De szeretnék Etelközben lenni! — mondta Etelkának a hipnotikus kombájnos, és mélyen a lány szemébe nézett.
Az események innen kezdve felgyorsultak. A lány szemei elfelhősödtek, pillája szaporán verdesni kezdett, akár a hirtelen érkező körúti zápor. Fennakadt szemgolyó. Tekintet helyett csupasz fehérség. Mint valami adásszünet. Így hajolt lassudan, fehér káosszal szeme fénye helyén, így omolt Etelka révedő arca a hívogatóan nyitott sliccre. A hipnotikus kombájnos felsóhajtott.
A révült Etelka nyelvét végighúzta a hatalmas péniszen. Egy ideig finoman kényeztette a feszülő heréket. Aztán… Puha ajkai lágyan fogadták maguk közé a merev hímtagot. Körbeölelő meleg, puha fészek.
— Hallod, ahogy énekel a faszom? — szólt halkan a hipnotikus kombájnos. A dalt te hívod életre, te szopod életre. Addig szopsz, amíg a te szádban formálódik át a fasz éneke. A lány feje egyre gyorsabban mozgott. Fel-le. Belerobbant a gecigejzír. Kiáradt, mint egy ária.
— Kombájnos, kombájnos! — szakadt fel olykor-olykor a vágyódó kívánkozás egy-egy asszonyból. Azonban megvallva az igazat, már nagyon régen ült kombájnon a hipnotikus kombájnos. Bár sokáig, igen. Eredetileg szomorú szemű, vidéki fiúcska volt, csak később vált belőle pesti strici. Nem akarok más lenni, csak szorgalmas kisember a téeszben — ezt hajtogatta kamaszfejjel, kombájnolt is sokat, aztán konyec. A városi aszfaltot nem lehet kombájnolni. Munka nincs, de vannak pinák. Éhes pinák.
— Kiskapura játszol kiscsatár? — csilingelt egyszer pajkosan az egyik nő a sezlonon négykézlábra ereszkedve. Góóóóóól!!!!!! — üvöltött a hipnotikus kombájnos, és tövig döfte gigantikus dákóját a nő hátsójába. A nő előre vetetette magát, és sikoltva tekergett a fájdalomtól.
— Azért kompromittáltalak seggbe, mert kicsinyíteni próbáltál és meg akartál téveszteni merő kéjvágyból. Én csak révült asszonyszemélyeket és ártatlan lányokat baszok és szoptatok — mondta távoli, tompa hangon a hipnotikus kombájnos.
Hát igen. A metropolisz mérgező levegőjében szépen fejlődött a hipnotikus kombájnos nagyzási mániája. Az egykori szerény vidéki pacák megalomániássá vált. Meg olyanokat mondott, hogy a póz közelebb van Istenhez, mint a lélek. Aztán lebegni kezdett a szobában. A LSD-pirula hatása csak később fordult rosszra. Csak léttörmelékekre emlékezett ilyenkor a hipnotikus kombájnos. Nem tudta összerakni őket. Egybefűzi. A Nagy Elbeszélés szétrobban, mint egy galaxis. A történet és képmorzsák lebegnek az űrben, ami a végtelen maga. Nevetés harsogja be a formátlan teret. De mért is vált strici a hipnotikus kombájnosból? Miért is, miért is?! Olyan volt ez az életút, mint amikor a karate pankrációvá fajul. A misztikából cirkusz lesz. De vannak még afféle maradi emberek is, ilyen férfi a a hipnotikus kombájnos. Ragaszkodikk a nagy hitekhez. Ha szívében már nem is, de a faszában igen! Aurája van a farkának. Kisugárzása. Egy kozmikus Csernobil a hipnotikus kombájnos nemi szerve. Tulajdonképpen az hipnotizálja, delejzi a nőket, mint egy földönkívüli UFO-s üzenet.
Viszont az már nagyon is a Földön történt, amit az egyik cimborája mesélt a hipnotikus kombájnosnak az egyik talponállóban a Westend Plaza közelében. Néhány éve Peruba vetette a sors, s ott a végzet egy tetováló viskójába tévedt. Arra kérte a vele tartó ismerősét, aki tudott spanyolul, tolmácsolja a tűk mesterének, véssen a bőrébe egy inka varázsigét. A ravasz és néma indián sokáig dolgozott a cimborán, olykor iszonyú fájdalmat okozva neki. Az ismerős már nem bírta kivárni, olyan sokáig tartott a felirat. De végül ott díszelgett meztelen mellkasán öles betűkkel a felirat. A cimbora büszkélkedni akart. Elment egy előkelő tengerparti fürdőhelyre. A nagy víz mellett parádézva feszítette széles és feliratos mellkasát az olthatatlanul kacagó nap arca felé. Kicsit furcsállotta a fürdőzők viselkedését. Egyesek kacarásztak, mások kacsintottak és voltak, akik szégyenlősen lesunyták a szemüket, olykor-olykor felpislantva a mellkasra. Tanácstalan volt a cimbora. Addig, amíg fel nem bukkant az ismerős. Rémülten futott a cimborához.
— Tudod, mi van a melleden? — kérdezte rémülten.
— Tudom hát. Inka varázsige.
— Egy frászt! Az van rajta — szopok, baszok!
— A cimbora pánikszerűen rohant a kabinba öltözni. Iszonyatos dühvel rohant vissza a tetováló viskójához, de annak se híre se hamva. Azóta még zuhanyozás közben is tréningruhát visel a cimbora. Így telik az élete. Vannak, akiket megbüntetnek az istenek.
De a hipnotikus kombájnos nem ezek közül való. Ő a szerencse kegyeltje. Már ami a kéjelgést illeti. Bele-belemerengett a nagy időbe. Hullni kezdtek a levelek…
Egyszer egy őszi esten álomra hajtotta fejét a hipnotikus kombájnos. Odakinn találta magát, kinn a harminc évvel ezelőtti Városligetben. A Hősök tere mellett. Tíz éves volt, de kombájnozni már tudott, mert ő tudott. Tudta, a kombájnozást, meg mindent. Hozta a pöttyös busz, őt és iskolatársait, úttörő-bajnokságot rendeztek az árnyas fák alatt. Kislabda-dobásban első helyezett lett, megdobták egy Rolls Royce-szal.. Őt, mint elementáris győztest. Vidékit a Városligetben. Hogy még gyerek, az fel sem merült. A győztesnek mindent szabad. Igaz, api?! Quod licet hipnotikus, non licet kisökör. Beült a csodaautóba., kényelmesen hátradőlt a vezetőülésen. Rátaposott a gázpedálra, sebességet váltott, mintha pózt egy lila színű lepedőn. Egyenletes fensőbbséggel siklott a Rolls az aszfalton. Egyszer csak kibuggyant a lökhárítója és növekedni kezdett. Egy-két pillanat, és Rolls Royce-kombájn siklott a kislabda-dobás első helyezettjével. Ő pedig kombájnolt, kombájnolt. Végigkombájnolta az Andrássy utat oda és vissza, mintha csak visszaengedték volna a Paradicsomba a pallosos angyalok.