Éjféli órán, vájt szemekkel,
nyakatekerten, szúrt sebekkel
libben lomha akasztott ember,
alatta földbe hull, mi nem kell:
csorog vizelet, bélsalak,
vértócsát festő férfimag.

Vájt szemet szúró éji óra,
mindig van, akinek kapóra
jön, hogy a fásult mandragóra-
gyökérben életet keressen,
és puszta kézzel az akasztott
ember alatti sárnak essen,
így lesz gyermekforma manója,
a valóságnak elszabója,
ördög csecsemőférfitestben.

Nem lesz nagyon más, mint az átlag,
aranyat ígér asszonyának,
kicsi is, csúf is, nagy a szája,
bömböl, ha elmegy a mamája,
csecsszopó s vitéz akar lenni,
szeret öledbe heveredni,
aztán kiderül: mandragóra-
gyökér a világ alkotója,

s ha nem elég szép a világ,
az, asszony, csak a te hibád.

A húslevesben kések főnek,
a pengepárolgás kevés,
egymáshoz koccannak a lében,
csöpög a zsíros nyál a fémen,
a húslevesben fő a kés,
a húslevesben fő a nőnek.

A fazékban egy szenvedőnek
forrósodik a sebnyi rés,
kicsap a pára már a nyélen,
undokul csúszik szét a kézben,
a húslevesben fő a kés,
a húslevesben fő a nőnek.

A kondérban a kések nőnek,
elérkezett a habszedés,
hiába markolják keményen,
csak zsír marad a zárt tenyérben,
a húslevesben nyír a kés,
a húsleves elég a nőnek.