cikázó rőt
rókaflash
és barna vadász
újratölt mosolyból
          
ott sem hazudtol
hideg vérnász
konckehes
szíjoldó nőt

szája szuszatol
lerágott vársz
a csonk is nyers
kirabolt

szája szuszatol
nyelvet vársz
nyállal nyersz
boncidőt

megvolt valahol
jó valál hát
cikázó rőt
rókaflash

A madár megcsapja a vizet, mikor leereszkedik,
Aztán nesztelen halad, s ha netán jó falat akad,
Fejét sűrűn a vízbe fúrja és csőrével vágja a halat.
Az ő teste meg a vízből lebegő gombócnak látszik,
Tömzsi test, mely hús, inak, tollak és viasz,
Szépsége talán a tudatlansága, meg röptének látványa,
És ebben kimerül. Szépsége, mikor ürességemet tölti,
Élhetetlenségemen, mikor átszüremlik,
Hogy a pörgő hernyót kezemből csípi fel
- csőrének óvatlan kocogtatása tenyeremen.

Nem tudom, hogy csinálja, megint beragadt az ujja a műszerfalon és az autó elakadt a levegőben, egy résben. Akkor semmit nem sejtettem az elkövetkezendő furcsaságokról. Beálltam hát egy karavánba én is, mert az olyan, mintha a hangyák levélkét vinnének, és így nem fáj annyira a hátam. A sofőr, úgy hittem, valahol a végén őgyeleg, és nem bírok rájönni, miért követ, de majd ott hátul megtanulja. Két nő is van, a haszonról beszélnek. A megkülönböztetett figyelemmel bíró barna kiválik és férfiaktól nőknek adható nyereségről beszél, ami alanyi jogon jár vagy az illetékes hatóság pénzt is kiutalhat. Egy márkás kutya kering a korzón, ő is jön velünk, majd itt lesz mindig, tudni fogunk róla. Eljátszik a gondolattal, farkát kergetve körbeforg, nyalogatja kezemet, a gyűrűm legurul a torkán. Úgy kell neki, gondolom, és a nőt, aki a sofőrtől ellökve egy kerítésen nekidőlt; annyira megvetette a lábát, a bordáival meg feszült a rácsoknak közé, azt hittük baj van. De sehol egy éra, mely vészterhes levegőt gyömöszölne a hasikájába. Hasikája elefántcsont-díszterem. Csillár zuhan rá, már látja, utolsó előtti pillanatokban, amiből sok van, végtelen. Ilyen nőből még lesz, sétál majd fedetlenül egy kapcsos riherongyban.
Aztán csak vártunk. Mindenki várta. Hogy mit, azt nem tudtuk persze. For example: a minőségellenőrökre vagy jobb napokra a vártán. Egy srác durván megtaszítva engem a pályaudvar felé rohant és még a fülembe mondta jól kivehetően azt, hogy Béla, amiből én csak vegyjeleket vettem, ez valamit rövidít, csodálatos nem érteni, de tudni… A nyakamon nyílt egy szem, különös helyen a harmadik, lüktetni kezdett, gyorsan becsuktam. Magam sem tudom, hogy sikerült idegerővel ez új érzékszervnek parancsot adni, talán a vegyjelek rémítettek meg annyira. Erőltetetten, sőt meglehetősen tartottunk valahová. A határban az emberbálát felkapta az ördögszekér és tüzet fogva villástul, rakodóstul bevitte egy történetbe, aminek hiába kaparták a lapjait és fedelét, hogy kijöhessenek.  Nekünk, maradottaknak jó levegő volt, nagyokat szívtam, vittem haza is, de akik beszorultak, csak ott lehetnek jól. Különben itt Isten szabad ege tágas, mert a föld, amin járunk, beleveszik a feketeségbe olymód, hogy idelenn is ég van. Nem osztom én a fejed, hát te is látod, akkor minek.
Meglehetősen haladunk, de ez a mondat ismerős, úgyhogy egy különös, szánalmas, félholt dögöt találok az út elején, nekem kell bevinnem, mondják a többiek a karavánban, pedig szerintem nem kaptunk, senki, rangot, milyen gangon beszélnek ezek velem. Felemelném a bizalmas dögöt, ami ott fekszik, és nekem kell kihordanom a zsákból. Ahogy csak a foltját nem látom, foltozatlan, így a másik átjárón, amikor beemelném, a teste szétporlad a kezemben, mint a molyette ruhafoszlat és az az érzésem, homlokpántot feszített rám, nevetséges és fáj. De így megyünk. A mukinak szívderítő, hogy lemaradt és már nem is kérdem, hogy mi miért tehetjük meg ezt. Tárgyakat mozgatok, tudom, tárgyakat mozgatok, csicsereg a csőröm, hatással vagyok, az időre főleg, megtörténhetek.
Lábujjhegyen kerüljük meg az alvó tankot, a virág hallgatása felordítja színeit. Fekete szirmok selyme talpunk, vándorlásunkról a letapadt koszmó tanúskodik, ezt majd jól kiveheted, lábujjaink alatt a biléta mellett. Bibéje torzó, kavicsok csiklandó kacagása.
A toronyóra eldob egy mutatót, ami épp a lábam elé esik. Az elgázolt kutya látása ott másodszor, gondolom, hogy inkább most kezdődik, nem máskor, noha nincsen is. Egy folyosón megyek át mezítláb, amint iszonyodnék, miből vétettem, víz folyik itt is, valami átjáró lehet. Rögtön felérek a lassú, hideg vízbe, felmászok erre a… fémesen fénylő létra, fénylétra itt előttem, a folyosó végén, vízum kell oda és letelepedési engedély. De mindegy, mert leveleket érzek a tarkómon, ezek szerint ránk borult az utca. Ránk kellett, mert esteledett, mi meg hazaértünk. Szerettem volna megnézni az idő egy szeletét közelebbről, így még nem volt szerencsém, de a lábam elé esett mutató tiltakozott és helyben hagytam kérését. Közben a muki hátrasodródott, ki a karavánból, el, hátra a Pusztaságos Pohjolába. Én cövekeltem, hogy haladunk és a csorda testében kormányoztam, gyönyörű fogakra ékszíjat sodorva, ültem a nyelv gyökén és ingereltem. Megcsömörlöttem, kezdtem eltompulni, mint rendesen, utolsót járja próbálkozásom. Megmenteni valamit az út értelméből.
A két nő, akikre a muki támaszkodott, felkapaszkodott egy kocsi platójára és hazáig kurjongattak, de olyan lassan haladtak, mint mi, ők is cövekeltek és úgy kurjongattak, meg akkora csörömpölést vertek a fejemben, hagyjatok, kussoljál már! A vemhes állat szagos tőgyéből finom tejet fej, meleg testéből gyöngyházfényűt, maradjál csendben, az állatnak a szaga a kezén.
Valaki megkínál egy cigivel, ami úgy néz ki, mint egy szivar, vagy mint durva háncs sodrata és sejtem is, hogy ez más lesz. Külön jó, nem baj, gondolom. Így megyünk… minek is, két mutató leesett már, a kismutató Zsóka asszonyt agyonnyomta, nem temettük el még, Berci viszi a vállán. Egy zöld üveg gurul előttem, ha megnyomom a szemem, nevetve felpattan, úgyhogy inkább nem csinálom. Megyünk, lassan, mielőtt érezném, merre. Gondolom, a cigi miatt baj lesz. Gondolom, hiszem, tudom. Mindig gondolok újabban valamit.
A srác, aki a szomszédos utcában lakik, kétrét görnyed, nézi a cipőjét, valamit mond. Erre nincs időnk, mondom, de ő az órára mutat, és igaza van, mert a mutatók már leestek. Na, azért ezt mégse, még itt, az utcán, kapok egy gikszert, de nem tudom, most-e, olyat, hogy jól látszódjék. Már csak a tenger vize zúdul össze mögöttünk, csak abban akarok hinni, hogy az üldözők odavesznek. Több-kevesebb részt ismerünk a történetből, de hogy most ez így legyen, az nekem teljes következetlenség. A srác, aki görnyedve megtorpant, lefekszik a földre. Ne már! Ketten úgy-ahogy visszük, talán elhagyjuk egy fánál, nem emlékszem. Közel lakik a helyhez, minden helyhez, ahova tartunk.
Azért csak rángatom a kaput, nehezen nyílik. Mintha bent lenne „a napsütötte sáv”. Bependerülök egy rántással, jókat derülök, milyet taszajtott a nő, mikor „gégéjén a fényes bort leeresztette”, milyet lökött a saját kiebrudalt tengelyén, de a nő most nem segíthet elrejteni a zsákot ezzel a szarral, amitől ilyen lett nekem a világ ebben az órában, hogy átjárható minden, akkor minek is ajtó, meg zár. Folyton feszegetni, hólyagosodni, gyenge kézzel csavargatni egy szellempalack kupakját.
Jó, tudom, elteszem. Köszönök egy lepkének, ami pislog az üveg mögött, báván a sötétségbe, báván a sötétségbe, báván a sötétségbe.
Hol voltam. Még az istállóba kellett mennem, hogy eldugjam a zsákot, ami kikotyogja a világ titkait, Pandóra szelencéjét tennem el. A kutyaól mellé, jó lesz, egy követ fújnak. Bár ezt most nem tudom miért. Vissza kell fogni a száját és máshová dugni. Békák ugrálnak ki belőle, csak három, pedig többnek gondoltam, akkor még nem tudtam, hogy ők azok, hogy ott lesznek, amikor felébredek, mert csak béna testem akadályoz meg abban, hogy álombeli tetteimet véghezvigyem és öljek, szeressek, valami nagy dolgot hirtelen elkövessek, felindulásból, őszintén. Akkor még nem mozogtak. Most egy doronggal próbálom eltalálni őket, de amikor megérzem a nehéz tárgy alatt a testüket, mégsem csapok többször. Az egyiket megfogom a lábánál, behajítom a kutyaólba, mert már elegem van az egészből. Először mennék, megint haza. Szuszatolni a tárgyakkal. Az Örökkévaló, akinek nincsen fájdalma, hencsergő szememet nézi, amint kévébe kötném, amit látok.
Az történt, hogy az ólból egy másik állat dugta ki az orrát, majd fekete fejét, hegyes feje volt. Hogy-hogy nem saját kutyám kint áll és nem véd meg, csak néz, semmi nekikészülés, látom a lábán. A kezem a kutya szájában, nem akarom, hogy mozgassa az állkapcsát. Csak kövülni akarok vele. Valahogyan átjutok a kapu túloldalára és már szabad a kézfejem. És most gyűröm vissza a kutyatestet. Fekete szőr alatt puha test, hogy azon aludni milyen jó is lenne! Nem akarom, hogy mozgassa az állkapcsát. Kibontom a száját nyugodt kezekkel, aztán birkózunk hévvel, birkózunk hévvel…
Ennek az éjszakának vége nem akkor van, amikor fényesedik. A srác az idő elhagyott mutatóira néz…

Levonatát őrzöm e cellafal mögött és alatta gázló, nyakát nem szegi, aki kivándorolna innen, préselve szappanos testét át a rácsokon. Kivonatát őrzöm, nem tudom meghatározni mi olyan ocsmány az egészben, össze kell szorítsam, ökölbe, ha egyet lép hozzám most közelebb. Összekoccannak elülső fogaink és nyomban fésűs ujjaival ír a nyakamra, aztán felfejti indítékaimat és mindig ez a morózus lehetetlen arc, amelyet meg kell tekinteni. Lehetetlen elodázhatatlan. Elfordított arcomat nézi, érzem a periférián. Simítja szemével, odaképzel. Ahol a szememnek kell lenni, azon a ponton elmerül és nem veszem észre, felfejthető most.
Nem akarok beszélni indítékaival és indulataimmal, kifent éllel nézhet, mindhiába, sínbe tett szemeim elkendőzik.
Elmondhatatlan biztonságot árasztó hely az az utca, ahol jártam. Benéztem minden családi ablakon,  mindig hideg, míg láttam napra nap, ételt az asztalra tettek, öblös tálban forró leves pörgő gőze. Mamának kanállal szájába dugni, nem tud magától enni, nem tud magától öltözni és pisilni, meg aztán olyan nyugodt, nem fog eltörni, nyomatékkal jelen lesz, elhallgat mondat közepén, észrevétlen kiiktatódik aztán keserves, gurgulázik lefonja eresztékein a nevetést, kerít egy arcot elékerülni, oda leülni. Szemközt harisnyát  valaki lehánt, hóna alatt megemeli, aztán mossál meg, szagolj meg bátran. És nem fáj egyetlen mozdulat sem, amellyel kitakarják, letakarják?
Kémény tüszőgyulladás kikeményített inggallér és ing maga kuglóf serpenyő anya télikabát
felfelé vonom olyan mozdulattal göndör simogatással idomhoz hajlottan simán csúsztatva arcomat az arcán
üresség odaképzel ahol kitagadott az érintés
gurgulázik öltözni és pisilni folyton szólni kell de nem mindig hallom feltehetően akkor mit csinál elengedi és vár hogy tisztába tegyem? akkor bocsánatot kér bár nem is ezt mondaná és miközben a fal szakadásait nézi megfoghatatlanul átsuhan az agyán egy csók emléke
bocsáss meg fiam könyörög a teste nézzek el felette szép volt szép ő benne
egy olló kell el kell vágni a körénk horgolt hallgatást úgy kell tartani biztos fogással holott lehántani göndör simogatással hozzád indul megindul kezem hogy felfelé vonjam forró arcát csitítani meg nyirkos kendővel lemosni egy csók emlékét mielőtt észreveszi rád szegezett tekintetem

nem nem nem
soha
nem nem nem
én nem leszek sohasem

mindenki ismerőse
eszelőse

minden érdekeltnek
mosoly az utcán

sután annak ki
nem érdekelt
csak látszik

minden érdekeltnek
szavak kimérve

palackozva drágább
és nemesebb

van menetleveled?
van menetleveled?

itt váltható
a forrókásaforgó

aki nem szédül
az meg sem kóstolja
és hogyan tudhatná

nem leszek sohasem?

van nemesleveled?
barikhordós érlelésem
nem adom kevésbé
mint a Syrah-t Perzsiából

eredetvédett fajta az
amit kóstolsz

más jellegű nincsen
más jellegű nincsen