ott
egy távoli de ismerős hang
a telefonban hogy folytassam
amit elkezdtem ne hagyjam abba

(ne hagyjam suttogta abba még
s már végképp nem tudtam
miről beszél ki is van ott
a vonal túlsó végén)

és nem hagyta abba
csak mondta
majd hirtelen mégis abbahagyta
félbe a beszélgetést

illetve monológot
és olyan csend lett bennem
ott
mint mikor angyal suhan el

a fodrozódó víz felett
szinte hallani lehetett
szárnyai suhogását
az apró csobbanást

az angyaltest landolását
ahogy komolyan lépeget
a víz felszínén
ha elég nyugodt

nak tűnik hozzá a tó
s meglátja magát
e tükörben hahó!
ám ilyenkor

elég egy rossz mozdulat
egy kiszámíthatatlan hullám
mocska s rögtön oda
a befejezés ereje mintha

a képzelet működése
kavarná fel
mozgatná kissé
az állónak tűnő vizet

zavarná meg
idegrendszerünket
ezzel aztán mintegy oda is
a mondat folytatása

…mit is nem kéne
abbahagyni még?
a nehezen mondható dolgok
halk dicséretét?