A tatai civil szervezetek által szervezett és megvalósított Tata-tópart és Kálváriadomb Tanösvény bejárása 2005. szept. 18-án 14 órakor a Fazekas utcai BorDó Házból indult, mely a Tatai Civil Társulás székhelyeként fontos összetevője a tatai egyesületi életnek. A Civil Napok előkészítése, majd a Civil Társulás létrejötte is itt zajlott, a résztvevők itt dolgozták ki Csanádi László ötletéből a tanösvény gondolatát és tervezték meg az előadásokkal színesített séta lebonyolítását. A ház gyakran ad helyet civil, vagy kultúrális programoknak, segíti baráti közösségek kialakulását, működését. A Szent Borbála mediterrán hangulatú udvar méltó módon szolgált a szép tatai séta gyülekezési helyszínéül.
Indulás előtt a mintegy százhúsz érdeklődőt Izing László a Civil Társulás életrehívója és a bejárás egyik fő szervezője arról tájékoztatta, hogy a tervezett tanösvény Tata legősibb részének, a Kálvária környékének természeti szépségeit és a település keletkezésének helyszínét igyekszik feltárni, bemutatni. Az állomások gazdái, a „kiselőadások” megtartói egyben egy-egy civil szervezetet is képviseltek. A város értékeinek népszerűsítése összecseng az év márciusában megalakított Tatai Civil Társulás létrejöttekor megfogalmazott célokkal.

(A Tanösvény állomásai-blokk közreadásáért köszönet a tatai BorDó Háznak, Izing Lászlónak)

A hajdan nagyhírű tatai források legbővizűbb csoportja a Tata északi külterületén elterülő Fényes-fürdőn volt. Horusitzky (1923) számításai szerint e forrásrendszer vízhozama századunk elején még csaknem 117 000 m3/nap volt. A régióban folytatott mélyművelésű szénbányászat következtében a térségi karsztvízszint 1955-1975 időszakában mintegy 30 méterrel süllyedt, s ez (hasonlóan a többi tatai forrás szomorú sorsához) 1973-ban a Fényes-források elapadásához vezetett. Az itt kialakított gyönyörű környezetű strand vízellátását azóta fúrt kutakkal oldják meg. Az egykori langyos (télen-nyáron állandóan 22°C hőmérsékletű), viszonylag mélyvizű forrástavak láncolata mentén egyedülállóan gazdag — mintegy 300 fajból álló — növényvilág alakult ki, amit számos botanikus vizsgál és kutat jelenleg is. A tavakat összekötő árkokban egyedülálló víz alatti világ látható a különböző hínárfajokkal, kis rencével, tündérrózsákkal.
A hajdani gazdag lápréti növénytársulás már csak kis részen fejlődik zavartalanul, mert a terület nagyobb részét ma intenzíven nyírt gyep borítja. E kis területen is megtalálható azonban a gyíkpohár, a komis és a csinos tárnics, a vérontó fű, a fehér májvirág, a mocsári lednek, az ördögharapta fű, a gyíkhagyma, az illatos csillagvirág, a mocsári nőszőfű, a nyári füzértekercs, a szúnyoglábú bibircsvirág, az agárkosbor, a poloskaszagú, a vitéz és a mocsári kosbor.
1950-1986 között látványosan megnőtt gyomnövények flóralistán belüli aránya, miközben eltűnt egy unikális, egy fokozottan védett és további kilenc védett növényfaj. A növényegyüttes változása tükrözi a terület kiszáradását. A forrástavak mellett húzódó gyönyörű láperdő sem „úszik” már. Bár a tórendszer hajdani (1960-as években 30 fajból álló) halfaunája napjainkra jelentősen elszegényedett, mégis kedvelt horgászhely maradt.
A télen is melegen gőzölgő vizek mentén előszeretettel telelnek át a vízityúkok és a jégmadarak.
Az utóbbi években tapasztalható térségi karsztvízszint-emelkedés remélhetőleg mielőbb újraéleszti a nagy múltú Fényes-forrásokat is.

Musicz László

A természeti és építészeti értékekben egyaránt bővelkedő Tata városának egyik legszebb - már 1950-ben védelem alá helyezett — értéke az 1783-ban az országban első angol kertépítészeti stílusban létesített parkja. A Tata-Tóvároson fakadó langyos vizű forrástavak, Mikoviny Sámuel által korábban létrehozott mintegy 18 hektáros tó, a hévforrások környezetében kialakult változatos mésztufa alakzatok és az enyhe dombhajlatok kiváló adottságokat kínáltak Bőhm Ferencnek, az Esterházy-uradalom mérnökének, a kert tervezőjének.
Az akkori romantikus kertépítészet valamennyi eleme megtalálható a parkban: a foltszerűen telepített — ma már tekintélyes méretű egyedeket rejtő — facsoportok, kisebb-nagyobb tavak, az árnyas erdőkben, napsütötte mezőkön kanyargó patakok, csobogó vízesések, hidak, érdekes sziklaalakzatok, a műromok. Ezt a francia Charles Moreau a közelben előkerült római leletekből és az egykori vértesszentkereszti bencés apátság templomának kőfaragványaiból 1801-ben építette.
Ebben a környezetben építtette fel az Esterházy család nyári rezidenciáját, a Kiskastélyt, mely ma a Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Igazgatóságának ad méltó helyet. Az épület szomszédságában alakították ki az ország egyik legszebb szabadtéri színpadát, melyet hatalmas platánok, hársak, juharok szegélyeznek. A park csaknem 20 hektáros déli része ad otthont az országszerte jól ismert edzőtábornak, melyet az 1948-as londoni olimpiára való felkészülés jegyében létesítettek. Az edzőtábor szomszédságában, az egykori pezsgőgyár mellett húzódik az 1972-ben külön értékként védetté nyilvánított, 113 kislevelű hársból álló fasor.
Az Angolpark igen gazdag növényzetegyüttesében számos dendrológiai érték található. Az országban itt telepítették először az eredetileg Kínában honos szomorúfűz példányait és a szintén Ázsiában honos jegenyenyár egyedeit. A park születésének korát idézik a hatalmas méretű platánok, vadgesztenyék, nagylevelű hársak, fekete és szürke nyárak, közülük több törzskörmérete meghaladja a 4 métert. A park legnagyobb — 511 cm — törzskerületű faegyede egy platán, mely a szabadtéri színpad közelében ültetett gyönyörű platánligetben áll. Nem messze tőle, a Cseke-tó partján szinte erdőként terebélyesedik a kaukázusi szárnyasdió öreg példánya.
A parkban több tekintélyes méretű kocsányos tölgy is díszlik.
Hamisciprusok, fekete- és lucfenyők, páfrányfenyők, hársak, nyírek, kőrisek teszik változatossá a sétányokat. A tóban épült szigeteken néhol mocsárciprusok fiatalabb-idősebb példányaiban gyönyörködhetünk.
A terület keleti mocsaras felén árnyas, borostyános égeres-kőrises erdő alkot természetes növénytársulást.
A park szomszédságában húzódó Budapest-Hegyeshalom vasútvonal mentén meglett korú erdeifenyő-csoportok láthatók. A tó zárógátjáról csodálatos kilátás nyílik a Gerecse közeli hegyeire, látványában Kazinczy Ferenc is többször gyönyörködött.
A megannyi fafaj őszi színpompája különösen lenyűgöző. Azok a bővizű források, melyekre a parkot egykor alapozták, az 1950-es és 1960-as években, a tatabányai szénbányászat nagyarányú vízkiemelésének hatására apadtak el. A bányászati tevékenység erősen csökkent az elmúlt években, így a térség karsztvízszintje ismét emelkedőben van. Így remény van arra, hogy a nagyhírű angolparki forrásokból ismét víz tör a felszínre.

Musicz László

Innen a ma Kálvária dombnak nevezett magaslatról nem csupán a természeti panorámát csodálhatjuk, ez a hely arra is alkalmas, hogy betekintsünk”az idő kútjába”.
Amikor Árpád-népe úgy döntött: itt marad a Kárpát medencében elsősorban a pásztorkodásra alkalmas, kiterjedt legelőterületeket szállta meg és népesítette be. A ló és szarvasmarha tenyésztésére, halászatra, kezdetleges földművelésre alkalmatlan, erdővel borított hegyvidékek így a Pilis, a Vértes, a Bakony-erdő lakatlanok maradtak. A törzsek szálláshelyei közötti területeken alakulhattak ki a kereszténység felvétele után a királyi család adományából épített kolostorok, otthont adva a külföldről behívott szerzeteseknek. A Szent István által alapított Márton hegyi Bencés Apátság is így juthatott ezen a vidéken kisebb birtokokhoz: pl. Beled területén Tata és Nagyigmánd között, Harkályon, a mai Herkály pusztán, a Duna mentén Almás, Fizeg, Koppány földjén. A tatai, Szent Péter tiszteletére emelt kolostor helyének kijelölését több kedvező körülmény együttes hatása tette lehetővé. A Bencés szerzetesek Regula-ja előírja: „a monostort, ha lehetséges úgy kell építeni, hogy minden szükséges dolog, mint víz, malom, kert és különféle műhelyek a monostoron belül legyenek, hogy a szerzeteseknek ne kelljen csatangolniuk, ami lelküknek nem válik üdvére”. Nos itt az erdővidék és a síkság találkozásánál a bővizű források közelében, a mai Fürdő utca környékén megtalálhatóak voltak ezek a feltételek.
Az itt megépült kolostorral kezdődött annak a településnek a története, amit ma Tatának nevezünk, és lakóhelynek használunk. A szerzetesek közelében kialakuló „vicus” a szolganép gyarapodása oda vezetett, hogy a kolostor szerzetesei közjogi szerepet is kaptak: hiteleshelyi feladatokat bíztak rájuk.
Az 1241-es Tatárjárás csak átmenetileg vetette vissza errefelé a fejlődést, de a vész elmúltával kialakuló társadalmi átrendeződés a kolostor sorsára is kihatott. A Vértesben a Honfoglalás óta birtokos Csák nemzetség terjeszkedő tagjai szemet vetettek Tatára — és végül az Anjou házi királyok idejéig birtokukban tartották. Amikor 1327-ben István nádor a kolostort is visszaadta Károly Róbertnek, Tata királyi birtokká vált. Ezzel új korszak kezdődött az egész környéken. A tóparton Nagy Lajos korába felépült egy királyi lakótorony, az általa épített vagy építetett „várak” egyike. A vadászatot kedvelő király a hasonló típusú építményeket arra szánta, hogy vadászatai idején, vagy böjti időszakokban visszavonulhasson elmélkedni, ünnepelni.
A Károly Róbert uralkodása alatt szorossá váló magyar-cseh kapcsolatokat kihasználva Nagy Lajos idején jelentős cseh- és morva bevándorlás kezdődött. A meginduló építkezések vonzották a morva kőfaragókat, a cseh kőműveseket ide a márványhegy közelébe, kialakítva egy új települést. Nagy Lajos ezért építetett templomot Szent Kelemennek, a kőművesek védőszentjének tiszteletére, az ide települtek számára. A háromhajós templom építészeti minőségében inkább a királyi épületekhez hasonlított, mint a korabeli falusi templomokhoz.
Luxemburgi Zsigmond is megkedvelte a környéket, s a maga igényei szerint épített itt a lakótorony helyére palotát. Eközben a tó másik oldalán, a nagyobb források közelében is otthonra találtak olyan szláv családok, amelyek molnárként, a vízhez kapcsolódó kézműves iparok értő mestereiként kihasználhatták a számukra kedvező helypotenciát. Zsigmond idején ide az új településre jöttek a ferencesek, a terjedő koldulórend tagjai.
Tata ebben az időben a korabeli városok népes csoportjához hasonlóan, mint királyi birtok viselhette a „civitas” minősítést, és heraldiaki jellemzői alapján ehhez a korhoz köthető a város 1490-ből ismert címere is. Ennek a címertani jobb felén vízszintesen osztott mezőben felül az Anjouk liliomos, alul az Árpádok sávos (a heraldika nyelvén pólyás) lobogója látszik. Címertani bal felén pedig torony talpazaton a kettős kereszt látható. A pólyás címert az Árpád-házi rokonság alapján a magyar trónra igényt tartó hercegek és az Anjouk használták. A kettőskereszt bizáci eredetű, III. Béla idején átvett címeralkotó elem és IV. Béla óta volt a magyar királyság féltve őrzött önállóságának szimbóluma. Az alapként szolgáló torony aligha lehet más, mint a Nagy Lajos féle — tehát - királyi lakótorony.
Zsigmond a várat később zálogba adta Rozgonyi Istvánnak, aki az 1430-as években már 13 várat igazgatott. Hunyadi Mátyás miután a zálogot visszaváltotta, nagy építkezésbe kezdett Tatán, mert beleillett abba a törekvésébe, hogy Pannóniából második Itáliát csináljon. Az itteni környezet kiválóan alkalmas helynek kínálkozott tudósokkal folytatott vitákhoz, vagy az elmélkedés óráihoz.
Néhány évtizeddel később, azzal, hogy 1526-ban Magyarország és Tata is hadszíntérré változott, a királyi lakból végvári erődítményt kellett kialakítani. Ekkor derült ki, hogy a vár nem katonai védelmi célokra épült, hanem királyi mulatóhelynek: védelmi rendszere alapos kiépítésre szorult. A hadmérnökök hamar rájöttek, ez a hely nem alkalmas nagyobb erődítmény kialakítására: a tó, a mocsárvilág ezt megakadályozza. A csekély befogadóképesség miatt csak gyenge védelemre volt képes. Ezt jelzi az a tény is, hogy 150 év alatt hétszer cserélt gazdát. A változó hadiszerencse alaposan megviselte a falakat, így 1727-ben, amikor az Eszterházy család tulajdonába került a terület, a régi fényes királyi laknak már csak szomorú maradványai voltak láthatóak és lakhatóak.
Az Eszterházy család városépítő lendülete inkább volt pulzáló, mint folyamatos, így aztán néhány jelentős késő barokk épülettel gazdagabb lett a település, de egységes városkép kialakítására nem került sor. Az udvari ízléshez igazodó földesurak gondolkodásmódjában még nem volt jelen a régmúlt emlékeinek védelme, így esett áldozatul tevékenységüknek a Márvány hegyen elhagyottan álló templom. A mostani piciny kápolna kialakításában viszont olyan neves építészek vettek részt, mint Franz Anton Pilgram és Fellner Jakab.
A birtokközpont - köszönhetően a vizienergiának, lehetővé tette ugyan, hogy a céhek időszakának néhány kézművesipari ágazata meghonosodjon itt, de jelentősebb város kialakulására ezek a helyi potenciális tényezők nem bizonyultak elegendőnek. Tata megmaradt kedves kis városnak a kialakuló idegenforgalom egyik célpontjának. Híre, neve elsősorban az Által-ér völgyében megépülő Budapest-Bécs vasútvonalnak, a fővároshoz való közelségének köszönhetően terjedt el, de soha nem ért el olyan fokot, hogy abból megéljen.
A XX. század második felének mesterkélt fejlesztései növelték ugyan a népesség számot, de feláldozták történelmi értékeit.
Amit ma a városból innen föntről látunk, az egy a városok fejlődési versenyében helyét kereső település képe, együtt foglalja magában a barokk nagytemplom tornyait, a „szocreál” tömbházakkal, a gazdátlan grófi kastélyt a tóparton szaporodó tájidegen épületekkel.

Haraszti Mihály

A Természetvédelmi Területet a Magyar Állami Földtani Intézet hozta létre. Több éves munka eredményeként két szakaszban épült ki a kőbánya területén. Az első szakasz 1976-ban nyílt meg a nagyközönség előtt a domb Kálvária utca felőli oldalán. Abban az időben a déli oldalon még művelés alatt álló kőbánya volt. A bánya megszűnése után építette ki az Intézet a nagy bányaudvaron Magyarország kőzetei kiállítást 1983-84-ben. Később múzeummá nyilvánították. 1994-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Regionális Földtani Tanszékének kezelésébe került. Szakvezetéssel látogatható április 1-től október 31-ig 10-től 16 óráig. Hétfőn zárva. Egész órakor indul a szakvezetés, minimális létszám 5 fő. Egy órai séta szép környezetben, ahol megismerkedhet a látogató a földtörténeti középkor tengeri üledékeivel és ősmaradványaival. A múzeum botanikus értéke is jelentős.

A Tatai Geológiai Múzeum egyedülálló. Itt együtt láthatjuk a földtörténeti középkorban (mezozoikum — triász, jura, kréta időszak) keletkezett üledékes kőzetek jelentős részét (a középkor vagy középidő 250 millió éve kezdődött, 65 millió éve ért véget). Valamennyi kőzet tengeri eredetű. Az ős Földközi tenger (Tethys) medencéjében felhalmozódott több ezer méter vastagságú üledék évmilliók alatt kőzetté szilárdult, mészkő keletkezett belőle. Megtalálhatóak benne az egykori élővilág maradványai kövesedett állapotban. Az ősmaradványok fontosak a kutatók részére, mert jelentős részük pontos korjelző.
Amint belépünk a múzeumba, Magyarország kőzetei között találjuk magunkat. Ez vezető nélkül is megtekinthető, táblák adnak eligazítást. Induljunk el a vezetővel és ismerkedjünk meg a helyben kialakult kőzetekkel.

A középkor legidősebb része a triász időszak, 250-202 millió év közötti idő. 48 millió év alatt Tata környékén több ezer méter vastag mészkő keletkezett. Itt a felszínen a legfelső, legfiatalabb részét láthatjuk néhány méter vastagságban (dachsteini mészkő). Sekélytengeri, lagúna jellegű kifejlődés. A triász időszakban élt Megalodus kagylók maradványai jelentős mennyiségben vannak a mészkőben. Helyenként szabálytalan, vörös színű sávokat találunk a kőzetben. Ezek a triász végi, jura eleji törések maradványai, melyeket fiatalabb, jura üledék töltött ki. A Megalodus kagylók üregei is jórészt ilyen üledékkel töltődtek fel. A triász-jura közötti határ nagyon jól látható. A kettő határozottan elkülönül egymástól. A triász végén egy rövid idejű lepusztulás történt. Bizonyítják a triász felszínén található kagylók, melyek teknője olyan, mintha félbe vágták volna őket. A Megalodusok a triász végén kipusztultak.
A jura időszak (202-135 millió év) hosszabb volt, mint a triász és lényegesen kevesebb mészkő keletkezett. Összesen 40 méter. A múzeum nagy értéke, hogy ebben a 40 méterben a jura időszak folyamatos üledéke megtalálható. Ilyen sehol nem fordul elő. Más helyeken a jurában is több száz, sőt több ezer méteres üledék rakódott le. Ugyanezt itt 40 méterben megtaláljuk.
Tovább haladunk a jura üledékei mellett. Először a legidősebb képződményeit látjuk 200-190 millió éves, világos rózsaszín (testszínű), rosszul rétegzett kőzeteket látunk. A korábbi lagúnajelleg megszűnt, a tenger lassan mélyült. Ősmaradványokban szegény mészkő. Pörgekarúak (Brachiopodák) és kevés Ammonites (lábasfejű) maradványai fordulnak elő benne.
A világos vörös mészkőre vörös krinoideás mészkő települt (tengeri liliomok maradványaiból keletkezett mészkő). Képződése 100-200 méter mélységű tengerben történt. Jól rétegzett kőzet. Korábban építőipari célokra bányászták. Jól faragható, csiszolható, időálló kőzet.
Karsztvíz oldó hatására keletkezett a Megalodus barlang. Nevét a triász mészkőben található Megalodus kagylókról kapta. Termálkarszt-formák és a falakat helyenként kalcit kristály kérgek mellett egyedülálló jelenség a mészkő felszínén kipreparálódott Megalodus-maradványok. A barlang feltárását a tatai Barlangász Szakkör végezte. 175 méter hosszúságban járható. Fokozottan védett, nem látogatható.
A vörös rétegösszletre 60-80 centiméter vastag sötétebb vörös, agyagos, mészkőgumós márga települt. Ősmaradványként kevés Ammonites található benne. Ezzel lezárul a jura alsó harmada.
Közben egy vető sík, vető tükör látható a sziklafal oldalán. A vető kőzettömegek hasadék mentén történt elmozdulása, ami akár több száz méteres nagyságú is lehet. Itt 10-15 méter az elmozdulás. A kőzet felszínén párhuzamos karcolásokat, rovátkákat látunk, amelyek a mozgás irányát mutatják. 60 millió évvel ezelőtti mozgások nyomai ezek.
A továbbiakban egy geológiai térképet látunk, a talajtakaró nélküli kőzetfelszínt ábrázolja. A velünk szemben levő sziklafelszínen kirajzolódik egy vető, amelyiken az elmozdulás iránya és nagysága megfigyelhető.
A jura időszak közepén vörös színű, mangángumós mészkő keletkezett, kevés Ammonites maradvánnyal és plankton eredetű, mikroszkópi kicsinységű egysejtűek vázaival. Fölötte 120 cm vastagságú tűzkő réteget találunk, ami kovavázú egysejtűek (Radioláriák) vázainak felhalmozódásából keletkezett, 600 méter körüli mélységben 150-160 millió évvel ezelőtt. Itt 4-5000 éves tűzkőfejtő gödröket láthatunk. Üvegkeménységű kőzet. Pattintással eszközöket készítettek belőle őseink. Szarvasagancsokat, kvarcitkavicsokat használtak a kőzet fejtéséhez és megmunkálásához. Tűzrakóhelyeket és ételmaradékból származó csontokat találtak a feltárás során. A tűzkővel lezárul a jura időszak középső szakasza.
A Kálvária utca felőli oldalon a régi kőbánya udvarán a jura időszak utolsó harmadában (a felső jurában) keletkezett kőzeteket találunk. Van itt egy kőzetréteg, amelynek a felszínén nagy mennyiségű Ammonites maradvány látható. 140 millió éve 4-500 méter mély tengerben keletkezett. Szép lenyomatok vannak itt, amelyek az Ammonitesek külső alakját mutatják. Vannak „félbevágott” példányok is, amelyeken a ház belső szerkezetét figyelhetjük meg. A földtörténeti középkorban élték virágkorukat, gazdagon benépesítették a tengereket. Olyan őspolipok voltak ezek, melyeknek felcsavarodott házuk volt. Laikus általában csigának nézi őket. A középkor végén kipusztultak, 65 millió évvel ezelőtt. Kövületeik fontos korjelző maradványok. Fölötte 80 cm vastag mészkövet találunk, kevesebb Ammonitessel és ezzel bezárul a jura időszak.

A kréta időszak (135-65 millió év) következik. Egy hatalmas méretű üledékhézaggal kezdődik. Több mint 20 millió év üledéke hiányzik az időszak elejéről. A korábbi kutatásokból azt lehetett következtetni, hogy ebben az időben egy árapály öv alatti sziklás tengerpart volt ezen a helyen. A legújabb kutatások azt bizonyítják, hogy tengerrel borított terület volt, de olyan erős tenger alatti áramlások alakultak ki, hogy az összes üledéket elsodorták más helyekre. Sőt a korábban lerakódott üledék felszínét is megbontották és egy tenger alatti egyenetlen eróziós felszín keletkezett. Az időszak közepére csendesedtek az áramlások, megindult az üledék lerakódása a lejtős egyenetlen tengerfenékre. Zöldesszürke színű mészkő képződött belőle (kékkő, vagy „kékkű”). A tengeri liliomok jelenléte sekélytengeri jellegre utal. Itt a régi tatai „kékkű-bánya” helyén vagyunk. Ezt a követ is az építőipar hasznosította. A vár falait is jórészt ilyen kőzetből építették.
A tengerfenék lassú mozgással emelkedett, 100 millió éve szárazulattá alakult, megszűnt az üledék képződése. A kréta időszak utolsó harmadában már nem borította tenger és a későbbi időszakban sem. Így lezárult a Kálvária-domb 100 millió éves fejlődéstörténete.

Steiner Tibor

„A Kálvária-domb tövében, a geológiai természetvédelmi terület mellett van az ország egyik legszebb izraelita temetője.” — írta dr. Kálmán Attila a Tata Barátainak Köre egyik tájékozta-tójában, a tatai temetők kulturális értékeinek bemutatása során.

Tata máig épségben meglévő, működő izraelita temetője az egykor itt élt zsidó lakos-ság nagy számára és jelentőségére utal. A városban a régi Komárom vármegye legnagyobb lélekszámú zsidó közössége élt.
„A temető megnyitásának idejéről írásos dokumentum nem maradt fenn. A legrégebbi sírkövek felirata kizárólag héber nyelvű, a múlt század végieké héber és német, az utóbbi évti-zedekéi héber és magyar, vagy csak magyar.” Kálmán Attilának az írásos dokumentumra vonatkozó megállapítása helyén való, de Goldberger Izidor a tatai zsidóság történetét össze-foglaló munkájában a következő megállapításokat tette. Ő átvizsgálta a tatai izraelita temető sírköveit és a feliratokat, mint történeti forrásokat dolgozta fel. Megállapításait egy tanul-mányban foglalta össze. Ezek szerint 1740-ben nyitották meg a temetőt, s temették ide Jákob ben Jáélt, majd 1743-ban Ciril asszonyt, akinek családi neve Auspitz volt, és Nikolsburgból települt ide. Az 1747-ben meghalt Muskata asszony pedig Leipnikből való volt. Ugyan innen származott Tatára egy bizonyos József ben Sámuel Khon is. E sírfeliratok is azt bizonyítják, hogy a zsidó népesség Cseh- és Morvaországból ván-dorolt ide a XVIII. század első felében.
Már ekkor jól szabályozott és kiegyensúlyozott volt a kapcsolat az uradalommal. Ez eredményezet a zsidó népesség lélekszámának fokozatos gyarapodását és társadalmi tekinté-lyének növekedését. A két világháború között Tatán és a közigazgatásilag 1938-tól hozzátar-tozó Tóvároson a zsidók lélekszáma 658 fő volt. A 15 jelentős helyi üzem közül 9 zsidó tulaj-donút tartottak számon 1930-ban. A két legnagyobb gyárat (a szőnyeggyárat és a bőrgyárat) a Pollák és Leopold családok alapították és az ő kezükben virágzott fel. A tekintélyes zsidó polgárok a város közéletében és kultúrájában, művészeti, sport életében is részt vettek. A XIX. század végétől működő nyomdát pl. Engländer Ferenc alapította és vezette, itt adták ki az összes helytörténeti munkát, és a legjelentősebb helyi lapot, a Tata-Tóvárosi Híradót. E hetilap szerkesztőségének tagja volt Goldberger Izidor, aki bölcsészdoktor révén jelentős tu-dományos tevékenységet folytatott.

A tatai zsidók története azonban nem a török kiűzése utáni betelepítésekkel kezdődik, hiszen szinte a honfoglalással egy időben a különböző népekkel izraelita vallásúak is tartóz-kodtak a területen. A különböző zsidó-üldözések alkalmából a tatai zsidókat is kiűzték Nagy Lajos királyunk, valamint Corvin János idejében. A Zsidó lexikon külön szócikkben is ír a zsidók tatai kiűzetéséről. Sajnos idő és hely hiányában e korai időszakot csak így, említés szintjén érinthetem. De a Kulturális Örökség Napjain inkább a helyszínnel, annak történeté-vel, kulturális jelentőségével ismerkedjünk.

A zsidó temetőket a középkortól kezdve szerte Európában a városokon kívül, azoktól bizonyos távolságra találjuk. A temetőket fallal veszik körül, melyet mi is tapasztalhatunk. A korábbi évtizedek elhanyagoltsága után most ismét ép és biztonságos a tatai zsidó temető kő-fala. A bejáratnál építették fel a búcsúztatásra, valamint az elhunyt mosdatására és öltöztetésé-re szolgáló ravatalozót. A sírhantok fölé az elhunyt fejénél askenáz szokás szerint álló sírkö-vet emelnek. A sírok kelet felé fordulnak, az utolsó ítélet előkészületeként. A kőből faragott sírkövek egyszerűek, szinte dísztelenek, az elhunytat azonosító felirataik mindig felsorolják annak nemes tulajdonságait, erényeit, jámborságát, családszeretetét. A vésett szöveg kezdő- és záróformulája mindig ugyanaz: „Itt van elrejtve” — „Legyen lelke bekötve az élet köteléké-be”.
A zsidó temető Tatán a város középkori településrészének közelében, a Szent Iván-hegy tövében fekszik. A XVIII. században a zsidó lakosság döntő többsége Tatán élt, s csak kisebb részük lakott a szomszédos Tóvároson, illetve a környező községekben.
Tatán az uradalmi központ közvetlen közelében éltek, az óváros főterén, a környező utcákban. Zsinagógájuk is hitbizományi telken, a kastély szomszédságában épült fel.
A középkori település magva, a Szent Iván-hegy, és a rajta emelkedő Szent János templom volt, amely akkor kapott új arculatot, amikor a domb délkeleti lejtőjén fekvő terüle-tet temető céljára a zsidó hitközség bekerítette. A romos Szent János templomot elbontották, helyére kápolnát emeltek, mellette a Kálvária szoborcsoporttal. Mivel a 38 hektár alapterületű temető a Kálvária-domb délkeleti lejtőjén fekszik, különösen alkalmas rá, hogy a kelet felé tájolt sírokban nyugvók arca valóban Jeruzsálem felé forduljon.
A Kálvária utcai kaputól széles út vezet a ravatalozóhoz. Az előtte kialakított térségen állították fel a zsinagógáról lekerült feliratos táblát és az oromzat vörös mészkő Mózes-tábláit. Ugyancsak itt helyezték el zsinagóga előcsarnokából való I. világháborús emlékművet, amely név szerint emlékezik meg a hősi halált halt tatai zsidó férfiakról.
A ravatalozó jelenlegi épülete a XIX-XX. század fordulóján épült, vagy épült át. Bejá-rata felett, mészkőtáblán vésett héber szöveg olvasható. Belül az ajtók két oldalán vörös mészkő fali kézmosók és perselyek találhatók. Az oldalfalon az Auschwitzba elhurcolt tudós rabbi, Goldberger Izidor emléktábláját helyezték el 1948-ban. A bejárati oldallal szemben nyílik a kertre két, Dávid-pajzsos rácsú ablak, s köztük az ajtó, amelyen át a temetőbe léphe-tünk.
A dombra felfutó, széles út szeli ketté a kertet, kétoldalt az útra merőlegesen találhatók a parcellák. Az út tövében, balra a Holocaust áldozatainak emelt emlékmű áll, egy félkör alap-rajzú mellvéd, középen emléktáblával, tágas, lépcsős előkerttel. A jobb oldal elején, a domb tövében találjuk a gyereksírokat.
Az eltelt évszázadok alatt a sírok sűrűn telepítették be a rendelkezésre álló helyet. A sírok nem kronologikus rendben követik egymást, bár látható, hogy a kert jobb oldali, közép-ső része őrzi a legősibb sírokat, a baloldali, felső és szélső rész pedig a későbbieket. A régi sírkövek nagy része besüllyedt, alig olvasható. Valamivel későbbiek lehetnek azok a nagymé-retű, vörös mészkő síremlékek, amelyek már míves kőfaragó munkával készültek, s a hagyo-mányos félköríves lezárást egy-egy volutával, csúcsfaragvánnyal bővítik. Az archaikus sírkö-veken gyakoriak az egyszerű, bevésett szimbólumok. A kohanita kéz motívuma, amely a papi rendből származó családokat jelöli, szintén előfordul. Különösen a jobb oldali felső parcellá-ban, ahol Handler Márk rabbi (1840-1911) sírja található. Ő volt az első magyar nyelvű héber nyelvtankönyv szerzője. Ez a körzet lehetett a rabbiknak és a Szentegylet elöljáróinak sírhelye is.
A temető felső részén még későbbi síremlékek helyezkednek el, amelyek jobbára obe-liszk formájúak, és a hagyományos vörös mészkőből, vagy fekete márványból, esetleg gránit-ból készültek. Gyakori a sírhant kovácsoltvas kerítéssel való kiemelése. A legfelső sorokban a XX. századi családi sírboltok, a legtekintélyesebb tatai zsidó családok síremlékei vannak.
A temetőben alig van kiemelkedő művészi értékkel bíró, jelentős síremlék. E tekintet-ben csak az európai hírű és nemesi rangot bíró Fischer család XX. századi síremlékei jelente-nek kivételt. Ezekről később részletesen szólunk.
A temető sírboltjainak látványából lehet következtetni, miként módosul az eredeti alá-zattal megformált, egyszerű sírkő funkciója: a sírjel, sírkő síremlékké válik, amelynek ki kell fejeznie az elhunyt emberi kvalitásait, társadalmi rangját is. Mindez párhuzamos azzal a fo-lyamattal, amelynek során a zsidóság beépült a város életébe, és polgárjogot nyert annak mes-teremberei, kereskedői, orvosai között. A temetőben a sajátosan zsidó hagyományt leginkább a szövegek, feliratok formulái és képi szimbólumok őrzik, valamint a temető egészének meg-jelenése.

A zsidó temetőkben nem volt divat a sírok beültetése és gondozása, hiszen alapvetően más volt az élők viszonya az elhunytakhoz. A temető képét az egymás mellett sűrűn elhelye-zett sírkövek sora, szabályos rendje határozza meg. A kövek anyaga jobbára a kor jellegzetes díszítőköve, a tatai vörös mészkő. A legszembetűnőbb különbség a keresztény temetőkhöz képest a sírkert érintetlen jellege, amely annak köszönhető, hogy nem számolták fel a régi sírokat.

A XIX. század során a zsidóság a városi polgárság és intelligencia meghatározó réte-gévé vált, vállalkozásaikkal tekintélyes vagyonokat hoztak létre (Steiner, Wessel, Leopold, Pollák családok), tudósok (Bláthy Ottó fizikus) és művészek (Signer Ödön hegedűművész) kerültek ki soraikból. Ebben a temetőben nyugszik, illetve „Itt van elrejtve” Barna (Braun) Jónás (1851-1909) ifjúsági és pedagógiai író. Az első tatai nyomdász és kiadó Engländer csa-lád is ebben a temetőben van eltemetve.
A temetőben nyugvó személyek és családok, a város egykori lakói jobbára már csak kihalt családnevek a sírköveken. Köztük jelentős befolyást, tekintélyt szerzett polgárokról kell megemlékeznünk.
Ismertségük, vagy éppen ismeretlenségük miatt emeljünk ki néhányat. Például Steinet Éliást, aki 1851-ben cukorgyárat létesített a tó partján. Az 1873-ig működő gyár nemcsak Ta-tán számított jelentős ipari tényezőnek, hiszen termelésével országosan a harmadik helyen állt. Wessel Sámuel csapómester darócposztó üzemet létesített. Leopold Sándor tímármester 1851-ben helyezte üzembe bőrgyárát, amelyben 1944-ig folyt a termelés. Leopold Sándortól fiai vették át a gyárat. Ignác vörös-, Adolf fehértímár üzemet működtetett. Mind az első, mind a második világháborúban hadiszállítók voltak. Pollák Sándor, a majki posztómanufaktúra vezetőjének, Pollák Sámuelnek a fia 1875-ben pokróc-, tarisznya- és szőnyeggyárat alapított. A háború alatt ő is hadiszállító volt.
Kisebb jelentőségű üzemek tulajdonosai közül ismerjük Breuer Bernátot, Strausz Ja-kabot, Telkes Miklóst és Pált, Dukász Józsefet, Csillag Jenőt, továbbá a Ganz, Beer, Kempner és Szarvas családokat. Tekintélyes földbirtokot bérelt az uradalomtól Schlesinger Adolf, Lusztig Jakab, a Vermes és Deutsch családok.

A temető felső részén, egy merőlegesen kialakított sétaút mentén található a város leghíresebb, legismertebb, szerte az országba kirajzott zsidó családjának, a Fischer családnak a sírhelye.
A Fischerek felemelkedése a XIX. század első felében kezdődött. A tatai főtéren ház-zal bíró Fischer Wolfgang (Farkas) tímár megvásárolta az uradalom fajanszgyártát, amely tőle egy rokonához, Fischer Mózes Áronhoz került. Ő, illetve fia, Károly és unokája, Artúr vezet-ték a Tóvároson működő kőedénygyárat 1824 és 1913 között.
Hosszú a család minden tagjának történetét most felidézni, ezért térjünk a legjelentő-sebbekre. Fischer Mózes Áron Ignác nevű fia Pesten alapított kőedénygyárat. A tatai főtéren máig álló „Farkasházban” 1799-ben született Fischer Mór — eredetileg ló- és gubacs-kereskedő — ugyancsak a kerámiagyártásban látta a jövőt. 1840-ben megvásárolta a herendi porcelángyárat, amelyet aztán hihetetlen sikerrel vezetett. Sorra nyerte a világkiállítások ér-meit, maga Párizsban elnyerte a becsületrendet, Ferenc Józseftől pedig nemesi rangot kapott, és egy ennél is fontosabb ajándékot: a bécsi porcelángyár mintáinak másolási jogát. 1876-ban, miután átadta fiainak a herendi gyárat, hazatért Tatára és Dezső fiával porcelánfestő műhelyt rendezett be a főtéri házban. A festőműhely 1914-ig működött. Eközben Dezső fia, Farkasházy (Fischer) Jenő vette át a herendi gyár vezetését, amely keze alatt újra felvirágzott.
A temetőkert felső részén, a merőleges út jobb felé, mind két oldalon a Fischer család sírjai vannak. Az út alsó részén a régebbiek, Fischer Mórnak és gyermekeinek, rokonainak sírjai, valamint egy különleges kerámia-síremlék, míg az út északi, felső részén Fischer De-zsőnek és Farkasházy Jenőnek a síremlékei láthatók, további családtagokkal körülvéve.
Fischer Mórnak (1799-1880) és feleségének sírját vörös mészkőből faragott, gúlával zárt, négyszög alapú hasábok jelzik. Síremlékük magyar nyelvű szövegei felett 1867-ben ka-pott nemesi címerüket faragták ki, a „Per laborem ad honorem” jelmondattal. A kettős sír mellett fiatalon elhunyt lányuk, Lujza hasonló síremléke áll (1850). E méltóságteljes, de dísz-telen síremlékkel szemben, az út túloldalán találjuk Fischer Mór Tatára visszatért fiának, Fischer Dezsőnek (1826-1914) és feleségének, Pressburger Máriának, valamint az ő fiuknak, Farkasházy Jenőnek (1863-1926) sírjait. A három síremlék egyforma kialakítású. A fedett sírhant fölött gránit monolitok állnak. Fehér márványtábláikon Farkasházy-címer, alatta az elhunytak földi dicsőségét, erényeit összefoglaló felirat olvasható. Farkasházy Emma sírem-léke (1929) a tragikus halált kifejező, nagyléptékű, csonka oszlop, felirattal, címerrel.
Fischer Mór síremlékének szomszédságában található egy egyedi, kerámiából készült síremlék. Hármas sírról van szó (a középső csonka): vörös mészkő lábazatokon kerámia pillé-rek emelkednek, szintén kerámiából való, oromzatos gúla sisakkal. A kerámia pillérek felüle-tén plasztikus díszítmények láthatók, amelyek a kályhák díszítési technikájához és mintakin-cséhez hasonlíthatók.
Ezzel a különleges kerámia síremlékkel szemközt egy ehhez hasonló, de dísztelen ke-rámia síremlék áll, amelynek feliratos betétei hiányoznak, így azonosíthatatlan. Szomszédsá-gában áll viszont egy kőből faragott síremlék, amely a fenti, pilléres sírkövek formáját követi. Ez a sír Fischer Teréziáé, aki nem a porcelán-gyáros Fischerek családjához tartozott. Elkép-zelhető, hogy a kerámia síremlékek mindegyike a kőedénygyártó Fischer Mózes Áron (meg-halt 1876), vagy Fischer Károly (1828-1896) családjához köthető.
A Fischer családnak csaknem 20 tagját sikerült a sírkövek segítségével azonosítani. Tanulságos, hogy nemcsak a Tatán működő Fischerek temetkeztek ide, hanem azok is, akiket származásukon, születésükön kívül csakis a család eszmei kötődése, identitása és összetarto-zása köthet Tatához.

A temető felső részének merőleges sétaútján találjuk Handler Márk rabbinak és fele-ségének a sírját is. A Handler Márk előtt itt működő rabbik sírját is minden bizonnyal a teme-tő rejti. A hitközség élén álló rabbik közül az első ismert személy Kempfner Ármin volt, aki Stomfáról kerül ide. Őt Kuttna József követte, aki tudományos munkásságáról is ismert volt. Őt fia Kuttna Áron követte. 1874-től 1881-ig Kuttna Áron unokája, Nobel József volt a hit-község rabbija, majd 1881 és 1911 között Handler Márk töltötte be ezt a tisztet, akinek fia, Hevesi Simon, híres budapesti főrabbi lett. 1911-ben érkezett Tatára a már említett Goldberger Izidor. Azt tudjuk róla, hogy Bátorkeszin született, Sátoraljaújhelyről került ide. Mint bölcsészdoktor a magyar zsidóság történetének kiváló kutatója volt. 1944-ben deportál-ták híveivel együtt. A temetőben, mint már említettük, csak emléktábláját láthatjuk.

Az élő kegyelet jeleinek híján a temetőkert önálló életet élő emlékművé vált. Egy régi mondás szerint „a zsidó sírok szebbek, mint a királyi paloták”, s ez a temető jelenlegi, elha-nyagolt állapotában is érvényes a kertre. A tatai zsidó temető értéke épségéből, egyediségéből, régiségéből, nagyságából fakad. A sírkert műemléki védelmet élvez, hiszen fennmaradása nem csupán a leszármazottak, de a kollektív emlékezet szempontjából is elengedhetetlenül fontos.

„Áldássá váljék az emlékezetük.”

ifj. Gyüszi László

A Gerecse és Vértes hegyvonulatait elválasztó Tatai- árok természeti kincsei közé tartoznak az emberi evolúció több lépcsőfokát dokumentáló paleolit lelőhelyek. Az árokban kanyargó Által-ér völgyében eddig három területen bukkantak az ősi ember megtelepedésének nyomaira. A három lelőhely, az Által-ér folyásirányában haladva a Szelim barlang (Tatabánya), Vértesszőlős és Tata. Ezek közül a legismertebb az emberi maradványokat, vagyis fogakat és tarkócsont töredéket tartalmazó vértesszőlősi leletanyag, melynek tulajdonosát Samu névre kereszteltek el. A tatabányai és tatai lelőhelyeken nem tártak fel emberi maradványokat, de előkerültek huzamosabb emberi megtelepedést bizonyító leletegyüttesek.
A tatai Porhanyó-bánya a történelmi Komárom-vármegye három mésztufabányájának egyike volt. A mai Öreg-tó partja közelében, az Eötvös Gimnázium alatti mésztufasziklák rejtekében található. Schafarzik 1904-ben így ír a tatai bányáról: „Világos-barnás, likacsos- szivacsos, diluviális mésztufa, gróf Eszterházy Miklós József bányájából, mely a város keleti szélén fekszik és már emberemlékezet óta létezik. A kifejtett darabok kisebb nagyságban építkezésekhez, és falazásokhoz használtatnak, évenkint átlag 1000 m3 mennyiségben”. A lelőhely mind őslénytani és ősnövénytani, mind régészeti szempontból kiemelkedő jelentőségű. A terület hazánk egyik legkorábban ismert őslénytani lelőhelye. Első említését Towson, angol utazó 1797-ben írt könyvében találjuk. Ebben Towson az akkori édesvizi mészkőbányában (a mai Porhanyó-bánya) látottakról a következőt írta: „A kérgesítő vagy kövesítő anyag nem durva homok, amely hasonlít a kövülethez, hanem finom és tömör anyag, mint az olaszok travertínója;…Ebben a sziklában fosszil csontokat is találtak. Kalauzom azt mondta, hogy ásás közben egy nyolc-kilenc láb hosszú elefántfogra akadtak”. Az 1900-as évek elejéig a terület „csupán” geológiai leletanyagáról volt híres. Az aprólékos gyűjtőmunka eredménye a több ezer darabos ősnövénytani anyag és pleisztocén gerinces csontanyag. Egy őslénytani feltárásnak indult munka során azonban 1909-ben előkerültek az első régészeti leletek. A feltárásokat Kormos Tivadar vezette 1909, 1910 és 1913-ban. Több évtizedes hallgatás után 1958-ban Vértes László kezdte újra a feltárásokat Budó Viktor és Skoflek István segédletével, majd 1995-2001 között T. Dobosi Viola és Kisné Cseh Julianna végzett ásatásokat. A fáradhatatlan munkával begyűjtött ősnövénytani leletanyagot jelenleg a Kuny Domokos Megyei Múzeumban őrzik.
A tatai Porhanyó-bánya a Mindel és Riss glaciálisok alatt élt klasszikus értelemben vett ősemberek, a neandervölgyiek időszakába esik (100-150 ezer év), ami az emberi törzsfejlődés középső stációja. Agyméretük 1330 cm3, majdnem eléri a mai emberét. A férfiak átlagos élettartama 30, a nőké 23 év. Két nagy csoportjuk létezett: az egyik a Ny- Európai, ami biológiai értelemben nem fejlődött tovább. A másik az előázsiai (Ny- Ázsia), ebből fejlődött ki a későbbi Homo sapiens.
A terület az interglaciális időszakokban (két eljegesedés közti enyhébb klímájú periódusban) mocsaras, vizes, megtelepedésre alkalmatlan volt. A beálló hideg glaciálisoknak köszönhetően azonban a vízszint csökkenése miatt a terület kiszáradt és a melegvizű forrástevékenységnek köszönhetően több méter magas travertínó fallal körülvett medencék jöttek létre. Ezek a medenceformák tették lehetővé az ősemberek számára az időjárás viszontagságaitól és vadállatok támadásaitól védett helyen való megtelepedést. Az újabb felmelegedés során a terület ismét elvizesedett, így az ősembereket új lakóhely keresésére kényszeríttette. Az elnéptelenedett területeket beterítette az újra képződő édesvízi mészkő, így a lelőhely mai képe lösszel kitöltött barlangforma. A leletanyag az ősember mindennapi élettevékenységét reprezentáló kavicseszközökből és azok gyártási hulladékából, ősi tűzhelynyomokból és ősállatok csontjaiból áll. A leggyakoribb vadászzsákmány a fiatal mamut volt, de gyakori még a gyapjas orrszarvú, vadló, szarvas és a vaddisznó is. Összesen 15 gerinces fajt mutattak ki, melyből 5 már kihalt, a többi pedig a megváltozott környezeti feltételeknek köszönhetően hazánkban már nem él. A környező mocsaras, erdős vidék a közelbe vonzotta a vadakat. Mivel a hajdani patakmedrekben gyűjtött kovából és kvarcitból készített kőeszközök (hegyek, balták, pengék, kaparók) mérete csupán 3-4 cm, ezért feltételezhető, hogy az állatokat csapdába csalva ejtették el, mivel ilyen kisméretű szerszámok nagyméretű vadak elejtésére alkalmatlanok voltak. A főként levéllenyomatok meghatározásából és pollenvizsgálatokból álló ősnövénytani vizsgálatok eredményeként a területen az alábbi vegetáció élhetett: vízparti élőhelyet kedvelő moha, nád és sás mellett az erdei környezetről tanuskodó fenyő, szil, gyertyán és tölgy, távolabbi területekről pedig fűz, nyár és nyír virágporát hordta a területre a szél. A növényi maradványok hő-, napfény- és csapadékigényét figyelembe véve az ősember életének idején a környék júliusi átlaghőmérséklete 19 °C lehetett. A lelőhely korát a kutatók 100 ezer év körülinek becsülik.
A tatai Porhanyó- bánya az emberi evolúció egy mozzanatát zárja mészkőszikláiba, mely Magyarországon és a világon is leletanyaga és konzerválódása miatt egyedülálló jelentőségű.

Mohai Rita

A Fekete út, a Kálvária utca és a tópart háromszöge, a tatai emberek által jól ismert sétautakkal szerencsére a beépítéstől elzárt, természetvédelmi terület. Ehhez a területhez fűződik a Magyarországi Őshonos Fák Parkjának tervezete. Bár nem esett az időnként erőre kapó érdekek áldozatává, a tervezet ezidáig tervezet maradt. Az ötlet a gimnáziumból indult. Az egykori önkormányzat elvi és anyagi támogatást is nyújtott a megvalósítás elkezdéséhez. Ma úgy látom erősebb partnerekre lenne szükség.
Ismertetésként álljon itt az eredeti javaslat néhány részlete:
„Tisztelve az Esterházyak parkosítási tevékenységét, akik az Angol-park, illetve a mai kórház körzetét nemes fákkal ültették be, évekkel ezelőtt mi is arra gondoltunk, hogy újabb nemes faállománnyal gazdagíthatnánk a városképet. Igazi változatosságot az jelentene, ha nem „egzótákat”, hanem a magyarországi ősi faállományt jelenítenénk meg. Ez a megoldás a környék arborétumainak látnivalóit is ügyesen egészíthetné ki, újabb turisztikai céllal gyarapítva a Kálvária és a gimnázium térségét.”

„A gimnázium diákjai és tanárai azonosulni tudnának ezzel a céllal, tevékenyen részt vennének a környezet gondozottabbá tételében. Diákjaink számára éveken át hasznos, értelmes munkavégzésre nyílna lehetőség. Hisszük, hogy ha a fiatalok fát ültetnek és gondoznak, bárhol járva jobban megbecsülik a környezet értékeit.”

„Mindkét területen garantálni kell a jelenleg ott levő értékek megtartását, védelmét. Egyrészt a park szakszerű tervezésénél, másrészt a kivitelezésnél a meglevő, kevésbé értékes növényeket is mindaddig meg kell hagyni, amíg a munkát, vagy a nemesebb állomány növekedését nem akadályozzák.”

„A néhány évtized alatt kialakuló park - elképzeléseink szerint ligetszerű facsoportokban tartalmazná az őshonos fákat. Egy-egy faj kb. 500 négyzetméternyi területet uralna. Ez a fák életkorától és méretétől függően 15-40 példányt tenne ki, néhány paddal, ösvénnyel kiegészítve. Sajátos hangulatot jelenthetne a ligetek közötti vegyes állományú rész is.”

„A szakszerű tervezésen a talaj- és klímaviszonyoknak, illetve a szomszédságba kerülő fajok egymásra való hatásának figyelembe vétele miatt nagyon sok múlik. Ugyanakkor az előzőekben említett fokozatos, értékkímélő kialakítás miatt a munka ütemezése is legalább olyan gondosságot igényel, mint a kész park tervezete.”

Édes Zoltán

A Gimnázium impozáns, a város és a tó fölé magasodó épülete egy nagy kiterjedésű édesvízi mészkőtömbre épült. Ez a kőzet — az általában (sőt a közeli Kálvária-dombon is) előforduló másfajta mészkőtípusoktól eltérően - nem tengeri üledék, hanem magas mésztartalmú (nagy oldott kalcium-hidrogén-karbonát tartalmú) édesvizekből vált ki. Maga a mésztartalmú oldat a föld mélyében szivárgó vagy áramló, a meszes kőzetek járataiban, repedéseiben, pórusaiban mésszel telítődő, általában langyos víz oldó hatása eredményeként keletkezik. A kőzet létrejöttének az a fizikai-kémiai mechanizmus a lényege, hogy szén-dioxid távozik az oldatból, ekkor kalcium-karbonát, vagyis mészkő keletkezik. A kőzetképződés intenzitását sok tényező befolyásolja, így természetesen a koncentráció, az áramlási sebesség, a hőmérséklet, valamint a víz útjában élő szervezetek, leginkább a sok szén-dioxidot felvevő növények, főként egyes mohafajok. Az így létrejött kőzet igen változatos kifejlődési formákat ölthet (pl.: tavi mészkő, forrásmészkő, barlangi mészképződmények, stb.), valamint többféle elnevezése is közkeletű (pl.: travertino, forrásmészkő, mésztufa stb.).
A Gimnázium alatti kőzettömeg nagy vízhozamú, langyos, barlangok (lásd a környéken lévő, nagy keresztmetszetű termálkarsztos vízjáratok, mint a Bartha-kút-barlang, Piarista rendház kútja, stb.) és egyéb források (pl.: Csurgó-kút, stb.), továbbá ma már (még ?) ismeretlen, esetleg eltömődött vízjáratok mészben dús vizéből válhatott ki.
Keletkezésük kora —geológiai értelemben- viszonylag rövid időszakra, a jégkorszak (pleisztocén) utolsó évtízezredeire, illetve a jelenkor (holocén) elejére tehető. Ezt a kőzetben talált növény- és állatmaradványok is tanúsítják ( Budó, Skoflek és mások kutatásai).
Az édesvízi mészkő egyébként nagy porozitása (azaz jó hőszigetelő-képessége), könnyű megmunkálhatósága miatt igen kedvelt építőkő volt a környéken. A kőfejtés miatt keletkezett az a hatalmas „kráter”, amelyet a régi tataiak „Kőporos” néven ismernek. Jelenleg a Gimnázium sportpályájaként hasznosítják a valamikori bányaudvart. A területet övező hatalmas kőbányafalakon hatalmas repedések láthatók, melyek néha riadalommal töltik el a szemlélőt, hiszen a sziklafal felső szélétől csupán néhány méterre magasodik a Gimnázium kétemeletes épülettömbje. Ezek úgynevezett „áltektonikus” hasadékok, amelyek úgy keletkeztek, hogy az édesvízi mészkőösszlet alatti, korábbi geológiai korokban lerakódott lazább kőzettömegek az évezredek alatt egyre vastagodó — egyébként nem folyamatosan kiváló, hanem az akkori ősi vízhozam-változások függvényében néha hosszabb-rövidebb időszakokra szünetelő képződésű — travertino súlya alatt kissé megsüllyedtek.
A forrásműködés szüneteiben a területen akár több évszázadon keresztül is kellemes éghajlat, növényzet lehetett, az ilyen időszakokban a mésztufa védett medencéiben, mélyedéseiben ősemberi kolóniák vertek tanyát, amelyek maradványai, leletegyüttesei a terület tudományos értékét és érdekességét nagyban emelik.
A sziklák tövében végigsétálva még ma is világosan kivehető a pleisztocén forrásvizek áramlási iránya, a vizek folyásának útja, hiszen a mészkőrétegek ezek mentén váltak ki, sőt a kiválást segítő növényzet-tömeg is itt dúsult fel, fokozatosan belekövesedve a sziklába.
Egy kézi nagyítóval csodálatos és meglepően „jó állapotban” lévő mohatelepeket és egyéb maradványokat fedezhetünk fel a kőzetben. (Figyelem: a terület természetvédelmi oltalom alatt áll, a sziklafalakat kalapálni, vésni, innen mintákat gyűjteni tilos! Aki mégis emléket akar hazavinni, menjen át a sportpálya túlsó „régi temető” felőli kerítéséhez, itt egy kis keresgélés után kiváló állapotú megkövesedett mohákra, sőt egyéb fossziliákra is bukkanhat.)
A sziklatömeg lovarda (tó) felőli oldala egészen fantasztikus látványt nyújt, mégpedig a szeszélyes sziklaalakulatok bizarr formái miatt. Szinte romantikus színpadi díszletek között érzi magát a látogató. Itt többféle, „borsóköves” jellegű, néhány cm átmérőjű félgömbökből álló, gyantasárgás-barnás, szinte áttetsző kalcitképződményekkel bevont sziklafelületekkel találkozhatunk, amelyek nagyban növelik a hely szépségét. Sajnos, ezek egy része napjainkra barbár vésések áldozata lett.
E képződményektől néhány méterre magasodik a „Tamás-szikla”, amely szemmel láthatólag a sziklafal részét képezte, és talán egy valamikori földrengés tépte le és gördítette mai helyére. Nyolc-kilenc méteres, viszonylag sima tetejéről, melyre csigalépcsőn juthatunk fel, jó kilátás nyílik a tóra és a tóvárosi városrészre A Gimnázium udvarán hajdan egy kisebb barlang is nyílt, egy csigalépcsőn lehetett lejutni az édesvízi mészkőtömeg belsejébe. Sajnos, ezt korábban betömték, ma nem közelíthető meg, de van rá remény, hogy újrafeltárása megkezdődhessen.
Remélhető, hogy a fentiekben dióhéjban ismertetett terület minél előbb közismertté és közkedveltté válik városunk minden lakója, valamint az idelátogató turista és vendég számára, továbbá szerves részét képezi a majdan kiépítendő tanösvénynek.

Almády Zoltán

A tatai várbirtok területén Zsigmond és Mátyás királyok idejéből már jelentős kertkultúráról maradtak írásos emlékeink.Sajnálatos, hogy a török megszállást követő időkben ezek a kertek megsemmisültek és több évszázados kimaradás következett a tatai kertkultúra történetében.Ebben az időben Nyugateurópában a már elterjedt barokk korszak létrehozta a maga kertkultúráját, Versailles, Schönbrunn, Belvedere, Nymphenburg kertjei ma is értékes bizonyítékai e kornak. Hazánkban csak Buda felszabadulása (1686) után következhetett e kertépítési korszak, amelynek az Illésházy, Erdődy, Pállfy és Esterházy családok voltak lelkes megvalósítói. Ez időben épült hazai barokk kertekre az erőteljes mértani térkialakítás, a fény és árnyék feltűnő ellentétének kihangsúlyozása, a vízfelületek csillogásának és alázuhanó tömegének együttes alkalmazása, a perspektívák kastély-központúsága volt a jellemző.
A barokk kertépítés fejlődése és művészeti tartalma az 1789-es Francia Forradalom miatt megrekedt.Mint művészeti ág Európa-szerte abban az állapotban maradt ahol a forradalom megállította. A hazai barokk kertek sem gazdagodtak újabb motívum kincsekkel, de a főuraink között egy újabb szenvedély kezdett uralkodni: egzotikus növényeket gyűjtöttek. Elősegítette ezt az új világrészekkel kialakult hajóforgalom segítségével Európába hozott új növények sokasága.Ezzel párhuzamosan terjednek a növényházak (orangeriák) a trópusi növények számára, másrészt nagyon sok olyan szabadföldi növény került Európába, amelyek a mi éghajlati övünk alatt kiválóan fejlődtek és télállók voltak. Ez utóbbi adottságuk elősegítette az akkor létrejövő tájképi kertek gazdag gyűjteményeinek kialakulását.
Mielőtt az Esterházyak tájképépítő szerepét közelebbről ismertetnénk, indokolt lenne, hogy röviden áttekintsük a tájképi kert kialakulásának körülményeit és történetét.
A Brit szigeteken a francia és olasz barokk kertkultúra kialakulása és uralkodása idején párhuzamosan működött a természet szépsége iránti lelkesedés és sok emberben élt az ellenkezés a merev vonalak- és nyírt sövényekkel szemben. Lord Bacon filozófus köré csoportosultak azok, akik a kertet bokrokból és vadszőlőből kívánták kialakítani és szembefordultak a barokk architektonikus irányával. Hamarosan nagy számú követőre talált a kezdeményezés és megszületett egy naturalis irányzat, amelyik szerint a kert olyan legyen, mintha a fák, virágok és a konyhakerti növények maguktól nőnének. A merev vonalú barokk kertépítéssel szemben az angol költészet és festészet létrehozta a tájképi kert igényeit és megfogalmazta az új stílusú kert építésének követelményeit:
1, Uralkodjanak a kertben a festői fény és árnyékhatások.
2, Ne legyenek a kertben geometria szabályok szerinti áttekinthető rendszerek.
3, A kert határai ne rajzolódjanak ki világosan, hanem átmenet nélkül olvadjanak bele a környező tájba.
4, A tájképi kert ne legyen öncélú tájkép, hanem az ember tartózkodását szolgáló terület, aminek kialakításakor a növények igényeit vegyük figyelembe.
A fentiek szerint a tájképi kert tervezőjének a környező tájból kell a kialakítandó kert motívumait összegyűjteni. A kert alkotó elemei, a facsoportok és gyepfelületek együttese legyen festői hatású és évszakonként változó színű. Érvényesüljön a fény és árnyék hatása a színfoltokkal együtt. A kert határán körben út fusson, hogy a végigjáró áttekinthesse a kert belső területét. Nem kaphat helyet a tájképi kertben a barokk kertek gazdag virágkiültetése, de annál nagyobb szerepet kap a magános fa vagy facsoport, ami szabadon fejtheti ki a maga természetes szépségét. Helyet kapnak e kertben , megfelelő környezetben az antik épületromok, barlangok, egzotikus tájakról származó épületek másolatai és a kert szélén a bejárathoz közel stilizált parasztházak, valamint elrejtve állatmenazsériák. Ugyanakkor a kert építésénél követelmény, hogy a tájat a motívumok ne változtassák meg erőszakosan, az emberkéz munkája ne legyen felismerhető.
A tájképi kert stílus némi késéssel érkezett Magyarországra. Az első tájképi kert Tatán (Tóvároson) épült meg Esterházy Ferenc gróf kezdeményezéseként. 1727-ben vétel útján került a tatai vár és birtokterülete az Esterházy család tulajdonába.
Az akkori követelmények szerint az uradalmi rendszer kialakításához a gróf neves szakembereket gyűjtött maga köré:

• Balogh Ferenc uradalmi jószágkormányzót
• Böhm Ferenc uradalmi mérnököt
• Fellner Jakab építészt
• Mikoviny Sámuel vízépítő mérnököt
• Schweiger Antal szobrász művészt

Dr. Nemes Lajos