Közel két éve felkértek a Pécsi Tudományegyetem kéthetilapjának (UnivPécs) irodalmi melléklete, a Forma gondozására. 2006 őszén Mester Zolival beszélgetve valamelyikünkben  merült fel az az ötlet, hogy néhány tehetségesebb szerzővel üljünk össze, beszélgessünk el a szövegeikről és amiről még szeretnének, kezdjünk műhelymunkába, hogy túllépjünk a kissé esetleges működésen (reménykedés a beeső szövegekben) és lassanként valóban eleven szerkesztőséggé váljunk. Pár ilyen összejövetelt követően a 2007-es év elején kaptam egy újabb felkérést, hogy az egykoron a pécsi Ifjúsági Házban működő Fiatal Írók Alkotói Körét indítsam újra. Az ügy jelentőségéhez mérhető legnagyobb médiafelhajtást keltve február végén lezajlott az első intézményesült összejövetel. Az első alkalomra különös fényt vetett néhány mára elhíresült előd, már ha figyelembe vesszük, kik is jártak anno ebbe a körbe (a Jelenkor mellett ez azon kevés pécsi irodalmi hagyomány egyike, amely folytatásra érdemes). Pálinkás György volt a társaság motorja a ’80-as években, és olyan nevek fémjelezték a Fiatal Írók Alkotói Körét, mint Csordás Gábor, Parti Nagy Lajos, Meliorisz Béla — hogy csak a leghíresebbeket említsem. A rendszerváltozás előtt másról szólt ez a kör, mint ma (emlékezetes egy antológiájuk, melyet Bertók László szerkesztett, a Fél korsó hiány). Ilyen felmenőkkel a felkérés megtisztelő voltán túl a keretek tartalommal való kitöltése hárult rám feladatul, különben hamvába halna az egész.
       Kéthetenként, kedden este ülünk össze, az ismerkedés után a legtöbb összejövetel arról szól, hogy egy-egy friss művet nekiállunk kivesézni. A társaság átlagéletkora úgy 20 és 23 közé saccolható, beérő fiatal költő éppúgy előfordul, mint a tényleges pályakezdő, de többen ingadoznak a színészet és az irodalom között, vagy nem döntöttek sem a próza, sem a vers mellett. Az összekovácsolódást megsegítendő április 11-re felolvasóestet szerveztem zenekarral (Vaga Jaga), projektorral (az épp felolvasott szöveget el is lehetett olvasni), amelynek mind a belső (felolvasók), s a külső (közönség) sikere is megmutatta: lehet némi értelme a közös irodalomcsinálásnak is. Mert írni nehéz megtanítani valakit (az általános iskola első osztálya után főleg), inkább ugyanegy dolog sokféle megközelíthetőségét szeretném megmutatni, minél gyakorlatiasabb módon. Az első rendezvényünkön Csordás Gábor és Meliorisz Béla emlékeztek arra, mi is folyt ugyanitt huszonegynéhány évvel ezelőtt, a felolvasó estünkön vendégül láttuk Halmai Róbertet és Halmai Tamást (nem testvérek), s az idei zárórendezvényünk fényét Acsai Roland és Pallag Zoltán felolvasóestje növeli.
       Az otthont adó intézmény — Ifjúsági Ház — kérése az volt, hogy egy antológiát hozzunk létre, hasonlatosan az évtizedekkel ezelőtti társasághoz. Ahhoz hogy értelmes is legyen könyvben megjelentetni a verseket és prózákat, még meglehetősen sokat kell dolgozni, de hogy van értelme a munkának — reményeim szerint — már ez, a Spanyolnáthának készült válogatás (Áldozó Krisztián, Gettó Ferenc, Kovács Orsolya, Loschitz Ferenc, Mester Zoltán, Mészáros Márk, Pernecker Dávid, Plótár Noémi szövegeiből) is bizonyítja.