ez a reggel végre tisztára mosta
az égbolt kékes tejüvegét,
az emberek nyugtalanul tolongnak
alatta, hogy áthaladva az úton
egymásba — Istenbe ütközzenek

B.A. régi szerelmei boltíves
kapukon át törnek álmaiba,
katedrálisok kőbe dermedt
királyainak képében, felriad,
s a tükörből megint egy fáradt
 madonna-arc tekint vissza rá

B.A., mint a kiállítás kurátora,
fáradtan farkasszemet néz
a következő szenttel,
szaktekintély, s ezt a faragványt
a középkori szobrászat kiemelkedő
alkotásaként kívánja említeni
beszédében, még akkor is, ha az egykedvűen
néz keresztül B.A.-n
csaknem az összes festék lemállott
a karjairól, motyogja B.A., az övéit
közben kabátjába rejti, nehogy
a szobor titokban végigmérhesse,
lepergett ölelések nyomait keresvén rajta