Szekszárd
Csengey Dénes
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
Csengey Dénes
Zsoltárkezdő szó
Először volt a két szemed,
a mosolyod lett azután,
s végül kinyílt a gyöngyöket
kelyhében tartó tulipán.
Így indultál felém és
jöttél halkan, szépen,
szívet bájoló, kedves,
őszinte, halk beszédben.
Vörösmarty Mihály költő lázbeszéde
Ez a föld, melyen annyiszor,
ez a föld, melyen századszor is futunk,
ez a föld minket nem tűr el.
Menekül alólunk, lásd, édes Jézusunk!
Ez a föld minket csak dobál,
és leráz és összeráz, nagyon terhére vagyunk.
Legjobbjaink rég elhulltanak.
Holnaputánra magunktól elfogyunk.
Megállj csak, mit motyogsz, öreg bolond?
A sírban, hol nemzet süllyed el,
új kedvvel új ifjúság tolong,
és bölcsőnek díszíti fel.
Micsoda rémek a bölcsőben,
Úristen, micsoda rémséges babák!
Felének halott arca van,
felének véres mézeskalács.
Gyermekké rémített magyar népem,
ebben a bölcsőben temetnek, úgy lehet,
mely nem ápol, nem ringat el,
csak hányásig forgat tégedet.
Magas ég, mire jut bomló agyam?
Szememre minő rémálom ül?
Hogy őrzöm meg már én itt magam
hazámnak rendületlenül?
Megrendülésünk súlytalan,
panaszunk sincsen, nincs már, csak vinnyogás,
túlélő alázat csendesít,
de túlélhetetlen itt a hallgatás.
Vaspatkós tervek, nagy fogat,
parádéstrojka vágtat szívünk felé.
Midőn ezt írom, dől a hó.
Dől minden itten vasalt paták elé.
Legázolt vén cigány, mit hozhat még,
mire virradhat babonás holnapod?
Falhoz a poharat, és aztán húzd!
Ameddig kihúzhatod.