Tata
Szenti Ernő

Költő, képzőművész (1939-2012). 1961-ben, a szegedi tanítóképző, majd a tanárképző főiskola (földrajz-rajz) elvégzése után Kisújszállásra került. Első verseskötete 1992-ben látott napvilágot, Léghajón a mélybe címmel. Ezt 2005-ig még hat megjelent könyv követte, melyeket maga illusztrált. 2006-ban Berek Barátja Emlékplakettel tüntették ki. A Széphalom Könyvműhely gondozásában a 2007-es Ünnepi Könyvhétre jelent meg A körkérdés vége című kötete, melyet hagyományosan a szerző illusztrált, 2009-ben pedig a Nyikorgó árnyak kötete. 2009-ben Nagykunságért-díjat kapott. Fotó: Vass Tibor (Berekfürdő, 2011)
LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél

Szenti Ernő
Távol az élettől
Négy más-más területre
szakosodott évszak.
Bevárta a tél a tavaszt.
Életkedv reklám
a parányi hóvirág.
Eltájolta magát az égtáj.
Sikerületlen holdtölte.
Hullámpocakos tó.
Nemcsak ott és akkor,
erre, itt, mifelénk is.
Jó-jó, te viszed el
a balhét; de meddig?
Megkönnyebbültél.
Elhúzta a szél a porcsíkot.
A menekülők jelszava:
minél távolabb az élettől.
Nadrág
Kedvet kedvetlenül
akartál célba juttatni.
Fonákja felől nézett ma,
fényesre súrolt múlt.
Megcsonkított szivárvány.
Letolt nadrág a felhő;
világít a hold kerek popsija.
Most jó lenni fogadatlan prókátornak.
Az alámerülés mértéke.
A jól időzített kiemelkedés.
Alapértékkel egybeeső
megbízható öregedés.
Híd
Mielőtt alakot ölt az első sor;
már a fejedben kell, hogy legyen
a második, a harmadik, meg az összes
papírra kívánkozó mondat!
Kötőfékhiba. Hátravont naplemente.
Most égeti fel maga mögött a hidat a jövő.
Következik az emlékekből kivonszolt
történések irodalommá avatása.
Van más módja is a helyretevésnek.
Ha képzelődsz, utad minden esetben
egy barátságos élet felé vezessen!
Ha ellenkezel; önmagadba ütközöl.
Egyedi eset
Ott van ma is, ahol egykor volt.
Nem nőtt, de nem is lett kisebb.
Ott folytatja a kérdés, ahol a válasz
kitért az elhallgatott lényeg elől.
Holnap is ott lesz, ahol ma van.
Győzelmet megelőző egyedi eset.
Ne tudj róla, csak tedd túl rajta magad.
Második otthonod a kéjesen nyújtózkodó táj.
Egyik lépés sem különb a másiknál.
A törvény a véletlen nemzője.
A végtelenből mindössze annyi érdekel;
ameddig kezével egy ötéves gyerek felér.