a szövegben. A későbbi költők másfél évezreden át merítették műveik tárgyát e kiapadhatatlan forrásból…Közismert a Bhagavad-gítá,a Magasztos-szózat című költemény. A nagy csata pillanatában Ardzsuna királyfinak fejti ki kocsihajtója, Krisna a világszellem rejtélyét. Az Upanisadokban lefektetett misztikus tanításokat fűzi tovább, és a jóga néven ismert filozófiai rendszert adja elő. A Mahábháratánál kisebb terjedelmű a huszonnégy-ezer versszakos másik nagy eposz, a Rámájána, Ráma pályafutása. Meseszerű elbeszélés arról, hogyan rabolta el Ráma királyfitól a démonok tízfejű királya feleségét, Szítát. Kedveltek a páli nyelven írott állatmesék, a Dzsátakák, a legendák Buddha életéről, amikor Buddha különböző állatok alakjában született a földre. Kálidásza művei is kedvencek: Sakuntalá, az ártatlanul eltaszított, majd királyi trónra kerülő remetelány az indiai feleségek mintaképe.  A vallásos legendairodalomból a Puránák, Régi történetek érdemesek említésre. A hatalmas mennyiségű purána közül legnagyobb hatású a Bhágavata-purána (A Magasztos legendája). Csodás történet arról, hogyan testesül meg Visnu isten Krisna alakjában. Dzajavéda A pásztor éneke című szerelmi költeményében az istenséget jelképező Krisna-Hari pásztorifjú és az emberi lelket képviselő Rádhá pásztorleány szerelmének egy éjszakáját énekli meg, hol a legféktelenebb érzékiség, hol a legsejtelmesebb misztikus elragadottság hangján, csodálatos zenéjű sorokban: „szekfűvirágleheletzuhatagos örömillatú délövi szélben”…
  Öt-hatszáz éve terjedtek el a misztikus Visnu-dalok, melyek alapjául a bhakti, a szeretet néven ismeretes vallási mozgalom szolgált. A bhakti Visnu áhitatos szeretetét jelenti, s e rövid dalok ugyanúgy az istentiszteletet fejezik ki a testi szerelem jelképeivel.
  A bengáli irodalom páratlan jelentőségű költője: Rabindranath Tagore, fejezte be rövid áttekintését a fák alatt üldögélve Csandra Deep Szingh Rathore.
  Nem mertem megemlíteni neki, hogy Rabindranath Tagore  nálunk milyen gyakran emlegetett költő. Társaságban, italozás után a bengáliak nagy szülötte nevének kimondása a nyelv ivás utáni elakadásának népszerű mérőfoka.
  Esteledett. A szálloda kertjében felkapcsolták a lámpákat. A fény vonzotta a rovarokat, akiket a gyors mozgású, barátságos gekkók kapták be. A mókusok az itatónál gyülekeztek.
  Estére megszomjaztak már.
  Indiában az állatok szeretete példaértékű. Az állatok, vélik az indiaiak, okosabbak mint mi, emberek.

11.
A Himalája

  Vannak olyan szent folyók, mint a Nílus és a Gangesz, és vannak olyan szent hegyek, mint a Fuji és a Himalája. De a Himalája magasságával és mitológiai jelentőségével a szent hegyek közül is kiemelkedik.
  A Himalája zarándokhely.
  A Csomolungmán, az istenek lakóhelyén imazászlók lengenek a hidegben. A havasok látványa pedig eltörli a világ bűneit. A Himalája égbe tornyosuló ormai: az Everest, a Nanga Parbat és a Kancsendzönga képezték a nagy akadályt a Selyemúton fekvő gazdag városok — Szamarkand és Buhara, Kasgár és Kotan —elérése előtt.
  Ezt az Édent felidéző világot nem érintette meg még az emberi civilizáció.
  A Himalája övezetében magányos aszkéták élnek, legbelső részén pedig a félelmetes havasi ember, a jeti, akit a tibetiek csak hódémonnak neveznek. A legősibb hindu írások szerint ott található az istenek országa. Számos indiai miniatúra örökíti meg az isteneket lakóhelyükön, a hegyek között. Gyakori téma Siva, Parvati és gyermekeik ábrázolása. Maga Parvati, a hegy lánya Mahádéva néven is ismert, és ő a Himalája megszemélyesítőjének, Himavának a gyermeke. A Gangesz folyó is innen ered, a „tehénszáj” nevet kapott jégbarlangból bújik a napfényre. Megszemélyesítője a szent Ganga, akinek tisztító ereje mint közismert senki máséhoz nem mérhető. A Himaláján nemcsak Siva és hitvese lakott. A hindu és buddhista hagyomány ősidőktől regéli, hogy a Föld középpontjában áll a Meru-hegy. Körülötte forognak a csillagok, a Nap és a Hold. S ott élt Kubera, a jaksák királya, aki a gazdagság istene volt. A föld kincseinek uraként felügyelte a föld termékenységét, a felszín alatti fémeket - aranyat, ezüstöt és az Indiában az égiekkel asztrális kapcsolatot teremtő drágaköveket -  a természetfölötti lényeknek tartott alattvalóival, a jaksákkal. A védák főistene, Indra is a hegybéli mennyország lakója.
  A végtelen kék égboltról, mely olyan mint  a kashmíri zafír, süt le a nap, aminek ragyogását  az indiai rubin közelíti meg; és a havas csúcsok sokasága élesen rajzolódott ki a kristálytiszta levegőben, amikor regényem hercege, Káma szolgája a csúcsokat elérte.
  A tökéletes szépségű égbe szárnyalás az érintetlenséget érzékeltette vele.
  A hercegnek mesélték, hogy egy ember rábukkant a Nanga Parbat tündéreinek palotájára, melynek kristályból épültek a falai, kertjének közepén nagy fa áll, s annak ágain gyöngyök függtek. Leszedte az ember a gyöngyöket, és menekült. Vissza se nézett. Igencsak megrémült, amikor látta, hogy kígyók üldözik. El is dobta a gyöngyöket, s futott, ahogy a lába bírta, és meg sem állt hazáig. Ott azután négy napra rá meghalt. A tündérek ugyanis senkinek nem bocsátanak meg, akik kifürkészik titkaikat. A herceg ősi hindu szöveg tanításából tudta: „Ahogyan a nap felszívja a harmatot, úgy tűnik el minden aljasság a hó örökké tiszta otthonának megpillantásakor.”
  India költészettel, misztikával és erotikával átitatott. S ebben a mesét a valóságtól el nem választható olvasztótégelyben éli át és meséli el Káma szolgája, a radzsasztáni  herceg újjászületései történetét, amelyeknek a vége a nirvánába érkezés.

12.
A nirvána
(Szárnáth)

  Nepál határövezetében Szárnáth városa sztupák, buddhista szent emlékhelyek  őrzője, ahol Buddha látogatásának számos bizonyítéka fellelhető. Az ősi indiai fügefa - amelynek törzsén a  vastag léggyökerek  úgy tekergőznek mintha óriáskígyók lennének - koronája  Buddhának csendes meditációra ihletet és árnyékot adott.
  Ahogy  a „világfa” hatalmas méretével más mint a többi fa, úgy a buddhizmus is élesen eltér valamennyi más vallástól. Buddha felismerte, hogy az ember — és csak az ember — különleges helyet foglal el az összes lény között! Ugyanis egyedül az embernek van lehetősége arra, hogy a kezdet és a vég nélküli szanszára béklyóitól megszabaduljon, és elérje a nirvánát.
  Buddha, azaz megvilágosult legyen.
  Az óriás fügefa árnyékában üldögélve könnyebb a Buddhával gondolkodás.
  A szanszára a létezést jelenti, amely elkerülhetetlenül összefonódik a szenvedéssel és az élőlények újjászületésével. Az élőlények haláluk után vagy saját korábbi szférájukban születnek újjá, vagy kedvezőbb, esetleg kedvezőtlenebb szférákban. Véghezvitt tetteiktől függően. Karmájuk szerint.
  A karma a jó és rossz tettek összessége, amelyeket az egyén korábbi létformáiban hajtott végrte, s amelyek az elkövetkezőkben megszabják sorsát. Az életben tanúsított magatartás meghatározza a későbbi alakban való újjászületést vagy nem születést. Aki életében ember, halála után istenként születhet újjá, esetleg a pokolbeli naraka lakójaként, de lehet préta, állat vagy aszura. Azok születnek újjá préta alakban, akik előző életükben mohók, kegyetlenek és falánkok voltak. Az aszurák pedig olyan lények, akik elkeseredett harcban állnak az istenekkel. Az újjászületések láncolatának nincs tehát kezdete. Vége azonban lehet.
  A cél a nirvána: a szabadság, a gyönyör, a nyugalom állapota, amelyet csak ember érhet el. Az ember alakban való megszületés tehát különösen kedvező. Megvilágosodásra törő, azaz Bodhiszattva, aki feltette magában, hogy Buddhává lesz. Az ilyen elhatározásra az indíthatja az embert, hogy ki akar kerülni a folytonos újjászületés láncolatából.
  Buddhák minden világban megjelennek, így számuk tehát mérhetetlenül sok. Különféle alakban testesülnek meg, jó cselekedetet hajtanak végre, s amikor elérik a tökéletességet, hosszú időn át az egekben tartózkodnak. Amikor emberként születnek meg, születésüket sok csodás jelenség kíséri: megrendül a föld, virágeső hull az égből. Minden buddha rendelkezik olyan jegyekkel, amelyekkel minden más lényt felülmúl, beleértve az isteneket is. Csak a buddháknak van hatalmuk, hogy hassanak nemcsak a saját világukban, hanem a más világokban történő eseményekre is. Amikor elérik a nirvánát, a saját dharmájukat hirdetik, azt a tanítást, amelynek segítségével az emberek elérhetik a nirvánát.
  Benáreszben a herceg a tettek következményeitől való végső szabadulásba érkezett. Káma és az istenek álltak a hamvasztómáglyánál, ők tízezer éven át kísérték figyelemmel a herceg földi életének és újjászületéseinek folyamát. Káma szolgájaként a herceg egymást következő civilizációk alattvalója volt, s a kalpa időszámítása szerint földi alászállásainak hosszú sora az istenek életében tíz nap volt csupán, Brahmának pedig a másodperc tört része. S az idő, mely Káma kerjében az újjászületések újralepergetése közben telt el, még annyi sem volt.   
  A Vjósa nevet kapta a herceg a nirvánába érkezésekor, mert ő is mint a vjósa, a fekete bors,  élete vezetésével mindig fűszere volt annak a közösségnek, ahová Káma rendelte őt. A regényben elbeszélt harminchárom újjászületésnek vége lett, s a herceg lelke feleséségével most már örök időre egyesült.  
  Égi szitárok zenéje szólt, amikor hamvasztáskor a lélek a herceg testét elhagyta.
 S kiderült az is, hogy Vjósa padminí felesége mindig ugyanaz az őzszemű volt valamennyi életében, akit a nektárt és ambróziát is jelentő Amrita néven őríz majd meg az emlékezet. 
  Vjósa tízezer éven át szolgálta Kámát. Dharmája pillérét képező gondolatát — a Káma benáreszi kertjében összegyűlt, a nirvánába érkezéséről szavazó zarándokok és a hindu panteon jelenlévő képviselői előtt -  végül összegezte:
-Káma szolgálatában álltam, legszívesebben a szerelem titkairól beszéltem… Megkaphatjátok a nőt, de ha nem szeretitek igazán: soha nem lesztek boldogok. És ti, asszonyok, tiétek a férfi, de ha nem szeretitek határtalanul:  elveszítitek. Szárnyaló nőiességetek, ékességetek, finomságotok, csókjaitok és öleléseitek nélkül ők örök vándorok. Pedig ők is arra vágyakoznak, amire ti. Hogy szeressétek őket! S ők titeket.
  Csiszoljátok, formáljátok képességeiteket a szeretetre! Szívetekben mindörökké Káma lakozzon!
  A civilizációkat túlélő terebélyes  fügefa lombkoronája alatt, a meditációra hívó csendben, a regénybeli herceg további gondolatait is igaznak találtam:
-Ti, asszonyok, gyönyörűségesek!… És, ti, férfiak, asszonyaitok szemében gyönyörűségesek! Akik meghívást kaphattatok Káma fényes palotájába és szabadtéri színpadának nézőtetére: az idők kezdetétől keresitek egymást. A földi lét nektek szánt színpadán kiosztott szerepeiteket adjátok, és ez az isteni szemeknek kedves játék, mely a világ teremtésének egyetlen oka: folytatódik az idők végezetéig… Ha szerettek: annyi, amennyinél több nem kívánható! Átutazóban a földön többre ne vágyakozzatok!… A szívetekben lakozó, boldogságotokat alakító, gyönyöröket ajándékozó Káma, a szerelmi játékok istenének bölcsessége beláthatatlan és végtelen…
  A Buddha fügefája alatti pihenőhelyen  nyilvánvalóvá lett az is, hogy India olyan zuga a kerek világnak, ahonnan a történelem nagy civilizációinak  gyökerei eredtek, ahol kultúrák a magasba emelkedtek és megsemmisültek, ahol békétlenségben és  nyugalomban éltek az emberek, ahol úgy teltek el az évezredek, hogy a mozdíthatatlan múlt mindig maga volt  a jelen.
  Ahol az újjászületések elve szerint az élők is mindig ugyanazok.