Ma eltemettem az ásóm.
El- meg elvvásott tetemem
tömbbé sorvadt kóma.
Többé nem küzdenek
- üzbég szarkóma - lidérchalak
homlokom belső
felületi membránján rejlő
ügeti hátsóm-lomokon.
Nem szól léha szóló
ó-harmónia; tangens-cotangens
harmónika. Sem üvöltő-néma
mosolyhadak árnyéka.
Nem vetül. Nem nyomaszt
immár vadak ágyéka cefetül
kincsenlapodva. Nem állnak
remegést vállnak vető
lábak - testemből (merő rest
lesből) kiLőwe; olcsó
végzetkinövések.  Süvöltő törések
kimért rímpár-módija nem lohaszt
- sírhalmokat tapodva. Én sem
sírok, rémeket kapkodva: mint
lepkehálós Ijesztő Rés.
Kényszer-zsírok-pityergő
gépezet nem leszek. (Erjesztő
rezzenet.) Rézzenét terjesztő
képzelet nem vezet.
Temetést nekem ne rendezzenek.
Ilyet ne. Ne ezek. Meghalt bennem
előre minden, mi kicsit is
élőre emlékeztetett. Felfalt
énem, ennem nincsen, önnöm
félő-lendült rendület. Az
emlékek is elsüllyedtek (léket kapva
nem nevettek.) El, a súlyos  ünnepek.
Megleckéztetett a Kevés; nem
gyámkodhat. Kell... És... Kelletlen
kelés. Törött ládakulcsú, gagyi
Höhör Cefrék úrhatnámkodnak, ebek.
Némelyik őr, Másik Úr, de
Mindnek van ám: ára.
Ez az agyi emésztőgödör harsonája,
pöce-budi, peace-budoár. Tutti.
Enyésző pödör-pödör-rudi.

          Tűrni kell a tűrhetetlent türelmetlenül.
          Bírni kell a bírhatatlant bizalmatlanul.
          Szánni kell a szánhatatlant szánalmatlanul.