Szekszárd
Zsubori Ervin

1961. október 22-én született Kiskőrösön, Szigetszentmiklóson él; nős, két gyermeke van. Alkotói területei: elektrografika, fotó, mese, vers, könyv, web, cd-rom. Az Árnyékkötők alkotócsoport alapító tagja, az Árnyékkötők co-media folyóirat alapító szerkesztője, számos kiállítás résztvevője. Feleségével, Horváth Irával 1993-ban hozta létre az Arnolfini Archívum családi alkotócsoportot, amely különböző élet- és képzőművészeti ágakban kíván kreatív módon megmutatkozni önmaga, valamint szűkebb és tágabb környezete előtt. Honlap: www.arnolfini.hu. Állati Állati Ábécé címmel Tenke Istvánnal közös kötete 2009 novemberében jelent meg, az Artemisz Kiadó gondozásában.
LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél

Zsubori Ervin
Játék a végtelennel és a semmivel
– egy Tandori-kéz-irat margójára –
Tandori Dezső: Ördöglakat, Pro Die Kiadó, Budapest, 2007
Egy könyv, amelyben olvasni kell a képeket és nézni a szöveget. Vagy képezni az olvasót és szövegelni a nézővel. Egy valódi emberbarát kéz-irat.
Minden benne van, ami számít. Az is, hogy nem számít semmi. És mindennek az ellenkezője, elrejtve lendületes fekete betűkkel a hófehér lapokon. Összegzés, leltár, hiányfelmutatás. Egy kristálytisztán megrajzolt, kétszázhetvenkét oldalas paradoxon, amelynek egyetlen megoldása: önmaga. Egy belakatolhatatlan ördöglakat.
Tandori nem fél semmitől. És nem félt semmit. Főleg magát nem. Talán csak a madarakat. És a medvéket. Nem fél halálosan komolynak lenni, és nem fél elviselhetetlenül könnyűnek létezni. És nem fél félni. A haláltól és a halál-okozástól; a magánytól és az együtt-levéstől; az értelmetlenségtől és a mindentudástól; a sakktól, a mattól, és főképpen a pattól.
Mindeközben, egykori és mai önmagát vallatva a szemeire irányított fényben, sorra megnevezi társait. A könnyű kézzel felskiccelt történetekben Kant feltalálja a légibiciklit, Duschamp a dolgát végzi, Homérosz elszundít, Wittgenstein hallgat (természetesen); Pilinszky a napon áll, Szüszifosz megpihen a kőben, Hérakleitosz pedig tartózkodik a fotózkodástól. És ott van még Ernő is (még Szép).
Tandori mindent tud, azt is, amit nem-tudni akarna. A végtelennel játszik, és a semmivel, mely védtelen, akár egy verébke. Magabiztosan lépked a sohasem-járt úton, miközben kész eltévedni a kitaposott ösvényeken is. Nem akar elérni sehová, nem akar elérni senkihez. S ezzel eléri, amit akar: minket.
Elpöcköli az evidenciákat, s helyükbe kérdéseket állít. Majd végiggondolja a végiggondolhatatlant, és bemondja a végeredményt. A levezetéstől viszont megkímél; így — bár megfoszt az illúzióktól — meghagyja a reményt.
Feloldozást nem ad; az, ha van, maga a könyv. Amely azzal, hogy megjelenhetett, most már örökre kéz-irat marad.
Zsubori Ervin (Arnolfini Archívum), 2007. május